Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. július-december (20. évfolyam, 50-99. szám)
1917-10-20 / 80. szám
80. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGl HÍRLAP Szombat, október 20. talansága érdekében felállított szí* goru intézkedések dacára még most is felhasználják állataik takarmányozására. Felhívom alispán urat, hogy azt az eléggé el nem ítélhető lelkiismeretlen és a mai körülmények között a legnagyobb mértékben hazafiat- lan eljárást mindeu rendelkezésre álló módon és eszközzel akadályozza meg, az elsőfokú közigazdatási hatóságokat pedig szigorúan utasítsa, hogy a szóban levő tilalom áthágásából keletkező ügyekben minden esetben soronkivül folytassa le az eljárást. Külön felhívom az elöljáróságok figyelmét, hogy az ily kihágást elkövető felekkel szemben az állati takarmányozásra felhasznált terménymennyiségre való tekintet nélkül a méltányosság teljes felvételével minden egyes esetben indokolt lehet az idézett rendeletek ide vonatkozó szakasza alapján kiszabható büntetés maximumát alkalkalmazni. Végül utasítom alispán urat, hogy jelen rendeletemet a szokásos módon helyi sajtó közreműködésének igénybe vétele mellett a legszélesebb körben haladéktalanul tegye ismertté és felmerült ilyen visszaélés esetén sürgősen tegyen hozzám jelentést, Adómorál. — okt. 18. (K. L.) Az objektiv szemlélőnek csak egyszer kell egy úgynevezett adókivetést végigélveznie, hogy srra meggyőződésre jusson, miszerint a mai egész naegadóztatási rendszer tökéletlen s megérett a megváltoztatásra. A’.ok a tragikomikummal teli jelenetek, amelyek egy ilyen alkalommal színes változatokban lejátszódnak, Tiiágosaa megérlelik, hogy a megadóztatásnak ez a for mája nemcsak hogy nem méltó a mai kor szelleméhez, hanem a legsúlyosabb alkalmazással is képtelen a mostani szükségletek fedezetét előterera(en:, nem is szólva a valuta javitás magas szempontjáról, ame lyen ugyancsak az adózásnak egyik neme van hivatva segíteni. Minél súlyosabb igényei vannak az államnak adózó polgáraival szemben, annál erősebben s követelőbben nyi vánul meg az óhaj egy olyaD, a mainál tökéletesebb raegadóztatási forma iránt, amely precízen megállapított, igazságos adatokon épül -fel és nem feltevések s hangulatok nyomán indul. A jelenlegi kivetési módozatok keretében hiába van előadó s bizottság, a legjobb s legigazságosabb princípiumokkal eltelve, lehetetlen neki tökéletes munkát produkálnia, mert — ritka kivétellel — minden adózó részéről az adó morálnak oly deformációjával találja szembeD, amellyel semilyen igyeke zet sem tud megbirkózni. Sajnos, az adókivetésnek az a bűne, amelyet évtizedek könnf envevése praxissá avatott s amely abban nyilvánul, hogy ad hoc, a pillanat hatása alatt határozva, túl tág teret ad az egyéni élelmességnek és a keletiénél súlyosabban nehezedvén reá a gyámolta- lausigra, megszülte lelketlen virágát: az adókötelesség minden áron va'ó kivédésének különböző változatait. Itt nincsen jóizlós, nincsen erkölcs s önórztt, hanem diadal és elégtétel számba megy az adózási kötelezettség minél sikeresebb elhárítása. Pedig hát, éppen az egyedek jól felfogott érdeke kívánja az ál laraháztartás egyensúlyának vissza- helyeződését, a viszonyok stabilizálódását és annak az anarchiának megszüntetését, amely az értókelto- lódások következtében, annyira megnehezíti a recde3 viszonyok visszatértét. Nem szólva hazafiságról, nemesebb intencióról ; az életnek legprimitívebb ösztöne is azt diktálja, hogy fölös garasunkat tegyük ie az ái'am oltárára önként, hogy az módossá, sőt gazdaggá téve. értékeinknek igaz értéket kölcsönözhessen. A pénz önmagában nem cél, csak esz köz a boldoguláshoz. Nem az tehát a jól felfogott érdek, hogy a pénzből sok legyen, hanem hogy értéke minél Divósabbá, minél tökéletesebbé váljék. Szomorúan illusztráló példa a mostani rettenetes pénzbőség, a melynek dacára, gazdasági tekintetben történelmünk legnyonsoruságo- sabb korszakát éljük. Hogy tehát a pénznek nagyobb értéket biztosítsunk, kívánatos, hogy kivétel nóikiil mindenki morális kötelességének tartsa elért anyagi eredményének m gfeielő megadóztatását. Sajnos azonbao, mindig akadnak olyanok, akik saját kötelezett sógeiket is másokra szeretnék hárítani, evvel olyan rossz iskolát teremtve, amely azután bőven termi a követő tanítványokat. Protekció, eltitko!ás, ügyeskedés és trück lesz úrrá a helyzeten, raig azok, akik e dolgokhoz kevésbbé értenek, nyakig asznak az adó terkekben. Ha őszintén akaijuk, hogy viszonyaink az adómorál tekintetében megjavuljanak, egész adózási rendszerünket kell megváltoztatni és szélesebb, demokratikusabb alapokra fektetni. Esősorban a rajtaütés nem méltó politikáját kell sutba dobni, hogy aztán ne kellessen pirulnunk a különben nagyon jóindulatú adó- kivető-bizottság egyik tagjának ama kijelentésén, ami elég gyakran hangzik e! és amit egy védekező fél rep i kájáia tett, hogy „hja, minket az nem érdekel, akit megfogunk az fizet.“ Hát ezekután már érthető, hogy senki sem akarja, hogy megfogják, hanem igyekszik menekülni ahogy lehet. H«t ezektől az esélyektől mentesíteni kell a megadóztatást. Ne legyen oka senkinek sem sirni, sem pedig nevetni. Nem egy, de több sdókiveíő bizottság működjön. S az adókivető bizottságoknak ne csak szavazás legyen a kötelessége, hanem gyakorojon iogerenciát a javaslst elkészítésére is, egyszóvai iegven segítsége, támasza az előA raegadóztatási alapot képező jövedelmi esetre nézve a felek előzetesen is legyenek kihallgatva, hogy azok minden részletükben tisztázód janak, amiből az államnak sok haszna lesz, viszont az adózó fél sem károsodik. Az egyenlő terhet, ha súlyosabb is, szívesebben fogja viselni. A hazáért való véráldozás mai trans- cedentális korszakában a leganyagifíb lélek is megérti, hogy legkevesebb az, amit a hazáért tesz, ha vagyo- gyonának, jövedelmének egy tizedét őszintén, becsületesen s igaz emberhez méltóan teszi le a haza oltárára. Tisztek tanítják a történelmet a középiskolákban.- okt. 20, Emlékezzünk vissza, mennyi élményt és mennyi megrendülést éreztünk, valamikor, ha a szűk is ko'ai padokban ülve, lélegzet visz- szafojtva figyeltünk a történelmi tanár urra, aki éppen a thermopilei hősök csodás önfeláldozásán zengett érces baritonján, vagy a marathoui nagy mezőn száguldó xerxesi seregek viadalát festette a nagy lendületek páthoszával, Mily forróság jarta át velőnket, amikor a múltak ködéből előszálltak, mintegy szellemidézésre a történelem paDtheou- jának nagy alakjai, akik azonban e nagy világháború idejében egyszerre ledegredálcdtak a magasságok pie- desztálj»ról, mert hiszen három év óta minden nap eziével nőttek ki a földből, az áldott magyar földből azok a hősök, akiknek hatalmas fa- lankszán tört meg az orosz behmeot dühe a Kárpátok alatt, vagy az óla szók pergő,üzes rohama az Isonzó vértől pirosló tükre