Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-11-16 / 91. szám
91. szám (2) FE L S Ö M A G YA R O R S Z A G I HÍRLAP Szerda, november 16. bízatván meg, az eddigi adatok szerint a szentmáriai és pálföldi bíróktól 348 kor. 98 fillér vármegyei pótadóval f. ó. október hó 12 én megszökött, a hollétének kipuhatolása iránt foganatosított nyomozat eredményre nem vezetett. Miután pedig panasz emeltetett az iránt is, hogy a fentnevezett Morócz Miklós, aki 3 éven át megelőzőleg a zemplénagárdi körben, mint jegyzői Írnok volt alkalmazva az adószedések körül e közben is visszaéléseket követett el s Dámóc község terhére 420 korona állami adót elsikkasztott, a bodrog közi járás főszolgabirája a főnöki felelősségből kifolyólag úgy a radi, valamint az agárdi körjegyző ellen a fegyelmi eljárást elrendelte. Fegyelmik. A szirmai járás főszolgabirája Gyar- mathy Béla raéhesfalvi körjegyzőt, kit Pokoly Lajos belügyminiszteri segédtitkár, az anyakönyvek megvizsgálásával megbízott belügymi- nisteri kiküldött jelentett fel azért, mivel a vizsgálat alkalmával ittas állapotban a hivatalos illemmel össze nem egyezhető magaviseletét tanúsított fegyelmi utón 50 korona rendbírsággal sújtotta. A járási főszolgabíró jelentése szerint Korcsma Menyhért, Knopfier Adolf, Kis Vilmos és Lukács Béla körjegyzők ellen folyamatban tett fegyelmi eljárás befejeztetvén Korcsma Menyhért, Knopfler Adolf és Lukács Béla a husvágatási szabályrendeletek beterjesztese körül tanúsított hivatalos mulasztás miatt 10- 10 korona pénzbüntetéssel büntettek Kis Vilmos pedig miután a szabályrendeletet időközben bemutatta, a fegyelmi eljárás alól felmentetett. A szerencsi járás főszolgabirája Csathó József legyesbónyei, Strömp József raonoki jegyzőket és dr. Blas- berg Ignác mádi körorvost és Orosz Mihály körömi bírót 10—10 korona rendbírságban marasztalta el. Közrendészet. Kir. járásbíróságok hatáskörébe utalt kihágások 20. Közig, hatóságok hatáskörébe utalt kihágások 307 eset ben fordultak elő. Sátoraljaújhely r. t. városban a személy és vagyonbiztonság általában véve kielégítő voltj Lopás büntette 5, lopás vétsége 17, egyébb bűntett vagy vétség 13 esetben fordult elő, illetőleg ennyiszer foganatosíttatott nyomozás. Baleset bejelentés 8 esetben történt nagyobbára jelentéktelen sérülésekről. A szerencsi vasúti szerencsétlenség. Október hó 16 án a szerencsi vasúti állomáson kisiklás folytán vasúti szerencsétlenség történt, mely alkalommal Lapsánszki Márton vasúti kalauz, kire a postakocsi reá dőlt s halálát lelte, egy másik kalauz pedig súlyosan sérülve a miskolci kórházba szállitatott. Az utasok között sérülés nem történt. A Szerencsi járás főszolgabirája a vizsgálatott nyomban foganatosítva a következőket állapította meg; A Budapest felől jövő reggeli személy- vonat nagy késéssel érkezett Szerencsre reggel 6 óra 24 perckor folytatta útját Sátoraljaújhely felé. Midőn az állomást elhagyva az utolsó kimeneti váltóra ért s a vonat első fele a váltón áthaladt ifj Bodnár Béni 18 éves forgalmi dijnok, ki csak julius 1-től áll a vasút szolgálatában s ez alkalommal a váltó toronyban önálló szolgálattal lett megbízva, a váltót átfordította, úgy hogy az említett vonat utolsó 5 kocsija lefordult a kassa-hegyaljai sínpárra. Természetesen azonnal megtörtént a kisiklás, az egyik posta kocsi egészen felfordult, az utána jövő kocsik oldalt dőltek. Kivándorlás. Október hó folyamán kivándorolt a vármegye területéről 400, vissztért 121 egyén. Útlevél iránti kérelem az elmúlt hó folybmáa 295 érkezett be s 292 útlevél állíttatott ki. Általában észlelhető, hogy az Amerikai kivándorlás újból nagyobb mérveket öltött s igen nagy azoknak a száma, kik galíciai ügynökök közreműködésével útlevél nélkül vitorláznak el az uj világba. A galíciai ügynökök éjnek idején lédéi gyalogutakon kalauzoltatják ki magukhoz a kivándorolni szándékozókat s táviratilag kéretnek itthon maradt hozzátartozóiktól pént a továbbutazásra. A galíciai hatóságok pedig tétlenül szemlélik, hogy miként erről értesültem 2—300 ember is tanyázik némelyik ügynök lakásán várva a táviratilag kért pénz odaérkezőiét. — A bizottság a galíciai kivándorlók elleni intézkedés végett felír a belügyminiszterhez. Ügykezelés. Az