Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)

1910-12-17 / 100. szám

Tizenharmadik évfolyam 100. szám. Sátoraljaújhely, 1910. Szombat, december 17. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Előfizetési ár: Kéziratokat vissza nem adunk. LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. MATOLAI ETELE. Dr. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk MARADJON! Az Isten szerelmére belügymi- miniszter ur, ne vigye el tőlünk a mi szeretett főispánunkat! Hagyja meg őt nekünk továbbra is, hi­szen úgy összeszoktunk már vele, hogy élni se tudnánk egymás nélkül. Kérjük önt az ellenzék nevében és különösen a vármegyei ellen zéki lapok nevében (igaz, csak kettő van ilyen), hagyja meg ne­künk Meczner Gyula urat! Megv lljuk egész őszintén : az ellenzéknek szüksége van ebben a vármegyében Meczner Gyula úrra. Nem tagadjuk, hogy Zem­plénben egyébként nagyon gyenge lábon állna az ellenzéki szellem. Régi jámbor mameluk vármegye ez, amely csak egyszer rugasz­kodott neki egy kis nemzeti el­lenállásnak, azt is megbánta. Jó, csendes, mungó vármegye külöm- ben. Talán az se igaz, hogy Rá­kóczi és Kossuth itt született. Vagy ha igaz is, hát régen volt, nagyon régen. Most már nem érvényes. Lehet, hogy akkor ku- ruckodott egy kicsit ez a várme­gye, mikor két ilyen nagy reb- belist szült, de azóta helyrehozta ezt a hibáját, mert csupa jámbor, engedelmes mungót hozott a vi­lágra. Es tetszik látni, belügyminisz­ter ur, ebben a csendes mame­luk vármegyében ma mégis van erős ellenzék. Es ezt legnagyobb­részt Meczner Gyula ur szemé­lyének köszönhetjük. Annak a bámulatos közszeretetnek és köz- tiszteletnek, amely ebben a vár­megyében őt környezi. Tessék elhinni, hogy itt általá­ban a legnagyobb mértékben el­lenszenves egyén Meczner Gyula úr. Itt ismerik az ő múltját, ter­mészetét, egyéniségét és alig van ember, aki őszintén ragaszkodnék hozzá, Itt az emberek két cso­portra oszlanak. Az egyikbe tar­toznak azok, akik nem szeretik Budapestről érkező hírek szerint Meczner Gyula zemplénvármegyei főispán távozása befejezett dolog. Erősdy után őt fogja felmenteni Khuen. A felmentés már januárban megtörténik. Meczner Gyulát s nem is félnek tőle, tehát nyíltan ellenzékiek. A másikba tartoznak azok, akik nem szeretik Meczner Gyulát, de fél­nek jól ismert kíméletlen, bosszú­álló természetétől s ezért nyíltan vele szavaznak, de titokban szin­tén ellenzékiek. Harmadik csoport nincs. így aztán a Meczner Gyula elleni ellenszenv és gyűlölet tartja fenn Zemplénben az ellenzéki hangulatot s ezért van itt az el­lenzéknek feltétlen szüksége Mec- ner Gyulára. Megírta ezt a 67-es Zempléni Újság is valaha, mikor még a tő­ispán erős argumentumokkal nem győzte meg arról, hogy helye­sebb őt támogatni, mint támadni Az az újság akkor azt kiáltotta Meczner Gyulának Mondjon le! Mi most szelíd, kérő hangon ép az ellenkezőt suttogjuk feléje Maradjon, óh maradjon ! Hiszen, ha más valakit nevez­nének ki ide tőispánnak, akittisz- telnek és szeretnek a vármegyé­ben, például a többször emlege­tett Széchenyi Ernő grófot vagy Windischgraetz Lajos herceget, ezeknek az egyénisége egy hónap alatt lefegyverezne itt minden el­lenzéki hangulatot. Olyan csen­des, olyan engedelmes lenne ez a vármegye, mint Árva, vagy Tu- róc Hát csak ne tegyen ilyet, belügyminiszter ur, ne fossza meg létalapjától a zemplénvármegyei ellenzéket. Es különösen ne rontson meg miniszter ur minket, vármegyei ellenzéki lapokat. Mit csinálunk mi a főispán ur nélkül ? Kiről fo­gunk írni, ha elmegy tengerifalvi Meczner Gyula ? Kinek fogjuk em­legetni viselt dolgait, kukuricázá- sát, abbáziai mulatozását, ha huty- kai magányába vonal a mi állandó vezércikktémánk ? Nem, miniszter ur, ön nem le­het olyan kegyetlen hozzánk, hogy ettől az állandó témától megfosz- szon bennünket. Es aztán szegény Ujhelytől ké­pes lenne ön elvenni leghívebb s legbuzgóbb pártfogóját. Aki meg ígérte Ujhely képviselőtestületé­nek, hogy a pataki járásbíróság mellett egy lépést se fog tenni s egy hét múlva ő vezette az igaz- ságügyminiszterhez Pataknak já rásbiróságot kérő küldöttségét. A ki annyi mindent Ígért Ujhelynek hogy miután nem akarja, hogy egyik-másik Ígéretét meg ne tartsa hát inkábá