Felsőmagyarországi Hirlap, 1910. július-december (13. évfolyam, 52-103. szám)
1910-10-15 / 82. szám
Tizenharmadik évfolyam 82. szám. Sátoraljaújhely, 1910. POLITIKAI ÚJSÁG. Szombat, október 15. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Köziratokat vissza nem adunk. LAPVEZÉR: Szerkesztőség : Kazinczy-utcza 2. MATOLAl ETELE. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. POLITIKAI FŐMUNKATÁRS: Dr. BÚZA BARNA. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona, félévre 5 korona. Negyed évre 2 korona 50 fiilér Egyes szám ára 10 fillér Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk Katonai bíróság. Sokat emlegetik most a katonai büntető eljárást mint olyant a melyet az első javaslatok közt Szándékoznak előterjeszteni és a mellyel a magyar nemzeti kívánságok valamelyiket gondolják teljesíteni — természetesen, hogy azzal azután előállhassanak mint nagybecsű kedvezménnyel. Képzelhetjük milyen csekélység lenne az! Állítólag annyiból állana, hogy a magyar nyelvű ezredbeli vád lottal a büntető eljárás folyamán magyarul beszélnének ! így írják azt is, hogy meglesz a magyar vezényszó, úgy hogy megmarad a »Halt! Marsch! Ruht! de ezt a magyar katonának magyar nyelven magyaráznák meg. De hát ha a katonai büntető eljárásról van szó, miért nem beszélnek a katonai büntető törvény- könyvről magáról is ? az alaki mellett az anyagiról? Ott van ám nagy »reformra« szükség. Nem külön magyar nemzeti szempontból — s igy ezt még a telivér osztráknak sincs oka ellenezni; ez a józan ész, a logica, a jól lelfogottt államiság kérdése a mit mondani akarunk, nem chauvinis- ticus magyar nemzeti követelmény tehát nálunk sem a pártpolitika kérdése. Hogy állunk most? Van általános büntető törvénykönyvünk és vannak rendes büntető birósáD rótostót. Isten veletek szalmafödeles viskók, kopár földek, bús krumplimozők. Isten veletek lenhaju pajtások, bozó tos kis temető, csenevész fák, füstös mécsvilág, anyakézzel puhára vetett tarka ágy. Az öreg Léna a vasúthoz kiséli a lányát, Marieáját. Marica megyen cselédnek a lármás, kormos Pestre. Pekete-földü, piros meg kék virágú kendőben van a kicsi motyója. Birsalma-, meg levendula-szagu pántlikák között ott az imádságos könyve. Szöszhajában pántlikabokor, szivében gyermeki bánat, gondolatában megmegvillan a gyönyörűnek képzelt idegen világ. Azután már nem sok idő jut a bucsuzásra, még egyszer odaszól, csak félig ejtve ki a nevet, hogy tisztelem az Andrist is. Azután kou- dul az állomás kis harangja, az anya és lány hangos sírásba riadnak, a vonat dübörög, a fekete füst már a bakterház fölött kavarog. A távolság elnyeli a virágos ba tyut, a szőke hajat, a világoskék szemű piros orcát, az egész kedves gaink. Ha valaki a büntetőtörvénybe ütköző cselekedetet követ el, a büntető bíróságok az általános büntető törvény alapján és annak § ai szerint Ítélik el — legyen bár a tettes koldus vagy herceg, azaz bocsánatot kérek, csak úgy, ha nem katona. A katonának külön törvénye és külön bírósága van — tehát a katonaság »status in statu« állam az államban. Ez már elvileg, elméletileg is megengedhetetlen. Kétféle törvény és kétféle bíróság ítél ugyanazon országban ugyanazon tények felett a szerint — ki követte el azokat! Ez jogi és logicai képtelenség — abszurdum — Ha most alakulna egy uj állam, ha most akarnák ezt létrehozni, ugyan mit mondanánk rá ? Mondjunk csak rá egy szép példát, hogy lássuk hogy fest ez a dolog a valóságban. Még ügyvéd koromban képviselőválasztás volt Terebesen. Részt vett benne három B . . . tesvér és verekedés közben kettő közülök agyon vert egy Sz . . . Te- rebesi embert. Az egyik csak rövid szabadságon levő katona — tényleg őrmester volt. A választás után az őrmestert be hitták Kassára az ezredéhez tettes társát behozták az itteni törvényszékhez vizsgálati fogságba. Ennek én letcem védője. Amazt elitéi ték néhány napi vagy egy két tizenhét esztendőt, az anyasziv kincsét, Maricát. Már a kattogás is elhal, az utolsó füstgomoly is szertefoszlik s az öreg asszony még mindig lobogtatja a telesirt, kivarrott keszkenőt. Pesten dolgozott Marica és este, a mikor előszedhette az otthoni emlékeit, sokat gondolt az édesanya tanácsaira és ennek köszönhette, hogy a kavargó forgatag el nem nyelte őt. Es gondolt Andrisra, a ki szintén elment a falujokból. Egy pár karika drót, egy jó suba volt a kísérője, meg a Marica utolsó üdvözlete. Együtt töltötték ők eddig csaknem egész idejüket, együtt őrizték a juhokat és közben Marica bokrétát kötött, Andrisnak pedig volt egy szépen szóló tilinkója, azon nótázott naphosszat. Hej, sokszor gondolt Marica arra a muzsikaszóra, kedves volt