Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-12-24 / 102. szám
102. szám (2) FELSOMAGYARORSZAG1 HÍRLAP Szombat, december 24. Kulturmáz. A felvilágosodottságnak és haladásnak különböző fokmérői vannak nemzetek és országok szerint. Volt idő, nem is olyan régen, mikor a civilizációt úgy mérték meg, hogy minél több szappant fogyaszt valamely ország, annal előrehaladottabb a művelődés terén. Majd később a betű és irás lett a mérce és a sajtó a fokmérő. Az irás és olvasni Jtudás általában, a nyomdaipar fellendülése és ezzel kapcsolatban a hírlap és sajtó voltak a mértékek. Jó Szinnyey József bátyánk, a Vasárnapi Újság utóbbi évfolyamaiban — az év végén vagy elején — mikor a hírlapirodalomról évi összeállítást közölt, egy alkalommal sem mulasztotta el bizonyos lelki megnyugvással számokban is kimutatni, hogy hány újsággal szaporodott a hírlapirodalom, — mennyi uj lap indult meg egy év folyamán a fővárosban és vidéken. Bármilyen hangya szorgalomra valló is a jó Szinnyey bácsi statisztikája, úgy vélem, tévedésszámba menne a művelődés egyedüli eszkökeként a sajtót állapítani meg. Arról pedig tudatosan nem szólok, mennyire naiv hit a szappanfogyasztásból kijyetkeztetni a civilizáció fejlődésére. Túl vagyunk mindezeken. Nem azért, mintha a szabad sajtó már szabadossággá lett és még kevésbbé mert állami szubvenciókkal hatalmas szappangyárak keletkeztek nálunk is. Nálunk mondom, mert mi sem természetesebb, hogy a civilizáció felvetődő gondolatkörén belül talán magunkról is beszél hetnénk. Aminthogy beszélünk is- Tegyük hozzá mindjárt, hogy bi. zony-bizony mennyi önteltséggel és büszkeséggel. Egészen beleszédülünk. Annyira, hogy azt is elfeledjük, amit a geogralia tudománya vonatkozólag megállapított azt nevezetesen, hogy a Balkán Lesz-e még virradat. .. ? Lesz-e még virradat, lesz»e még hajnal ? Felcsékolsz-e engem perzselő ajkkal? Letörlőd könnyeim, ha szemeim sírtak? Mondd, eljösz-e hozzám, ha várlak, ha [hívlak ? Vigasztalsz-e engem, ha rám tör a bánat ? Megsajnálsz engem, ha epedek utánad? Adsz-e mit cserébe, ha adom a lelkem, S szemedbe, ha nézek, megértesz-e engem? Magam sem tudom. Magam sem tudom, magam sem értem, Egyszer egy asszony szemébe néztem, Azéta szivem csak őt imádja, Azéta haj! csak futok utána,5 Futok utána. Magam sem tudom, magam sem értein, Miért oly nagy a bűnöm, a vétkem, Hogy leslek, várlak, kutatlak folyton ; Holdkőros torsa az én bus sorsom, Az én bus sorsom. — Kroő József. már Bécsen túl keletre kezdődik és azt, hogy a müveit nyugat mesébe illő fantáziával emlékezik egy néptörzsről, a magyarokról, amelyről annyit jegyzett meg magának hogy ez a néptörzs cigányokból, gulyásokból és kanászokból áll. Már tudniillik ő ilyeneket látott a boulevard - kávéházakban vagy exotikus kiállításokon. Sajnos, hogy ennek a felfogásnak még most is van némi alapja ahogy nem színtiszta valóság ez és korántsem megy csufolkodás- számba megemlíteni mindezeket csak azért, hogy a megbotránko- zóknak legyen min rágódniók. Hiába vetik mindezek ellenében azokat a kulturtényezőket, melyek irodalom, művészet, színház és annyi más téren, mint tényezők számon vannak tartva; hiába hivatkozunk a közművelődés annyi eszközeire, melyeket megvalósítani, vagy legalább is kisajátítani igyekszik főváros és vidék egyaránt hiába kérkedünk uj és uj intézményekkel, melyekről azt hisz- szük, hogy kulturális eredményt érünk el : valóság — sajnos — csak az, hogy a kultúrának, a közművelődésnek csak külső estközei vannak m.eg nálunk és csak máz, festék az, amely a valóságot eltakarja. Es én nem akarok