mellett. Eleven történelemben élünk és eleven történelmi hősökkel szívjuk a levegőt. A korzón, a kávóházak- ban, az utcákon a medáliák csillogó sorával a mellükön, hősök suhannak el mellettünk, nyomukban talán a rejtelmes orosz ősvadonok leheletéivel, a tiroli front égbetörő fenyőinek illatával. Ezeket a hősöket állítja most,a katedrára egy felsőbb rendelet, hogy a papirosszagu és avult történelmi tradíciók helyett a jelen vérviharának csodás és megragadó eseményeit jelenítsék meg a tanulók lelke előtt. A honvédelmi miniszter rendeletet intézett a honvédgyalogezredek pótzászléaij parancsnokságaihoz, a melyben közli, hogy az idei tanévben egyes városok fiú középiskoláiban heUnkint a történelmi órákon harctéren járt és kitüntetett honvédtisztek tartsanak előadást a fiatalság nak személyes tapasztalataikról, a magyar katonákról és a hazaszere- tetrő1, amelynek csillogást és arany veretét maguk az előadók adták bátorságukkal. A rendelet intenciójának megfelelően a pótzászlóaljaknál már megkezdték azoknak a tiszteknek az összeírását, akik a modern történelmi tanítás mesterei lesznek az or-zág középiskolákban és rövidesen kardosán, mellükön a ragyogó or- dókkal, szemükben a múlt csaták reszkető visszfényével bevonulnak a békés iskolatermekbe a honvéd hősök, hogy regéljenek a tanunknak apáik és testvéreik megváltó hazaszeretetéről. Világítjuk már néha az utcát is. • • Csak soká tartson az öröm. Néhány nap óta nagy az öröm városunkban. De nehogy valami rendkívül csudát sejtsenek olvasóink az öröm okául, — sietünk kijelenteni, hogy csupán az utcai villany- lámpák gyuitak ki estéukint két órára. Dehát végeredményben ez is öröm. Sőt nagy öröm. Különöst n nálunk, ahol a viHanytársu'at kegyétől függ, — mert jogót ad rá neki a szerződés, — hogy kapunk-e világítást, vagy nem. Most már nehány nap óta kapunk egy kis világítást. Este 9 órakor kigyu’nak az utcai lámpák — igaz, hogy csak részben — és este 11 órakor elalszanak már. De nekünk — mint már említettük — ez is öröm, sőt boldogság, amiért hódolattal köszöntjük a villanygyárát. Sőt azt sem kutatjuk, hogy miért e hirtelen változás? Nem kérdezzük, hogy a hatóságok eré- lyéuek köszönhetjük-e, amiért most már este 9 és 11 órák között, nem vágj unk kénytelenek a fejünket beverni minden járdamenti fába, vágj, pedig a viüaDygyár sajnálta meg hosszú idő óta tartott estéli szenvedéseinket ? És ezért nem kötzönjük meg főispánunknak, sem polgármesterünknek erélyes közbelépéseiket. Minden köszönetüakkel egyedül a villanygyárat illetjük. A nagy, a hatalmas a mindenható vilanygyár.t, a testi épségünkkel rendelkező egyetlen hatalmat és könyörögve esdünk hozzá, hogy jóakaratát, nemes gon los- ságát a jövőben se vonja meg tőlünk. Világítson továbbra Í3. Hacsak egy-két órára is. Ha C3ak egy félórára is. Sőt, hacsak egy pfrere is, hogy legalább lássunk néha vi'ágos- ságot is és legyen alkalmunk egy rövid kis imát mondani villanyfény mellett a villanygyár hosszú életéért Munkások oktatása. — őst, 20, Ismét példáját látjuk annak, hogy az egyes társadalmi osztályok keretén belül, ha megfelelően szervezve vannak és vezetőik hivatásuk és kötelességeik tudatában élnek, — mily nagyszerű kulturális munkát, valósággal kulturális hivatást lehet teljesíteni. 6 maamsmmtmm „MODIANO-CLUBSPECIALITÉ“ SODORNI VALÓ SZ1VARKAPAPIRNAK ARA 3 1 könyvecskében 60 lap van. ma 30 fillér. Jltinien könyvecskén rajta van a véöjegy.
