Felsőmagyarországi Hirlap, 1917. január-június (20. évfolyam, 1-49. szám)

1917-02-09 / 11. szám

11. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Péntek, február 9. nak, vagy szalmazsákok, amiken katonák horkolnak. Azoknak a lágyszavu táncosok­nak legtöbbje, akik szines, szép szavakat suttogtak viruló leánykák fülébe, részben örök némaságra zárta ajkait, részben marcona harcosként verekszik hódított területeken s a tánc a bocskoros oláhok közé szokott, de ezek úgy táncoltak, ahogy mi fütyül­tünk s mi bömbölő ágyukkal fütyül- tünk keményen, most pedig majd a büszke Albion fog táncolni búvár hajóiuk muzsikájára, de kestrvos lesz ez a tánc is nagyon. A bálok a régi jó világban is sokba kerültek lányos családoknak s ma egy kis vagyout felemésztene egy báléjszaka. Nézzük meg csak, mennyibe kerülne mai viszonyok kö­zepette egy bál egy olyan család­apának, akinek három eladó leánya szeretne jól mulatni s esetleg bol­dogtan halandók férji hajlandóságait a maguk számára lekötni. Három leány. Nagyszó. Három ruha. Mégnagyobb szó. Mert hiszen egy rend egészen szerény kiállítás ban is belekerülne legalább 400 ko­ronába. Eszerint a három leány ru hája 1200 korona, három uj cipő — minimálisan számítva — 150 kor, mélyen hallgatva természetesen a papiralkatrószekrő’. Kellene még há­rom pár hosszuszáru keztyü, lega­lább 60 korona. Ezzel azonban még nem intéz­etett el a financiális rész. Hátra van még számtalan apró kiadás ami egy mulatsággal jár. A parfüo, a fod­rásznő, a kocsi és minden, mieden, A belépő jegyek, a hírlapi nyugtá­zás kedvéért a felülfizetés, vacsora a szünet alatt, pezsgő a kávéházban a bál után. Legalább 250 korona. Igen ám, de a mama még hátra vau. A mama is számit és a saját kezű­leg átalakítóit ruhájában és uj ci­pőjében ő is belekerülne, ne mond­junk sokat 250 boronába. Tehát a mostani farsangon, ha véletlenül volna bál, három leány és a mama részére közel kétezer koro­nába kerülne. Ja, igaz, még a papa is itt vaD. A papa szegény igavonó nem kerülne sokba. A papa tud nélkü­lözni, tud szenvedni és tűrni és meg halni, az ő családjáért-, tehát a papa legény kori császárt abátjaban elsé­tálgatna a bá i nép között. Ő csak izzadna szegény, mintha egy forró julius napon hivatalos kiszállást tel­jesítene, ő izzadna legjobban, mert hiszen neki már a bál előtt is ki­keltene izzadni a nehéz pénzeket. Mindezek után pedig nagyot sóhajtanak a papák, hogy csak a nap­tárban van farsang és hogy álomban vannak csuk 2CC0 koronás bálok. Ez a pénz most mind megmarad és le­hetne rajta lisztet, kávét, cukrot venni — de persze csak úgy ha adnának a boltosok. o o o o o o o o ooooooooo Lónyay-utczán ® az 52. számú O ház o eladó. Értekezni p ugyanott lehet. ^ OOOOOOOOO jliegjclentek a legjobb rendőrök. €ladók mint /öljelentők. Az árdrágítók díszes sorozata jelenik meg most úgy a fővárosi, mint a helyi lapokban is. Ezzel az árdrágítók az úgynevezett „szégyen- plac“-ra kerültek, mert valóban szé­gyenkezniük kell azoknak, akik a háborús nyomorúságot fölhasználva, polgártársaik kiuzsorázását tűzték ki célul. Ez a cél azonban most már nagyon is távol esett tőlük. Be kell tartania mindenkinek a hatóságilag megállapított árakat, amely árak igen tisztességes polgáti jövedelemhez jut­tatják az eladókat, de kiuzsorazastói megmentik a közönséget. Az eladók jó ideig kijátszották a hatóság ren­delkezéseit, meit arra számítottak, hogy a közönség vagy nem vállal­kozik arra, hogy utánamérje a meg­vásárol árukat, vagy pedig néhány deka és néhány fillér különbség miatt nem szalad a rendőrségre. Rosszul számítottak. Az