az az ő szivének. Egy februári havas délután, a mikor ép a küszöböt súrolta, egyszer csak olyan furcsa, hosszan elnyújtott hang üti meg a fülét, a hogyan csak az árvemegyei fazekat toldozó, cserepet drótozó, ideszakadt heti börtönre emez a még nagyon kevéssé előhaladott vizsgálat alatt megbetegedett és meg is halt a fogságban, mikor az őrmester már rangját is visszanyerte és tanította Kassán az újoncokat. De mit gondolnak t. olvasóink, ha meg nem hal az az egyik vádlott: mikor szabadult volna ki? Igazság ez? Lássunk egy újabb esetet is. T. olvasóink közül bizonyára még sokan emlékezhetnek arra, .hogy egy kassai hirlap bizonyos cikkével sértve érezvén magokat a ka tonai körök, B. és S. katonatisztek (ha nem csalódom főhadnagyok voltak) be mentek a szerkesztőségbe s ott kivont kardokkal támadták meg a szerkesztőt, a mire a szerkesztőségi személyzet egy tagja szerkesztőség védelmére be rohanván, ezt S. főhadnagy kardjával hasba szúrta s az másnapra meg is halt. Akkori köztudomás szerint a két főhadnagyot két heti szobafogságra ítélték. Ugyan mit gondolnak t. olvasóink ha úgy nem ezt a szerencsétlen embert a főhadnagy, de megfordítva amaz agyonverte volna a főhadnagyot mire ítélte volna el őt a rendes bíróság ? El kell azonban ösmernünk, hogy ha a katona nem civilt, de katonát öl meg vagy súlyosan bántalmaz, akkor a katonai bíróság is súlyosabb ítéletet hoz. tótok tudnak kiáltozni. Megfordul, hát ott jön már föl a legény s meg ismeri Andrist. — Bizony ő is addig járt házról-házra, városból-városba, addig-addig csavargatta a fekete meg sárga drótot a törött cserepek közé. a mig összegyűjtött garasain fölkereste a Maricát. Csak egy pár percre, csak azért jött havon, vizen keresztül hónapokig, hogy megláthassa, nem rontotta-e meg a pesti élet, nincs-e olyan úri színe, mint náluk odafenn, a künfe- lejtett, megfonnyadt kukoricalevélnek. Csak éppen azt a pár szót akarta megmondani, hogy a Marica várjon, majd eljön. Majd eljön egyszer érte, amikor aztán hazaviheti magával. Igaz, hogy még sokat kell addig járni, törött cserepeket drótozni, de majd csak eljön még az az idő is és akkor vesznek otthon egy kicsi házat, egy darabka földet, majd azt gondozzák együtt s élnek, mint apjuk, nagyapjuk az ő fészkeikben. Mert csak addig akartak ők a nagyvárosban élni, a mig dolgozniuk kellett, hogy majdan hazamehessenek együtt, haza az ő mostoha viGondoljuk meg már most, mily következéseket von maga után ez a visszás állapot. Az a katona a ki szolgálaton kivül is oldalán hordja fegyverét, ha véletlenül valamely civakodásba keveredik, tudván, hogy őt nem büntetheri az a .paragrafus« civil bíróság, de saját birósága van, a mely őt mindenkor pártolja a »civil“ elem ellen, nagyon könnyen elragadtatja magát, sőt némileg kötelességének is tartja a katonai tekintélyt fegyverrel is meg védeni a fegyvertelen „cibil“ ellen. Cikkeimben ismételve emlitém, hogy az 1790—1-iki országgyűlésből kiküldött bizottságok mily felvilágosodott szellemű, valóban szabadelvű, nagyszerű munkálatokat készítettek. Legújabban is emlitém, hogy a büntető törvény tárgyában kirendelt küldöttség a halálbüntetést már kihagyta a rendes büntetésnemek közül. — Ugyanez a küldöttség orvosolni akarván a jelen cikkemben tárgyalt visszásságot, munkálatában vegyes bíróságot kívánt megálla- pittatni oly esetekre, mint pld. a katonák és polgárok közti verekedés, amely bíróság tagjai egyenlő számban legyenek összeállítva, rendes bíróságokból és katonai egyénekből. Ez is nagy közeledés lenne ugyan az igazsághoz, mert legalább nem ítélnék el egészen dékü földjükre, mely azonban bármily kopár, szegény föld, az ő tótjai nem érzik másutt jól magukat s a világ legpazarabb helyéről is mindig visszavágynak oda. Es ment a legény tovább, házról- házra. Beszólott a konyhákba és most is épp ott nézegeti a törött darabokat, amiket a gazdasszony mutat. Nagyban fo'yik kettőjük közt az alkudozás, de végre is úgy látszik, nem tudnak megegyezni. A legény megfordul és kifelé tart. Aztán megáll, valamelyik szobaleány kinyitja az ablakot és énekelni kezd. Ismerős, régi dallam. Úgy látszik, Andris, a drótos is hallotta már, mert figyelni látszik. Talán valaki otthon is dalolta ezt a nótát s most eszébe jut. Lassan visszafordul. Elkéri újra az imént otthagyott cserepeket. — Leül a kőlépcsőre s előveszi a sárga meg a fekete drótkarikákat. Szemben vele szép üveges veranda van, ott ül egy fiatal ur, dr. Kálnay Zoltán ; ép most irta meg a búcsúlevelet. Eveken át udvarolt a szép REISMANN HELLA BUDAPESTRŐL beiratkozni lehet bármely napon Andrássy u. 4. sz. alatt Wessely-féle ház Lapunk mai száma 6 oldal,
