Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-12-24 / 102. szám

102. szám (12) F E L S 0 M A G Y A R 0 R S Z A G I HÍRLAP Péntek, december 24. — Kérd vissza tőlük, amit megvetettél nálunk ! — Mi az — kérdezte mohón a kapta? — A mindennapi kenyér, — felelt csöndesen az asszony és a másik pillanatban eltűnt, akár a pára. Csakugyan, a kaptafa megfo­gadta a mézeskalácsos asszony álombéli tanácsát s éj idején be­kopogtatott a hercegnővé lett Anna ablakán: — Kérd vissza tőlünk, amit megvetettél nálunk. — Igen, — felelt álmában a hercegnő és fölébredt. — Lhes vagyok. Mivelhogy előtte való este a sok mulatságtól nem volt ideje vacsorázni s ma már hajnalodott. — Éhes vagyok, — szólt újra s csöngetett a komornának, hogy hozzon be valami ennivalót. A komorna bejött, aztán ki­ment az ennivalóért. És megint visszajött. Ennivaló nélkül. — Éhes vagyok, — szólt újra a hercegnő. — Mért nem hoztál be valami ennivalót ? A komorna csöndesen felelt. — Mert nincs, kegyelmes asszony. — A kamrában?! — Ott sincs 1 — Sehol sincs ? — Sehol sincs, kegyelmes asszony 1 Ezt most már gondolom, un­tató volna részletezni. A her- czegnő sem hajnal, sem reggel, sem délelőtt sem délben sem délután, sem este nem kapott ételt. Ha csöngetett, ha kiabált, ha lármázott, ha leküldött a boltb*, a válasz mindig ez volt: — Nincs kegyelmes ^asszony. Nincs, nincs. Másnap éppen úgy volt: — Nincs étel. Sehol sem kap­tunk ételt, kegyelmes asszony. Sehol, sehol. — Hanem, ha parancsolja, a gyémántcsattos czipőt fölsegit- hetem a lábára. Föltehetem a gyémánt nyakéket is. Bekapcsol­hatom a brilliánt fülbevalót is. Ráadhatom az arannyal himzett csipkeruhát is . . . Az inasok serege is jöhet hó­dolni. Az udvarlók is várnak, hogy bebocsássuk őket és pa pucsa elé rakhassák legszebb bókjaikat. Hallga! Az udvari zenekar is játszik. A fizetett, pompás táncosnők is lejtik a táncot. A vendégek is gyülekez nek már. Sőt az ezüst tálcák és arany csészék is csak a pa­rancsra várnak, hogy körülhor­dozzuk őket. Csupán, — óh, kegyelmes asszony 1 — étel nincs a számára ! Még ital sincs I — Anna, — a szép herceg­asszony — a velencei tükör elé állott. — Szép fülbevalók, — mon­dotta magában, — boutonjait nézegetve. — Nyakékem is szép. A fej- diszem is. — De kiálltott fel — én enni akarok ! ches vagyok l — Nincs, — felelte a körben álló szolgahad a háta mögött. Anna gyémántcsattos cipőjére nézett. — Nem lehet, — szólt réve- tegen, mint aki nincs tisztában a dolgokkal — nem lehetne ezt — eladni ? — Lehet eladni, el is lehet zálogosítani, — feleltek a szol­gák, — de ételt azért a pénzért sem kaphatunk a számodra her­cegnő. — Hát ti nem esztek ? — kérdezte ingerülten a hercegnő. Nektek nincs mit enni ? — De nekünk van, kegyel­mes asszony — feleltek a szol­gák. Csupán neked nem adha­tunk belőle enni. Mert amint azzal a szándékkal fogjuk meg a tálat, hogy hozzád vigyük és megkínáljunk belőle, a tál üre­sen marad kezünkben, s az étel, mint a pára eltűnik. Anna megint a tükörbe pil­lantott. — Istenem, — kiálltott föl el­keseredve — hát én hercegnő vagyok, gazdag vagyok és szép vagyok! És nincs, nincs betevő falatom ! S mivel már nagyon gyöt- rötte az éhség, keserves sírásra fakadt. E pillanatban furcsa alakú fa­darab ugrott eléje az asztalon. Es gúnyosan kérdezte: — Éhes vagy hercegnő ? Anna rámereszte a szemét í — Igen éhes vagyok. De nini . . . És, mintha vissza akarna em­lékezni valamire, tenyerével las­san végigsimitotta a homlokát. A kaptafa, mert az volt a fur­csa fadarab, csufondárosan ne­vetett : — Megvetetted a mindennapi kenyeret, amit urad a becsületes varga adott neked. Te hercegnő akartál lenni ! Aranyban, gyé­mántokban akartál ragyogni! Látod, most meg van, amit kí­vántál : a rang, a fény, az arany és a gyémánt; csupán az hi­ányzik, mit megvetettél: a szerény, mindennapi kenyér. A kenyér. A kaptafa még tovább is akarta folytatni a beszédet, ha­nem a hercegnő közbevágott: — Nini, a mi kaptafánk! . .. És mint egy bűnbánó Mag­dolna, megtört zokogással ros- kadt a kaptafára. Ebben a pillanatban a pazar fényűzéssel berendezett szoba, amelyben voltak, egyszerre szét- foszlott, mint a tépéz ; a tükör pedig, amelyik előtt a hercegnő állott, ajtóvá válott, szétnyílt és a másik pillanatban Anna már zokogva borult urának, a be­csületes János vargának a nya­kába. Minthogy a tükörajtó egye­nest a régi, szegényes otthonba nyílott. A férj, nagy boldogságban, hogy visszatért a felesége, min­dent megbocsátott. Es mindössze csak ezt mondotta, tanulságké­pen a megtért asszonynak: — Jegyezd meg asszony, hogy ne csak a varga marad­jon a kaptafánál, hanem a var- gáné ,is! — Én meg fejezte be Író­asztalomon, a vastag könyvön felállva, a nagy szakállu törpe, — én meg azt a tanulságot lá­tom ebben a dologban, hogy a boldog életnek még sem a gaz­dagság az alapja. Ézzel udvariasan, s bizonyos méltósággal meghajlott előttem; és ahogyan minden beszélgetése mán szokta, eltűnt. c,n pedig magamban maradtam, s egy harmadik tanulságot fűztem a történethez. Azt, hogy minden hódítási rendszer között mégis csak a kiéh eztetés a legbiztosabb Zsoldos László­<v==— Ebéd utáni séta a központi káuéhá^ban. (Rajz párbeszédekben.) A füstfelhök misztikussá teszik a látha­tárt. A kávéillat bebalzsamozza a levegőt. Az emberi hangok chaoszát túlszárnyalja a szel­lőztető készülék egyhangú zakatolása. Az elefántcsont golyók zördülése teremti meg a disszonanciát. Szereplő asztalok: A) A nagy kerek asztalnál. — Mit mond az újság? — Rosszat. Leszállt a búza ára. — Abszurdum! Már nem lehet a fenti svindlerekkel becsületes kötést csinálni. N. ur fáradt ugye bár? — ördögöt. Egy lelket nem lát az ember egész nap a bankban. Egy váltószámitolás nem akad. A főkönyvelő urak bezzeg uraskodhat- nak a karosszékükben. Abszurdum ezekkel az emberekkel. — Mi az abszurdum ? — Az hogy egy duplás könyvelő­ben az egyszerűségnek már nyoma sincsen. Mindent megengednek ma­guknak. Utazgatnak, kártyáznak, pa­zarul öltözködnek, színházba járnak, gőzfürdőt használnak, nyilvánosan uzsonnáznak, szivaroznak, újságot olvasnak. Abszurdum. Ma holnap ők lesznek az igazgatósági tagok s mi a duplás könyvelők. Igazam van? — Igaza. De mondja csak, mit tart Ön X-ről. — Kitűnő ember. Jó kereskedő. Van pénze, én mondom, hogy van. Bár látnék tőle egy 50.000 koronás váltót. De úgy tudom, hogy maguk­kal sincs összeköttetésben. — Sajnos igen. — Sajnos ? ? ? — Igen, mert a hitelegylet fizetés- képtelenséget állapított meg róla. — Oda vagyok. Hallatlan !! — Hát miért rémült meg úgy? — Azért, mert nálunk is úszik 50000 korona. Szörnyűség! — Látja, előbb másként nyilatko­zott róla. Különben legyen nyugodt, X úr­ral semmi baj sincsen. — Hát akkor ne vicceljen. Pin­cér ! Pincér! Hozza ide nekem a Loydot. B) A kis kerékasztalnál. — Hallott valamit a kvintről? — ! — A bélakasszáről ? _ t-— Össsessel és százassal. — Kérem ne szónokoljon. Vagy menjen a képviselőtestületbe. — De nagyra van a nép bizalmá­val, pedig csak 2 kortesnek köszön­heti városatyaságát, meg annak az 1—2 vacsorának. Maguk érdek nél­kül még vacsorázni sem tudnak^... 86—92—104. Megvan minden. 