agyonsanyargatott közönség végre is feleszmélt és egyre- raasra jelentette fel az eladókat-., A reudörbiró pedig nem Í3mer kíméletet. Irgalmatlanul ruházza mindenkire a büntetést, aki a hatósági intézkedések ellen vét. A hatóság szigorának minden bizonnyal meg is lesz a kívánt ered­ménye, mert most mar az eladók megrémültek s letesznek eddigi szo­kásukról. Sőt tovább is mennek. Oa csapuak föl föijelemőknek, Vigyáznak egymásra s mihelyt tudomásukra jut, hogy valamelyik kollegájuk átiepi a maximaiis ára­kat, maguk teszik meg ellenük a följelentést s ezzel mintegy átveszik a rendőrség ellenőrző szerepét, amely­től pedig annyira irtóztak. A közön­ség érdekeire tehat ők maguk lesz­nek először is figyelemmel s ők mentik meg a kiuzsorazastói. Nem is hihetjük, hogy az eddig megbün­tettek csak is megpróbaikozuanak az ardragitássai, mert —■ amint a köz­mondás tartja — akit a kígyó meg­mart ; az a gyíktól is féi. Nem' lehet minden e adó mögé rendőrt is állítani, a közönségtől sem váriiató, hogy minden egy es alka­lommal a rendőrségre szaladjon pa naszt emelni: megvau tehat a meg­oldás, mely abban áil, hogy maguk az e.adók állanak rendőrkent a pia con és vigyáznak, hogy ki vesz ba torságot a hatósági árszabály áthá­gására. És ők, ha jelentenek, annak van ára aiapja, mert ők sokkal job­ban tudjak, mikor történik kihágás mint az eladók. A szigorú büntetésekből, vala­mint az eladók följelentéseiből azon­ban arra következtethetünk, hogy ezután alaposan csökken az árdrá­gítók száma mert minden eladó tudja, hogy kollégájánál jobb szi- matu rendőr nincs a világon. belovagolt háti ló el­adó Cseley Márton cseleji gazdaságában. — Vasut-állomás: tipor* HÍREK. Mindenki beszerzett valamit, akinek pénze volt, lisz­tet, cukrot, mézet, befőttet és mindenki, aki beszerzett, elfo­gyasztotta. Azután igyekezett ugyanaz a mindenki megint be­szerezni egyet mást, éppen amit kapott. Voltam egy úri háznál, ahol a szálónban ötven üveg savanyított ugorka volt s ezt a sok ugorkát boltba vették és tekintettel arra, hogy férj fele­ség és cseléd van, ennyi ugor­kával legalább három évre be­savanyíthatják az egész életüket. De hát az ember vesz, az ember beszerez. Mert az ember fél, amikor nincs is oka félnie, „ inai biztos“ jelszóval — gondos­kodik magáról a félő ember. Hát persze annak jó, aki nyáron vett szenet, az most nem fázik, csak abban az esetben, ha a nyár óta ellopták, vagy, ha a kályha elromlott és a mester hónepról-hónapra halogatta a raegreperálását, azután nem fá­zik, ha van, aki befütsön és ha véletlenül a nyáron nem felej­tett ei a szénhez fát is vásá- ro’ui. Az is jó, ha valaki petróleu­mot szerzett be. Nem éppen a petróleuméivezete miatt. Hanem mert petróleumért lehet kapui li­bát, tyúkot, szivart, kamáslit, gallért nyakkendőt. Nem rossz befektetés lett volna sok cipőt bevásárolni, de a cipőzsinórral együtt, mivelhogy a zsinór maga drágább, mint azelőtt a cipő volt. Ha igy tűnődünk tovább, és ott találjuk a hasznos beszerzési cikkek között a kávét, olajat, benzint, pspirszipkát, gyufát, égetni való spirituszt, párnahu­zatot, paplant lepedővel, (ad nó­tám cipőt zsinórral,) mert most a lepedő van olyan drága, mint azelőtt a paplan volt. Ezek mind a jó cikkek rovatába sorozhatók mert nem romlandó portékák, Az ilyen beszerzést akármily egyszerű lélek is elvégezhette volna. De ami most történik, az kissé félszeg munka. A férjek ej akarják hallgattatni íz asz- szony panaszkodását, sírását és elindulnak beszerezni — és be­szereznek mindent, amit talál­nak. — így következnek a ha­szontalan beszerzések, Az ugorka beszerzés