messzire menni. Csak a múlt hét eseményeiből ragadok ki egyet, csak egyet; azt a tömegnyomort, a mely a bűnös Bábel márványpalotái szomszédságában a Jancsics- réten botrárikoztathatta meg minden érző ember lelkét és szivét. Közel 300 egyén : férfi, nő, gyermek egyaránt napokon keresztül hajléktalanul tengődött. Nem vizsgálom az okokat, nem keresem a hogy-ot és miért-et, nem akarok pörbe szállani háziurakkal és nem tolom fel magam bíróként, csak annyit kérdek: eltürhet-e ilyet civilizált állam, civilizált társadalom ? De nem igy teszem fel a kér dést( hanem úgy, amint az közBK>EtBBa«DBBKiOiRi»can!sr^Rsa3CHE; ikSLsetiHCK^iauB sesame« vetlenebbül tolul minden igaz, érző ember elé; szól pedig a kérdés következőképen : civilizált, müvelt-e az az állam, az a társadalom, ahol ilyen megtörténhetik? Igaz, nagyon igaz az, hogy fogékonyság és lélek érzés kell a civilizáció eszméjének a befogadására ; igaz, nagyon igaz az is, hogy tömegekkel szemben erőre van szükség, amely imponáló, sokszor talán kényszerítő is legyen. De én nem hiszem, nem akarom hinni, hogy ilyen egyszerű, természetes, minden em béri lénybe a Teremtés által beoltott érzést, aminőt ezeknek a szerencsétleneknek helyzete, sorsa válthat ki, müveit ember másképen felfogni képes legyen, mint ahogy az a közvetlenség erejével hat. Fényes paloták csillogása,-zsúfolásig tömött divatkirakatba tehető hallgatóság figyelme és érdeklődése, a tudomány bárminemű haladásának az ismertetése, fél* fedezésszámbamenő találmányok közlése és mindezekről hasábos közlés még nem eszköze a civilizációnak akkor, ha a népréteg lelke, érzése kedély és gondolatvilága nem találja meg a ki elégitőt, a szükségeset, amely után eseng, amely a szüksége. Csak kulturmáz, festék az, amit igy arcunkra kenünk. Máz, festék, amely ha kifejezetten nem is arra szolgál, hogy eltakarja valódi arcunkat, alkalmas mások megtévesztésére távolból. De csak távolból. Mert hangozhatik államtitkári beköszöntőkben erős fogadalom a közművelődés fejlesztéséről ; megvalljuk, mi nem a nyilatkozat tartalmában kételkedünk, (bár azt, aki mondta: kiválónak, érdemesnek, talán jogosítottnak is tekintjük ily nyi latkozat megtételére), hanem az erőt, a kitartást és a következetességet tartjuk elégtelennek tudva- tudván azt, hogy hány bicska beletörött. A néprétegek, a nagy néptömeg leikéhez kell hozzáférkőzni bizalommal, szeretettel és megér- tettséggel; a tömegérzés első megnyilatkozásait kell meglesni és mint beszélni kezdő gyermeket szótagolva kell először tanítani, hogy általános, igaz, mindannyiunkkal közös érzéseket keltsünk föl bennünk. Es csak azután, később ismertetni meg a kultúra, a közművelődés alapvető tényezőivel, mikor a fogalom már képpé alakult és a szónak tartalmát megérteni képes. EnélküJ, ennek hijján bizony bizony csak látszat, külsőség lesz minden nagy hanggal fejlődésnek, haladásnak és eredménynek hirdetett dolog máz, festék, mellyel a mi kultúránkat kendőzzük. —yz.— fi bankügyi törvényjavaslat. Figyelemmel olvasám át a bankügyben benyújtott törvényjavaslatot. Nem tagadhatom mtg a t. pénzügyminisztertől abbeli olösmeróseraet, hogy a javaslat és indokolása nem közönséges ügyességgel és rendkívüli szorgalommal van kidolgozva, de a magyar közmondás szerint a „jó bornak nem kell cégér“ a francia pedig azt mondja »il est grand dans son genre, mais son genre si est pas grand“. Ha maga a javaslat, ha annak lényege jo volna, nem szorulna ily nagy indokolásra, amely nagyon derék a maga nemében, de ez a neme, ez az alapja rossz. Az indokolás helyenkint kiemeli a javaslat oly