nem tartja meg egyi­ket se. Ha ő elmenne, ki akadályozna meg itt mindenféle közérdekű ak­ciót ? Ki tartaná állandó ideigle­nességben a polgármesteri állást! Ki hozná vissza polgármesternek az elcsapott Székely Eleket ? Ki hitegetné Reichard Salamont, hogy nem Székelyt fogja pártfo­golni, hanem őt ? S ki hitegetné Székelyt, hogy őt fogja pártogol ni nem Reichardot ? S kinnek hine mind a kettő ? Ki tekintene be az iratokba, ha meg kell akadályozni az ügyek elintézését? Ki védelmezné, tar taná meg hivatalaikban a derék sikkasztókat ? Egyáltalában ki lenne jó atyja és pártfogója en­nek a szegény városnak ? Nem belügyminiszter ur, ne tegyen ilyet. Úgyse kapnak önök hozzá fogható hűséges és min­denre vállalkozó szolgát. Aki ké­pes siakasztókat megvédni, aki képes az általa elcsapott s min­dennek elmondott polgármestert visszahelyeztetni, csakhogy a po­litikai győzelmet biztosítsa. Az ilyen főispánt meg kell becsülni. Igaz, ő eddig Andrássy főis­pánjának vallotta magát s tény, hogy Andrássy Gyula nevezte ki főispánná (isten bocsássa meg neki !) De tessék nyugodtan lenni, ha Andrássy most csakugyan a kormány ellen fordul, olyan szé­pen meg fogja ő Andrássyt is buktatni, mint a pinty. Neki az mindegy. Kérve kérjük a belügyminiszter urat, ne vegye el tőlünk a mi állandó vezércikk témánkat, la­punknak legfőbb érdekességét és vonzóerejét, Meczner Gyula főis­pán urat. Főispán ur, ne menjen el 1 Maradjon! Komédiáznak! Reichard Salamon még mindig játszik a polgár- mesteri állással. Tavaly, 1909-ben, december 23-án választott polgármestert Sátoraljaúj­hely képviselőtestülete. Az idén, 1910 ben, december 22-ón megint polgármestert fog választani. Nem nyilvánvaló-é, hogy ebben az örökös válságban el kell ennek a városnak pusztulnia? S ma sincs kilátás, hogy a válasz­tással végre állandóság költözik a város vezetésébe. A jó isten tudja, mikor lesz itt végre nyugalom és állandóság ! Egyet tudunk : addig biztosan nem lesz. mig tengerifalvi Meczner Gyula ur ül Zeraplénvármegye főispáni székében. Az pedig sokáig ott fog ülni. Ennek a mai kormánynak olyan emberekre van szüksége, mint ő ,mindenre vállalkozó, semmiféle esz­köztől vissza nem riadó emberekre. Ennélfogva Meczner ur marad s marad Ujhelyben is a felfordulás. Csütörtökön lesz már a választás és ma is átláthatatlanul kavarog még a polgármesteri kérdés. A legtöbb bizonytalanságot Reichard Sala­mon okozza, ez a megdöbbentően gyenge lelkületű ember, akinek gye­rekes határozatlansága és folytouos habozása egy esztendő óta tartja már izgatottságban és bizonytalan­ságban ezt a szerencsétlen várost* Most már úgy megy, hogy Rei­chard Salamon minden félórában mást határoz. Egyik félórában kije­lenti, hogy semmi esetre se lép fel, a másikban már azt izeni, hogy ok­vetlenül fellép. Elmegy hozzá egy igazi jó em­bere s elmondja, hogy őrültség lenne családja jövőjét kockára tenni a bi­zonytalan polgármesteri állásért. Ezt belátja s kijelenti, hogy nem lép fel. Félóra múlva elmegy hozzá Grósz Dezső s követeli, hogy lépjen fel, mert a pártérdek s a főispán parancsolja. Kijelenti, hogy fellép. Meghallja ezt Székely Elek, károm­kodik s izén a főispánnak, hogy neki ígérte jövőre a polgármester­séget, hát ne merje most Reichard- nak ígérni. A főispán megijed s megizeni Székelynek, hogy ne fél­jen, a jövő évi választáson ő lesz a po'gármester. Ezt megtudja Reichard, megijed s kijelenti, hogy akkor ő most nem lép fel. Akkor a főispán megint izén neki, hogy ne féljen, ne törődjék a Székely Eleknek tett Ígéretekkel, mert ő (a főispán) köte- lezőleg és határozottan kijelenti, hogy a jövő évi választáson kizáró­lag és feltétlenül csakis őt (Reichar­dot) fogja támogatni. Erre Reichard ismét kijelenti, hogy fellép. Es ez igy megy óráról órára. Ha akarod tudni tisztelt olvasó, hogy ebben a percben, mikor a lapot ol­vasod, fellép ó Reichard, vagy nem, A LEGÚJABB DIVATU KALAPOK H?big, Borsalino és Pichler-gyártmány, valamint fiú kalapok nagy választékban kaphatók Szenes Lipót Különlegességek: Nyakkendők és fehérnemüekben. uridivat üzletében Sátoraljaújhelyben Angol szabású őszi kabátok mértékszerint ké- Ilii szitvejutányos árakban. • ■ ■ apunk mai száma 6 oldal,

Next

/
Thumbnails
Contents