például egészen ha­szontalan üzlet. De talán még sem haszontalan, Mert ki tud­hatja, talán az árdrágítás, a spe- kuláoió ráveti magát egy szép napon az ugorkára és aztán majd ezért lehet kapui — lisztet, lekvárt, cipőzsinórt, kamáslit, meg as Isten tudja még mi egyebet. — Akkor az ugorka- gyüjtÓ3 nem lesz egészen feles­leges. . — Kitüntetés. Dr. Werner Elemért a 34. közös gyalogezred zászlósát, az ellenség előtt tanúsított vitéz maga­tartásának elismeréséül, Őfelsége a király újólag a II. oszt. ezüst vitóz- ségi éremmel tüntette ki. — Előléptetés. Kosma Sándor 66. gyalogezredben szakaszvezetőt, IV. éves orvostanhallgatót, őfelsége a király egészségügyi zászlósá lép­tette elő. — Uj ügyvéd. Dr. Tomola Béla kir. törvényszéki jegyző, a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság előtt, az egységes bírói és ügyvédi vizsgát sikerrel letette. — Nyugdíjazás. Radácsi György sárospataki theológiai akadémiai ta­nárt, a m. kir. vallás- és közoktatás­ügyi miniszter saját kérelmére, a jól kiérdemelt nyugalomba helyezte. — Az Izr. leányegylet fdbruár ha­vában, a városi színházban fényes műsorral, jótókonycólu estélyt rendez, amelyre jegyek Landesmann Miksa és Társa könyvkereskedésében már most is előjegyezhetők. Az előadás napját, úgyis anuak műsorát pár nap múlva fogja a rendezőség közzétenni. — Megszűnnek a délutáni hivatalos órák. A kormány szigorú rendeletet bocsátott ki, amellyel valamennyi állami, katonai és közigazgatási hi­vatalban betiltja a délutáni hivatalos órákat. Az intézkedésnek célja az, hogy takarókoskodjuak a világító- és fűtőanyaggal. Ahol az esti világítás nélkülözhetetlenül szükséges, ott a rendelet bizonyos maximumot állapit meg. A kormány a tisztviselők haza­fias kötelességévé teszi a takarékos­kodást, egyben meghagyja, hogy ahol lüzelőfát lehet beszerezni, ott ne használjanak szenet, mert az a vá­rosok világítására keli. — Hordó és rézgálie. (Felkéret­tünk a következő sorok közzétételére). Szőiősgazdatársaim az utóbbi hetek­ben, — annak folyamány&ként, hogy Az a ispán ur, illetve a Gazdasági Egyesület megbízásából a rézgálie kiosztását s a hordók előjegyzését és kiutalását az utolsó két évben én láttam el, — tömegesen fordulnak hozzám felvilágosításért. Minden le­vélre nem válaszolhatván, ezúton értesítem gazdatársaimat, hogy a rézgálie kiosztásával a folyó évre nem én bízattam meg, azt Thuránszky László vármegyei főjegyző ur maga fogja intézni. Arai a hordók készít­tetését illeti, azzal a Gazd. Egyesület, a helyi lapokban is imertetett okok­nál fogva (ama bizonyos jól ismert magyar betegségek miatt) a folyó évben foglalkozni nem fog. Hordó­szükségletérői gondoskodjék mindenki úgy, amint tud, Illésháxy Endre, — Vetési szabadság. A Külügy- Hadügy Írja: A mezőgazdasági mun­kák különböző ágaiban beállott mun­kaerőhiány arra késztette a hadvsze- tősóget, hogy katonai szolgálatban álló egyéuek részére, ha a szolgálat megengedi, a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megkezdéséig vetési sza­badságot engedélyezzen. A szabad­ságot szolgálati utón kell kérni, tarta­mát pedig amenuyire a szolgálat megengedi, a parancsnok határozza meg. A rendfokozatnóikü i legénység és az őrvezetők szabadságuk tarta­mára zsold- és kenyérilletéket nem igényelhetnek. Valóságos altisztek ellenben az egész szabadság alatt rendfokozat szerint zsoldjukat és ke- nyérpóuzüket megkapjak. Legénységi állomány beli egyének szabadságolási helyükre és vissza ingyen utaznak. — Síkos a járda. A főbb utcák járdáin a lábtörés veszéj.ye fen-­az embertv. 'Többnyi'-

Next

/
Thumbnails
Contents