Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)
1917-02-09 / 11. szám
Huszadik évfolyam lt. szám. Ara: 12 fillér. Sátoraljaújhely, 1917. Péntek, február 9. POLITIKAI UJSÁ6 Megjalen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 5. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. FŐSZERKESZTŐ : Dr. HOLLÓ ANOOft Előfizetési ár: Egész évre 12 korona.félévre 6 korona. Negyed évre 3 korona Egyes szám ára 12 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban kOzittn ur, a legerősebb parancsoló, a Végzet tragikus perdülésben hajtja az eseményeket. Amikor azt hitte a reménykedő világ, hogy most már nem lehet más szenzációja a háborúnak, mint a béke, akkor jön az uj hir fekete szárnyakon, hogy a pokol kiterjeszkedik és a pusztulás uj világrészt sodor a rettentő küzdelembe. — Uj erők kibontakozásával és a régi sebzett energiák utolsó megteszité- sével kezdődik hát a vége az ostrom utolsó fejezete, a világ- történelmi tragédia végső kifejlődése. Kettentő lesz ez az utolsó mérkőzés. Uj ellenségek készlil nek a táborba, amely határainkat körülveszi, uj mohóság csahol felénk, uj világ tör ellenünk. Most jön a nagy harc, melyben eldől az élet és halál nagy kér dése, a győzelem vagy legyőze- tés kegyetlen problémája. Az elkövetkező idők döntenek sorsunk felett, határoznak a jövőről, mely a boldogság, vagy a szenvedés érzéseit tartja számunkra. Magyar testvérek, akik e földön éreztétek először az áldott naplény meleg simogatását, akiket a föld rögéhez kötött jó vagy rossz sorsotok, gyülekezzünk most egy sátorba, melynek fehér leple alatt megszűnik a testvérharc és a belső pártoskodás. Kezeket a kezekhez, mint az veszélyben lévő jó testvérekhez való és minden becsületes törekvés őszinte jóindulatával, a türelmesség legszebb erényeivel, ja gyűlölködés sötét érzéseinek elvetésével nézzünk szemébe az uj küzdelmeknek, a legnagyobb megpróbáltatásnak. Tudjuk, mit akarnak ellenségeink. Széjjeltépni élő testünket, eltiporni szabadságunkat, megfosztani az élethez való emberi jogainktól. Ez volt a válaszuk, amikor emberi szívvel békét kínáltunk nekik. Az uj ellenség, aki most már kibontott zászlókkal megy táborukba, — ugyanezt az emberieden célt akarja életre segíteni. Tudjuk, mi következik. Az uj ellenség nem jön váratlanul a véres porondra. — Eddig is az életünkért, jövőnkért szent földünkért harcoltunk. Ezután is tudjuk, mi küzdelmünk koszorúja. Egyek leszünk erőben akaratban elszántságban, Nem győzhetek ha még annnyian lesznek L'v‘ jjiabb ellenségekből. Jöjjanafr fi legújabb mizériák. Már annyiféle mizérián mentünk át, hogy se szeri, se száma. Enyhültek mindezek már némiképen, nagy- nehezen kapunk néha tejet, meg lisztet, hogy éhen épen meg nem haljuak. Dehát jelentkezett néhány újabb mizéria: a talp, a szappan és Ménhiány. A talp. Nincs az a pénzösszeg, amelyért valamelyik bőrüeletben bár egy sarokra való talpat lehetne kapni. ▲ suszter visszautasítja a javításra adott cipőt: tessék talpat adni, mert én ha 200 koronát is fizetek egy kilóért, úgy sem kapok. És igy kény télén az ember lyukastalpu cipővel átnyomorogni a havas-nedves napokat. Avagy kénytelen egészsége védelmére egy vagyonba kerülő uj cipőt, nem ritkán papirtalpu cipőt vásárolni. Pedig hát talp vau, keli annak lennie, csakhogy újabb manőver ez is, bogy visszatartják, vagy eldugják a bőrösök. A kiválasztottaknak aztáa mégis jut. Manővere lehet ez a cipőgyárosoknak, a cipőkereskedőknek, hogy igy belé- kényszerítsék a szegény közönséget a cipővásárlásba, mielőtt bekövetkezne az uzsorájukat megszüntető kormáuyrendelet. A cipőket bezzeg nem dugják el, azokon most a magas árakon akarnak túladni. A izéninség. Ezért nem okolhatjuk a szén- kereskedőket, mert ők maguk is ritkán és keveset kaphatnak. A szállítási nehézségek okai ennek. A szén és fakereskedőknek csak az a hibájuk, hogy vízzel spriccelik meg a szenet, meg fát eladás előtt, hogy súlyosabb legyen. A fát pláne, a fogyasztó csak kiszárítás után használhatja. De hát ez nem olyan nagy baj, az ilyen uzsorafogásokhoz mar hozzá vagyunk szokva, ugyszólva el vagyunk készülve erre a kis becsapásra. A nagyobb baj az, hogy egyáltalán nem lesz maholnap szén. És a fában is szükség fog előállani. A legnagyobb takarékosságra van szükség, nehogy a villanygyár szene is elfogyjon és sötét legyen a város Amint a kormányrendeletek a délutáni hivatali órákat eltörölték takarékossági szempontból, úgy a