rendelkezéseit, amelyek a bankkal szemben „a két államnak,, (tehát a Reichsratban képviselt tartományoknak és Magyarországnak) javára szólnak, de sehol egy szó sincs Magyarország javára akár a bankka1, akár az osztrák tartományokká szemben valamely kívánatos intézkedésről természetes, mert a cél, az alap a bankközösség fen- tariása, tehát nem is lehet. Ha már épen minden áron akar l) lőle valami jót kihámozni, akkor csak azt emelhetjük ki, hogy mégis oly kegyes a közösbauk szabadalmának meghosszabbitatásál nem tíz évre vagy még hosszabb időre, csak 1917 év végéig tehát 7 évre java solid, pi dig a mostani képviselőháznép a levelet. Egy-egy sóhaj, egy- egy áldás szakad fel olykor egyik- másik kebléből . . . Kint ezalatt nekikeseredik az idő. Hull a hó, mintha öntenék, közben a szél is beleszól s meg-megrázza a rozoga ablakokat. Egy-egy kutya dugja ki olykor fejét vackából, be- levonit a néma, szeles éjbe s ha a választ megkapta ismét behúzódik. De haliga .... Mintha járna valaki az udvaron .... Léptei alatt ropog a frissen esett hó s ki lehet venni, hogy az ajtó felé közéig . . . Már nyílik is az ajtó s abban egy hóval borított feketekabátos ember jelenik meg, válán jókora nagyságú bőröndöt cepelve. Arca megnyúlt, sovány s különös pir ég rajta; nem minőt a hideg szokott kicsalni. Bajszáról cseppekben hull alá az olvadó jég; ahogy beleheli a meleg, páratelt levegőt, heves köhögés fogja elő. — „Gud báj“ asszonyok, hogy vagytok? — nyögi kis idő múlva, miközben mosolyogni próbál, mi némileg sikerül is. — Ah Jézus-Mária! — sikit fe A sátoraljaújhelyi izraelita anyahitközség fürdőháza 1911. évi február í-tői kezelésre átvehető grdekigdffk szíveskedjenek bgvebb feiviiágositás végett január 7-ig a hitközség titkári hivatalához fordulni. A pénz rabjai. Irta: Hys. Barna havasfelhők keringnek a levegőben s egyre sötétebb lesz az idő. Lassan kigyulnak az apró ablakok. Ki-ki sietve végzi dolgát, hogy 1 hamarább bekerülhessen a meleg szobába, bár ott ben is folyik a munka, de az kellemesebb s kényelmes is, mert nem kell vele sietni. A férfiak kosarat, kast fonnak vesz- szőből, vagy seprőt csinálnak cirokból, az asszonynép guzsalyt vesz elő s mig perceg a vessző ahogy összeütődik egy a másikhoz, mig pereg az orsó, vígan pereg a nyelv is, különösen az asszonyok nyelve, mert a férfi — nem lassan, meggondolva ejt ki minden szót, mintha min- denik különös súllyal bírna. A mely ház férfia távol van Amerikában, oda több asszony jön össze s igy csoportban fonogatnak. így jobban megy a munka, mert nem álmosodom el oly hamar. Galamb Péterné is többed magával fonogat s mig ők sodorják a fonalat, rágják a selymes kendert, a fehérre sikált fenyő asztalnál növendék-gyermekek betüzgetik álmos hangon a leckét, félfüllel azonban oda figyelnek az asszonyok beszé- dire; érdekesebb is az, amit azok beszélnek, mint az alany, állítmány, községi illetőség s több efféle száraz s unalmas dolog. Később kuckóba kerülnek a könyvek, azokkal a két lurkó is s álmos, le-lecsukódó pillákkal csüggnek a fonóasszonyok ajkán. Majd rászól az idősebbre anyja: — Ugyan Jancsikám keresd elő az apád utolsó levelét s olvasd fel nekünk. A fiú egy-kettőre az asztalon terem, a gerendára nyúl s levesz onnan egy F. Missler jegyű levéltáskát, abból kihüvelyez egy össze-vissza maszatolt s gyűrött levelet. Hja nem először van az kézbe, tudja is Jancsi csaknem betéve s miközben olvassa az egyszerű szavakat, egymás után úgy, ahogy következnek, az orsók lasabban peregnek, olyik egészen megszűnik s mint egy ünnepnapi szentbeszédet, hallgatja az asszony-