25 be ! — Kérem itt a gibicektől játszani nem lehet. Mikor kezdődik a hiva- los órájuk? Abszurdum, hogy egy ügyvéd ember még 3 óra után ká- veházban legyen. Szépen nyilatkoz­nak majd a kliensek az irodájáról... Kérem, én osztok . . . Csak neves­sen 1 . . . A böröcskéjét veszem majd . . . . . . Pincér kérek egy médiát! Már úgy sem az én számlámra megy • • • Kvart és menjünk 1 — Menjünkkel nem játszom. — Játék közben nincs feltétel Blériot sem kötöttük ki s meglássa hogy repülnek mindjárt a gibicek Hallatlan ez a türelem! Tiz ember* képesek egy nap a halálba kergetni . . . Vérszopók^. . . — Kérem rie szellemeskedjék ! Kitöréseit raktározza el a cikkében. — Hát persze maga nagyra van a vezércikkével, a melyre a kabinet iroda is figyelmessé lett s a válság megoldásának kulcsává tette. Ma már mindenki azt hiszi, hogy a tisztesség a cikkirást feltétlenül megkívánja. — Hát Ön miért ir a városi kút­ról és vadmacskáról, a napipíac át­helyezéséről, a Diana-rendezéséről, sugárutak létesítéséről, hisz a városi választások már lezajlottak. Miért agitál a uegyedik rituális fürdő mel­lett? Miért? — Kérem ne felekezetieskedjünk. Vagy játszunk, vagy nem. — Helyes! Hallott valamit a van­nak kvint kétszázasról s az ultimóról ? — Atkozott kibiczek. Ez hizlalja őket . . . C) A téglalapalaku asztalnál. — Csúnya időjárás ! Akárcsak a politika. Nem csoda, ha a Burgban jól befütenek minisztereinknek. Ki­váncsi vagyok nagyon az exlex-es ujesztendőre. — Ne beszélj a politikáról. Nem jövök kávéházba unatkozni. Beszél­jünk inkább a szerelemről. — Erről ugyan beszélhetsz. A ka­szinói trónust a kávéház tulajdonosa foglalta le. Már a szemnek sem jut­tatnak táplálékot. — Hát miért nem mész a szín­házba? Ott kárpótolhatod magad. — Voltam a Parasztbecsületnél. De az üres nézőtéren valami misz­tikus félelem vett rajtam erőt, más­felől attól tartva, hogy a tenyereim gyengék egy telt ház helyettesítésé­hez, s amikor Haas Imre barátunk a zenekarból kidugta fejét, azt hit­tem, hogy ez este a színházban ki­sértettel járnak és elillantam. — De remélem, hogy ez egyszer a kritikus urak is csuful jártak. Nem számolhattak be a közönség viselkedéséről. A súgót nem hallotta senki, tehát általános szereptudás volt. Kit fognak tehát lerántani? — A szinügyi bizottságot. A víz­ügyi bizottság tágját már is fellází­tották a lapokat, hogy jobb lesz már szerepet cseréltetni, ők alkal­masabbnak érzik magukat a színházi ügyek vitelére. A legközelebbi vá­rosi gyűlésen bizonyára óriási hatást kelt majd a lemondásuk. — Igen ám, csakhogy az ifjú vá­rosatyák is pályáznak a szinügyi bi­zottságba. Itt használhatnak ők szív­vel, lélekkel, tettel. Végtére a prima­donna kérdésekben ők az irányadók. — Az ifjú városatyák komolyabb dolgokkal foglalkoznak. Hajlandók 1 és fél évig bármikor obstrukciót rendezni szent ügyük érdekében. A Székely Elek iránti ragaszkodásból Kiss Ödönért mindent megtesznek s legalább 1 és fél évig szeretnék ez utóbbit magukénak mondani. Az­tán az ifjú janicsárok szerepet cse­rélnek, mindegyik egy-egy modern Antóniusz s a sir mélyéből prédi­kálnák elő a bukott nagyságot. Ja igaz, hát te semmire sem pályázol? — Nem, mert nekem legfeljebb már a terembiztosi állás juthat. A helyettes polgármesteri állást a he­lyettes ügyésszel, ezt meg a helyet­tes ülnöki állással, ezt a helyettes gazdasági tanácsosival, őt a pénz­tárnokival, emezt az ellenőrivel, utóbbit az adótiszt, majd a dijnok, ezt a kézbesítő óhajtja s igy nem akarok oroszlánok közt az utolsó, inkább rókák közt az első lenni. — Úgy!! Hát te is fiam Brútusz?? — En is. És jönni fog, mert jönni kell egy jobb kornak . . . — Fia szavalni akarsz, menj a Kazinczy körbe. — Nem lehet, ott már csak mu­zsikálnak,'meg csak konzulokkal áll­nak szóba. Most pl. a szaharai kon­zul van soron. Nehéz ott már kö

Next

/
Thumbnails
Contents