Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-12-24 / 102. szám

102. szám (12)

F E L S 0 M A G Y A R 0 R S Z A G I HÍRLAP

Péntek, december 24.

— Kérd vissza tőlük, amit megvetettél nálunk !

— Mi az — kérdezte mohón a kapta?

— A mindennapi kenyér, — felelt csöndesen az asszony és a másik pillanatban eltűnt, akár a pára.

Csakugyan, a kaptafa megfogadta a mézeskalácsos asszony álombéli tanácsát s éj idején bekopogtatott a hercegnővé lett Anna ablakán:

— Kérd vissza tőlünk, amit megvetettél nálunk.

— Igen, — felelt álmában a hercegnő és fölébredt.

— Lhes vagyok.

Mivelhogy előtte való este a

sok mulatságtól nem volt ideje vacsorázni s ma már hajnalodott.

— Éhes vagyok, — szólt újra s csöngetett a komornának, hogy hozzon be valami ennivalót.

A komorna bejött, aztán kiment az ennivalóért. És megint visszajött. Ennivaló nélkül.

— Éhes vagyok, — szólt újra a hercegnő. — Mért nem hoztál be valami ennivalót ?

A komorna csöndesen felelt.

— Mert nincs, kegyelmes asszony.

— A kamrában?!

— Ott sincs 1

— Sehol sincs ?

— Sehol sincs, kegyelmes asszony 1

Ezt most már gondolom, untató volna részletezni. A her- czegnő sem hajnal, sem reggel, sem délelőtt sem délben sem délután, sem este nem kapott ételt. Ha csöngetett, ha kiabált, ha lármázott, ha leküldött a boltb*, a válasz mindig ez volt:

— Nincs kegyelmes ^asszony. Nincs, nincs.

Másnap éppen úgy volt:

— Nincs étel. Sehol sem kaptunk ételt, kegyelmes asszony. Sehol, sehol.

— Hanem, ha parancsolja, a gyémántcsattos czipőt fölsegit- hetem a lábára. Föltehetem a gyémánt nyakéket is. Bekapcsolhatom a brilliánt fülbevalót is. Ráadhatom az arannyal himzett csipkeruhát is . . .

Az inasok serege is jöhet hódolni. Az udvarlók is várnak, hogy bebocsássuk őket és pa pucsa elé rakhassák legszebb bókjaikat. Hallga! Az udvari zenekar is játszik. A fizetett, pompás táncosnők is lejtik a táncot. A vendégek is gyülekez nek már. Sőt az ezüst tálcák és arany csészék is csak a parancsra várnak, hogy körülhordozzuk őket. Csupán, — óh, kegyelmes asszony 1 — étel

nincs a számára ! Még ital sincs I

— Anna, — a szép hercegasszony — a velencei tükör elé állott.

— Szép fülbevalók, — mondotta magában, — boutonjait nézegetve.

— Nyakékem is szép. A fej- diszem is.

— De kiálltott fel — én enni akarok ! ches vagyok l

— Nincs, — felelte a körben álló szolgahad a háta mögött.

Anna gyémántcsattos cipőjére nézett.

— Nem lehet, — szólt réve- tegen, mint aki nincs tisztában a dolgokkal — nem lehetne ezt — eladni ?

— Lehet eladni, el is lehet zálogosítani, — feleltek a szolgák, — de ételt azért a pénzért sem kaphatunk a számodra hercegnő.

— Hát ti nem esztek ? — kérdezte ingerülten a hercegnő. Nektek nincs mit enni ?

— De nekünk van, kegyelmes asszony — feleltek a szolgák. Csupán neked nem adhatunk belőle enni. Mert amint azzal a szándékkal fogjuk meg a tálat, hogy hozzád vigyük és megkínáljunk belőle, a tál üresen marad kezünkben, s az étel, mint a pára eltűnik.

Anna megint a tükörbe pillantott.

— Istenem, — kiálltott föl elkeseredve — hát én hercegnő vagyok, gazdag vagyok és szép vagyok! És nincs, nincs betevő falatom !

S mivel már nagyon gyöt- rötte az éhség, keserves sírásra fakadt.

E pillanatban furcsa alakú fadarab ugrott eléje az asztalon. Es gúnyosan kérdezte:

— Éhes vagy hercegnő ?

Anna rámereszte a szemét í

— Igen éhes vagyok. De nini . . .

És, mintha vissza akarna emlékezni valamire, tenyerével lassan végigsimitotta a homlokát.