városnak talán az üzletek és a nyilvános helyek világítási idejét is redukálni kellene. A szappan. Ez olyan portéka fcma, amelynek minsmüsége és áruingadozása (rejtély a közönség előtt. Van több féle szappan, némelyiknek ára mák szimilva is van, de a nagyközönség mégsem tud a szappanok nagy birodalmában tájékozódni. Annyit azonban mindenki megállapíthat, hogy ezen a téren rettenetesen nagy az uzsora és nagyon sok a hitvány hasznavehetetlen portéka és ahhoz is esak úgy juthat az ember, ha méregdrágán mosóport is vesz a szappanhoz. Ennek tudható be a szűk terjedése, mert hiszen a méregdrága szappant a szegény nép nem hasz- nálbatja mosdásra, örül, ha ruháját annyira amennyire kimoshatja ; rendes napi mosakodásra szappan nem jut. Aki pedig pipere-szappannal akar mosakodni, annak büdzséjbe szappanra többet kell beállítania, mint kenyérre. A régi 30—40 filléres szappanok ugyanis ma 5—6 koronába kerülnek. Tessék nagyobb családoknak ilyen szappannal mosakodni. Amint tehát a város az élelmiszerekről gondoskodik, szerezze be maga a szenet talpat, szappant és árusítsa a szénjegyek ellenében, Bármennyire is terhes, de látjuk, hogy a közeilátás gondjai mind jobban és jobbau nehezednek a városi hatóság vállaira. Csak a városi hatóság képes kiirtani ezt a lábra- sapott, a háború után véres megtorlásra váró uzsorát, amely miatt maholnap élni sem lehet. Miért üres az újhelyi piac ? Házalnak a falusiak. Ha valaki időt és fáradtságot nem sajnálva, leraenne egyszer a pályaudvarra és figyelemmel kisérné az éraező parasztasszonyokat, az mindjárt tisztába jönne azzal, hogy miért üres az újhelyi piac? Nem látni egyiknél sem tejei kannát, mert üvegekben hozzák be a tejet, amelyet aztán elvisznek rendes házaikhoz, ahol literjét 80 fillérért árusítják. A tejfölt előre kimérve, kis lábasokban hozzák be és méreg drágán, protekciós vevőiknek adják el A rendőrséget azzal vezetik félre, hogy az ennivalót közeli hozzátar tozóik részére hozzák, kik az újhelyi lábbadoaó osztagnál vannak beosztva Behatóbb érdeklődésre megnevezik az utcát, házszámot is, hol az állítólagos beteggel találkoznak és azért hoznak oly soáat, mert ők maguk is Ujhelybeu maradnak pár napig. Mi kor aztán a rendőr tovább engedi őket, akkor a markukba nevetnek, homlokukra csapnak t — Hogy ha nektek van eszetek hát nekünk is van. Ilyen és ehhez hasonló csalafintasággal játszák ki az ellenőrző közegeket. As élelmi cikkekért oly hihetetlen árakat kapnak, amelyeket az amúgy is nyomorban élő szegényebb városi nép, hivatalnok vagy kisiparos nem képes megadni. Persze a piaora ezek után egyik sem megy, hisz ott a helypénzen az álldogálá- son kivül még a hatósági árakat is be kell tartaniok. Lelkiismeretlen emberek megszedték magukat a háború nem miudig legtisztább üzle- tein és felcsapják az árakak oly hihetetlen magasságba, ahová a szegény embernek még a képzelete sem ér fel. Ezek az üzleti haramiák sem elég, hogy kizsarolják az ember pénzét, hanem még a betevő falatot is kiveszik a szánkból. Ennek kellene véget vetni egyszer és nemcsak a piacon kellene razziát tartani, hol úgy sincs mit ellenőrizni, hanem ezeknek a házaló hiénáknak kellene a nyomukban járni, akkor talán nem lenne oly üres az újhelyi piae. Hajh, hová tüntetek világos nappalba nyúló farsangi báléjszakák, cigányzenés, forró báltermek parfümárjában keringőző párok, vógeszaka- datlan hajnali csárdások, frakkos urak, kipirult drága leányarcok és minden szépsége a multbamerült gyönyörű emlékeknek ! Ma csak szomorúság van és nyomorúság és ha eszünkbe jut a drága múlt, már nem is tud fájni a szivünk, amely a fájdalmak súlyos pörölye alatt acéllá kovácsolódott és úgy siratjuk csak néha a régi szép időket, mint egy gyönyörű álmot, amelynek közepén otromba ököl feirázott bennünk és fel kellett ébredői a nagy csalódásra. Most is farsang ideje volna, de ezt pusztán csak a naptárból tudjuk, mert az igazi farsang három esztendővel ezelőtt elillant tőlünk, messze szállt é8 ki tudja mikor jön vissza újra. Azelőtt, de más volt a világ. Ilyenkor mindenki mulatni vágyott és ezt a vágyát bőségesen ki is elégítette. Bálra bál következett, a cigányok magasan hordták a fejüket s válogattak a rendező-bizottságok csábitó ajánlatai között. Ma nincs rendező bizottság, nincs bál, csak cigány van még, de az is olyan szomorú, mint a többiek és a fejét igen lehorgasztja. A fényes parkettü báltermekben iskolák vanktpunk maf iiAma 4 oldal