aüspáni iktatóba október hó folyamán beérkezett 1939 a közigazgatási bizottsági iktatóba 464, a központi válastmányi iktatóba 1, az elnöki iktatóba 14 ügydarab, vagyis elintézendő volt összesen 2418 ügydarab. Az ügyek elintézése a rendes időben megtörtént, késedelemből kifolyólag hátrány nem származott. A kiadóban október hó folyamán a szeptember hó 29, 30 és 31 én meg- tott évnegyedes közgyésben elintézést nyert ügyek nagy száma folytán torlódás jött létre ez ideig. Azonban az ekként keletkezett ..hátralék nár ledolgoztatott s az ügyek kése. delem nélkül kiadványoztalak. A járásokban szintén kifogástalan fáz ügymenet. Ujhely adminisztrációja. Az a’ispáni jelentés felolvasása után Fejes István bizottsági tag in téz kérdést az alispánhoz, hogy hogyan lehetséges, hogy Ujhely városnak a műit hó folyamán 4001 ügydarabja volt és miért maradt fenn 537 hátráiék. Dókus alispán felvilágosítja a bizottságot, hogy a rengeteg ügyszám onnan van, mert a városi adminisztráció a rövid utón elintézhető dolgokat is külön kiadmányozza és ik- tattatja. A hátrálékra vonatkozólag most még nem tud felvilágosítást nyújtani, de legközelebb vizsgálatot tart majd a varosnál és akkor erre is válaszol. Az alispáu felszólalása után a főispán megjegyzi, hogy a városi adminisztráción sok javítani való volna, de hát a képviselőtestület választotta a tisztikart ilyen összetételben, viselje is annak a következményeit. Egyéb referádák. Az alispáni jelentés letárgyalása után a többi referensek jelentéseire került a sor. Ezek szerint 68 kivételes nősülós engedélyezése iránt beérkezett kérvényből 66 ot párto- lólag terjesztettek a honvédelmi miniszterhez. Bálint János mádi jegyzőnek a vadászati jog bér'ete tárgyában beadott felebbezést elutasították. Gajdos János udvai lakos vadászati jegyének kiadását rendelték el. Fóris István erdőhorváti! lakosnak a közbirtokosság határozata és több tokaji lakosnak ugyancsak a közbirtokosságok határozatai ellen beadott felebbezéseit kiadták a fő- szolgabiráknak, hogy a felebbezés- ben foglaltak valóságát vizsgálat utján állapítsák meg. Gortvay becsülete. Mikor a Buza-Gortvay affér a kópviselőházbau interpelláció alakjában szóba került Nagy Sándor képviselő Gortvay főszolgabíróról sértő kijelentést tett. A Nagy Sándor közbeszólását akkor a lapok kü- löuféleképen kommentálták, sőt „Az Est" c. budapesti és ennek nyomán több helyi lap Nagy Sándornak egy az ügyre vonatkozó nyilatkozatát is közölték. Ezt a nyilatkozatot Gortvay sértőnek találta magára nézve és az abban foglalt vádak alapján a vármegye alispánjától fegyelmi vizsgálatot kért maga ellen. Az alispán — miután a vizsgálat során esetleg tanukép lesz kihallgatandó, a — kérvényt Thuránszky László vra. főjegyző, alispán-helyettesnek adta ki további intézkedés végett. Thuránszky helyt adott Gortvay kérelmének és mert épen szabadságra készült Bernáth Aladár tb. főjegyzőt bizta meg a fegyelmi-vizsgálat meg ejtésével. Gortvay azonban Thuránszky ezen intézkedését megfeleb- bezte az alispánhoz és más vizsgáló- biztos kirendelését kérte, mert Ber- náthtal atyafiságos viszonyban van és a látszatát is kerülni akarja an nak, hogy elfogult vizsgálatot vezettek ellene. (Ejnye, ejnye, de nagyon érzékeny lett egyszerre a kis hamis.) Az alispán a felebbezést elutasította. Gortvay azonban (na persze, mert ő mindig ilyen volt 1!!) megfeleb- bezte az alispáu határozatát a köz igazgatási bizottsághoz. A bizottság pedig hétfői ülésén dr. Szirmay fő ügyész javaslatára helyt adott a felebbezésnek és a vizsgálat meg ejtésével Thuránszky Ltszió vármegyei főjegyzőt bizta meg. A másik vő. A főispán másik veje is foglalkoztatta a bizottságot. A sárospataki pósta gyűjtőhely felállítása körül — mint annak idején mi is közöltük — a kassai póstaigazgatóság és Sáros patak város közönsége között erős ellentétek merültek fel, melyekből kellemetlen torzsalkodás támadt. A közigazgatási hatóság — Bessenyey főszoigabirót ez ügyben jelentéstételre hívta fel, aki hivatalos jelentésében aztán minden baj és kellemetlenség okozójának a postaigazgatóságot jelölte meg. A postaigazgatóság Bessenyey főszolgabíró jelentését magára nézve sértőnek találta és ezért a jelentésben foglaltakért