A kaptafa, mert az volt a furcsa fadarab, csufondárosan nevetett :

— Megvetetted a mindennapi kenyeret, amit urad a becsületes varga adott neked. Te hercegnő akartál lenni ! Aranyban, gyémántokban akartál ragyogni! Látod, most meg van, amit kívántál : a rang, a fény, az arany és a gyémánt; csupán az hiányzik, mit megvetettél: a szerény, mindennapi kenyér. A kenyér.

A kaptafa még tovább is akarta folytatni a beszédet, hanem a hercegnő közbevágott:

— Nini, a mi kaptafánk! . ..

És mint egy bűnbánó Magdolna, megtört zokogással ros- kadt a kaptafára.

Ebben a pillanatban a pazar fényűzéssel berendezett szoba, amelyben voltak, egyszerre szét- foszlott, mint a tépéz ; a tükör pedig, amelyik előtt a hercegnő állott, ajtóvá válott, szétnyílt és a másik pillanatban Anna már zokogva borult urának, a becsületes János vargának a nyakába. Minthogy a tükörajtó egyenest a régi, szegényes otthonba nyílott.

A férj, nagy boldogságban, hogy visszatért a felesége, mindent megbocsátott. Es mindössze csak ezt mondotta, tanulságképen a megtért asszonynak:

— Jegyezd meg asszony, hogy ne csak a varga maradjon a kaptafánál, hanem a var- gáné ,is!

— Én meg fejezte be Íróasztalomon, a vastag könyvön felállva, a nagy szakállu törpe, — én meg azt a tanulságot látom ebben a dologban, hogy a

boldog életnek még sem a gazdagság az alapja.

Ézzel udvariasan, s bizonyos méltósággal meghajlott előttem; és ahogyan minden beszélgetése mán szokta, eltűnt. c,n pedig magamban maradtam, s egy harmadik tanulságot fűztem a történethez. Azt, hogy minden hódítási rendszer között mégis csak a kiéh eztetés a legbiztosabb

Zsoldos László<v==—

Ebéd utáni séta a központi káuéhá^ban.

(Rajz párbeszédekben.)

A füstfelhök misztikussá teszik a láthatárt. A kávéillat bebalzsamozza a levegőt. Az emberi hangok chaoszát túlszárnyalja a szellőztető készülék egyhangú zakatolása. Az elefántcsont golyók zördülése teremti meg a disszonanciát.

Szereplő asztalok:

A) A nagy kerek asztalnál.

— Mit mond az újság?

— Rosszat. Leszállt a búza ára.

— Abszurdum! Már nem lehet a fenti svindlerekkel becsületes kötést csinálni.

N. ur fáradt ugye bár?

— ördögöt. Egy lelket nem lát az ember egész nap a bankban. Egy váltószámitolás nem akad. A főkönyvelő urak bezzeg uraskodhat- nak a karosszékükben. Abszurdum ezekkel az emberekkel.

— Mi az abszurdum ?

— Az hogy egy duplás könyvelőben az egyszerűségnek már nyoma sincsen. Mindent megengednek maguknak. Utazgatnak, kártyáznak, pazarul öltözködnek, színházba járnak, gőzfürdőt használnak, nyilvánosan uzsonnáznak, szivaroznak, újságot olvasnak. Abszurdum. Ma holnap ők lesznek az igazgatósági tagok s mi a duplás könyvelők.

Igazam van?

— Igaza. De mondja csak, mit tart Ön X-ről.

— Kitűnő ember. Jó kereskedő. Van pénze, én mondom, hogy van. Bár látnék tőle egy 50.000 koronás váltót. De úgy tudom, hogy magukkal sincs összeköttetésben.

— Sajnos igen.

— Sajnos ? ? ?

— Igen, mert a hitelegylet fizetés- képtelenséget állapított meg róla.

— Oda vagyok. Hallatlan !!

— Hát miért rémült meg úgy?

— Azért, mert nálunk is úszik 50000 korona.

Szörnyűség!

— Látja, előbb másként nyilatkozott róla.

Különben legyen nyugodt, X úrral semmi baj sincsen.

— Hát akkor ne vicceljen. Pincér ! Pincér!

Hozza ide nekem a Loydot.

B) A kis kerékasztalnál.

— Hallott valamit a kvintről?

— !

— A bélakasszáről ?

_ t-— Össsessel és százassal.

— Kérem ne szónokoljon. Vagy menjen a képviselőtestületbe.

— De nagyra van a nép bizalmával, pedig csak 2 kortesnek köszönheti városatyaságát, meg annak az 1—2 vacsorának. Maguk érdek nélkül még vacsorázni sem tudnak^... 86—92—104. Megvan minden. 25 be !