elégtételt kért a közig, bizottságtól. A bizottság legutóbbi ülésén foglalkozott az üggyel és miután a főszolgabíró hivatalos jelentésében az igazgatóságot sértő kitételt nem talált, Bessenyey ellen — a kérelem egyidejű elutasításával — minden további eljárást beszüntetett. Főorvos és ügyész. Az árvaszék h. elnökének jelentéktelen referádája után a t. főorvos tette meg előterjesztését, mely szerint az általános egészségügyi állapot rosszab'jodot. Különösen a vörheny és kanyaró járványok erősek. A legnagyobb mértékben Uj- helyben lépett fel e két járvány. Gépsérülés 1 esetben Gálszécsen fordult elő. Ujhelyben az elmúlt hó- bau 75 liter hamisított tejet koboztak el és az elárusítók ellen szigorú eljárás indult meg. A kir. ügyész jelentése szerint a fogházban az egészségügyi állapotok jók. A rabléiszám 285, ebből 265 jogerősen elitéit, 3 felebbezés alatt levő és 13 vizsgálati fogoly. Tvhatósági főállatorvos, Az általános állategészségügyi ál. lapot kielégítő. A földművelésügyi miniszter Sátoraljaújhelyben husvizs gálati tanfolyamot nyitni és a tan- foljam vezetésére Göndör Herman városi állatorvos már kiképzést is nyert. Egyes községekben felléptek ugyan ragályos állati betegségek, de azonnali szigorú óvintézkedésekkel sikerült a járványos betegség tovaterjedését meggátolni. Az újhelyi vágőhid. Es ismét Ujhelyről esett szó, persze megint nem dicsérettel halmoztak el minket. Jelentése végén ugyanis a tvhatósági főállatorvos jelentette, hogy abban az esetben, ha földmiveléstigyi miniszter Ujhelyben felállítaná a husvizsgálati taufo- lyainot, a legnagyobb zavar állana elő, mert nem volna hol azt megtartani. Az egész vágóhíd sötét, a felszerelés hiányos, sőt a sertésvá- góhidon a vágáshoz szükséges kellékek is hiányoznak. SürgŐ3 orvoslást kér. — A bizottság felhívta az alispánt, hogy a közvágóhíd rendbehozatalát a városnál sürgesse meg. Pénzügyigazgató. A pénzügyigazgató jelentése szerint aj elmúlt hó folyamán a vármegyében befolyt: egyenes állami aduban 444328 kor., haddijban 13955 kor., bélyegiiletókben 18292 kor., dohány jövedékben 98953 kor., sójövedékben 5040 kor., fogyasztási adóban 1029142 kor., jogilíetékben 189506 kor., dijjövedekben 1038 kor. Fizetési halasztást egyenes adóra 10. egyéb adókra 6 esetben adtak. Házadómentességet 40 esetben 56 lakrészre engedélyeztek. Tudomásul vette a bizottság, hogy a kir. pénzügyigazgató az 1911—12. évi adókivetés megindítása tárgya ban a szükséges felhívásokat és hirdetményeket kibocsátotta és utasítást küldenek mindenek főszolgabírónak és az újhelyi polgármesternek, hogy felhívásokban foglaltaknak mindenben pontosan tegyenek eleget és az adókivetést teljesítő közegek ebbeü munkáját támogassák. A kistárkányi körjegyző és bírák, az erdőbényei községi jegyző és biró a radi körjegyző és bírák, a horaon- naolykai körjegyző és bírák, a ve- lejtei körjegyző és bírák, a magyarsasi körjegyző és bírák, a nagykö- vesdi körjegyző és bírák, a kisbért z nyei körjegyző és bírák, a homonna- zavodi körjegyző és bírák ellen az adók lanyha, erélytelen behajtása folytán az anyagi felelősséget mondották ki. Tanfelügyelő. A kir. tanfelügyelő jelenti, hogy Karádon gr. Mailáth József egy díszes iskolát építtetett, amely már meg is nyílt. — A bodrogzsadányi iskolaszék választásához választási elnöknek — a tanfelügyelő javaslatára — a tanfelügyelőt küldték ki. Gróf Andrássy Gyula iskolaadó feliebezése ügyében vizsgálatot rendeltek el arra vájjon May Róbert uradalmi tiszt megbízás folytán jelent-e meg az adókivetésnél, — Az analfalbóták tanítására 1000 koronát szavaztak meg azzal az utasítással hogy ahol keresztülvihető, ott ren- deztessék tanfolyam. Jövőre azonban az analfalbóták oktatására vonatkozólag részletes jelentést kér a a bizottság Majthényi Sándor telekházai tanító ellen botrányos viselkedése miatt fegyelmi eljárást indítottak. Ugyancsak fegyelmit indítottak L i p t á k István perbenyiki tanító ellen. Államépitészet. H ö n s c h Dezső műszaki főtanácsos, az államépitószeti hivatal főnőké volt az utolsó referens. Jelentette hogy az állami és törvényhatósági „Jüőri leüelpapír, 50 leüélpapir és 50 boríték I KOROHÄ Landesmann Miksa és Társa könyv- és papírkereskedésében.