— Kérem itt a gibicektől játszani nem lehet. Mikor kezdődik a hiva- los órájuk? Abszurdum, hogy egy ügyvéd ember még 3 óra után ká- veházban legyen. Szépen nyilatkoznak majd a kliensek az irodájáról... Kérem, én osztok . . . Csak nevessen 1 . . . A böröcskéjét veszem majd . . .

. . . Pincér kérek egy médiát! Már úgy sem az én számlámra megy • • • Kvart és menjünk 1 — Menjünkkel nem játszom.

— Játék közben nincs feltétel Blériot sem kötöttük ki s meglássa hogy repülnek mindjárt a gibicek Hallatlan ez a türelem! Tiz ember* képesek egy nap a halálba kergetni . . . Vérszopók^. . .

— Kérem rie szellemeskedjék ! Kitöréseit raktározza el a cikkében.

— Hát persze maga nagyra van a vezércikkével, a melyre a kabinet iroda is figyelmessé lett s a válság megoldásának kulcsává tette. Ma már mindenki azt hiszi, hogy a tisztesség a cikkirást feltétlenül megkívánja.

— Hát Ön miért ir a városi kútról és vadmacskáról, a napipíac áthelyezéséről, a Diana-rendezéséről, sugárutak létesítéséről, hisz a városi választások már lezajlottak. Miért agitál a uegyedik rituális fürdő mellett? Miért?

— Kérem ne felekezetieskedjünk. Vagy játszunk, vagy nem.

— Helyes! Hallott valamit a vannak kvint kétszázasról s az ultimóról ?

— Atkozott kibiczek. Ez hizlalja őket . . .

C) A téglalapalaku asztalnál.

— Csúnya időjárás ! Akárcsak a politika. Nem csoda, ha a Burgban jól befütenek minisztereinknek. Kiváncsi vagyok nagyon az exlex-es ujesztendőre.

— Ne beszélj a politikáról. Nem jövök kávéházba unatkozni. Beszéljünk inkább a szerelemről.

— Erről ugyan beszélhetsz. A kaszinói trónust a kávéház tulajdonosa foglalta le. Már a szemnek sem juttatnak táplálékot.

— Hát miért nem mész a színházba? Ott kárpótolhatod magad.

— Voltam a Parasztbecsületnél. De az üres nézőtéren valami misztikus félelem vett rajtam erőt, másfelől attól tartva, hogy a tenyereim gyengék egy telt ház helyettesítéséhez, s amikor Haas Imre barátunk a zenekarból kidugta fejét, azt hittem, hogy ez este a színházban kisértettel járnak és elillantam.

— De remélem, hogy ez egyszer a kritikus urak is csuful jártak. Nem számolhattak be a közönség viselkedéséről. A súgót nem hallotta senki, tehát általános szereptudás volt. Kit fognak tehát lerántani?

— A szinügyi bizottságot. A vízügyi bizottság tágját már is fellázították a lapokat, hogy jobb lesz már szerepet cseréltetni, ők alkalmasabbnak érzik magukat a színházi ügyek vitelére. A legközelebbi városi gyűlésen bizonyára óriási hatást kelt majd a lemondásuk.

— Igen ám, csakhogy az ifjú városatyák is pályáznak a szinügyi bizottságba. Itt használhatnak ők szívvel, lélekkel, tettel. Végtére a primadonna kérdésekben ők az irányadók.

— Az ifjú városatyák komolyabb dolgokkal foglalkoznak. Hajlandók 1 és fél évig bármikor obstrukciót rendezni szent ügyük érdekében. A Székely Elek iránti ragaszkodásból Kiss Ödönért mindent megtesznek s legalább 1 és fél évig szeretnék ez utóbbit magukénak mondani. Aztán az ifjú janicsárok szerepet cserélnek, mindegyik egy-egy modern Antóniusz s a sir mélyéből prédikálnák elő a bukott nagyságot. Ja igaz, hát te semmire sem pályázol?

— Nem, mert nekem legfeljebb már a terembiztosi állás juthat. A helyettes polgármesteri állást a helyettes ügyésszel, ezt meg a helyettes ülnöki állással, ezt a helyettes gazdasági tanácsosival, őt a pénztárnokival, emezt az ellenőrivel, utóbbit az adótiszt, majd a dijnok, ezt a kézbesítő óhajtja s igy nem akarok oroszlánok közt az utolsó, inkább rókák közt az első lenni.

— Úgy!! Hát te is fiam Brútusz??

— En is. És jönni fog, mert jönni kell egy jobb kornak . . .

— Fia szavalni akarsz, menj a Kazinczy körbe.

— Nem lehet, ott már csak muzsikálnak,'meg csak konzulokkal állnak szóba. Most pl. a szaharai konzul van soron. Nehéz ott már kö