Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. július-december (12. évfolyam, 53-103. szám)

1909-12-18 / 101. szám

Tizenkettedik évfolyam. 101. szám. Sátoraljaújhely, 1909. Szombat, december 18. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Kazinczy-utcza 2. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Előfizetési ár * LAPVEZÉR: POLITIKAI FŐMUNKA1ÁRS: Egész évre 10 korona. Félévre 5 korona. Negyed­MATOLAI ETELE. Ur. BÚZA BARNA. évre 2 korona 50 f»lér. Egyes szám ára 10 fillér, Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. fi züllés utján. A mi szerencsétlen városunk — mely már oly sok megpró­báltatásnak volt kitéve — most végre eljutott ahhoz a ponthoz, amely a végző elziilléshez vezet. Az uj képviselőtestület — mely­nek működése elé oly nagy re menyekkel nézett minden polgára a városnak — akarja a várost erre a végzetes útra vinni. Csütörtökön egy beadvány érkezett a h. polgármesterhez, melyben harmincnégy képvise­lőtestületi tag a képviselőtestü­letnek hétfő délutánra való ösz- szehivását kéri és egyben indít­ványt terjesztettek be, melyben a polgármesteri és a többi meg­ürült állásoknak egyelőre csak helyettesitéssel való betöltését kí­vánják azzal az indokolással, hogy alkalmas pályázó nem lesz. Mondanunk sem kell, hogy ez az indítvány egyenesen beleütkö­zik a községi törvénynek az ál lások betöltése iránt intézkedő részébe. A községi törvény 84 §-ának első bekezdése ugyanis a következőket rendeli: Az időközben végleg meg­ürült állások szabályszerű tiszt- ujitás, illetőleg kinevezés, az ideiglenesen megürült állomá­sok helyettesités utján töltet­nek be. világos tenat, nogy miután a polgármesteri, tanácsosi stb. állá­sok szabályszerű tiszíujitas utján töltendők be, ha a kép­viselőtestület ezzel ellenkező leg cselekszik, megszegi a tör vényt. De eltekintve a törvény vilá­gos rendelkezésétől, szabad é akár a józan ész, akár az illendő­ség szempontjábul a képviselő- testületnek héttőn ilyen határoza­tot hozni ? Nem és ezerszer is nem. Az alispán kiírta a páiyázatot a polgármesteri állásra. Ez a pályázat csak csütörtökön délben jár le. Honnan tudhatja a kép­viselőtestület már héttőn délután, hogy nem lesz alkalmas pályázó ? Hogyan hozhat a képviselőtestü­let már előre olyan dologban határozatot, melyet még biz osan nem tud ? Hogyan teheti magát egy város vezetősége annak, hogy hozott határozatát egy két nap múlva a bekövetkezhető ese­mények hazudtolják meg ? Ez nem a józan ész, ez az őrület, a meggondolatlanság, az éretlenség politikája volna. Vagy talán valakinek érdeké­ben — aki most nem pályázik, vagy nem pályázhat — űzik ezt a játékot? Hát szabad-é—akárki érdekéről legyen is szó — az esetleg pályázókra — anélkül, nogy osmerneK oKet — rasutm a bélyeget és kimondani előre rájuk, hogy alkalmatlanok ? Ilyet egy képviselőtestület nem tehet, ez ellenkeznék a jó Ízléssel is. A képviselőtestületnek nem le­het pillanatnyi befolyások hatása alatt egyesek személyének érde­kében határozni és szembehe­lyezkedve az illemmel, a jóizlés- sel, sárba tiporni minden törvé­nyes rendelkezést. A képviselőtes­tületnek egészen más hivatása van, amellyel ugylátszik az indít­ványozó urak egyáltalán nincse­nek tisztában. Azt hisszük, hogy hiábavaló is minden erőlködés. A képviselő- testület többségének véleményét nem ösmerjük, nem tudjuk mi­ként fognak határozni hétfőn. De határozzanak bármiként is, bí­zunk benne, hogy alispánunk, aki nek a közigazgatás terén sok évi tapasztalatai vannak, aki a törvény betűivel soha ellentétbe nem jött, ki fogja oktatni a kép­viselőtestületet a törvényre. Nem hisszük, hogy alispánunk megtűrje a törvény lábbal tiprá- sát és hozzájárulását adja — a törvény ellenére — ahhoz, hogy a várost még másfél évig bent hagyják abban a kétes bizony­talanságban, amelyben már majd 3 éve vergődik és amely lehe­tetlenné teszi a város ügyeinek rendes mederbe való terelését, épen most, amikor oly fontos, a város érdekébe anyagilag is mé­lyen belevágó kérdések eldöntése előtt állunk. De bízunk a képviselőtestület­ben. Hisszük, hogy a hétfői ülé­sén győzni fog a jobb belátás, a törvény, be fogják látni, hogy az az ut, amelyre léptek nem he­lyes, hogy az nem a törvényes­ség, a célszerűség, hanem a zül­lés útjára vezet. —I. a nagy Komeaia. — ivavurodása polgármesteri állás körül.— A polgármesteri álllás betöltése körül eddig történt események úgy látszik nem elégítették ki a képvi­selőtestület egyes tagjait A teljes felfordulás még nem következettbe, megcsinálták hát ők. Valósággal megdöbbentő az a já­ték amit a képviselőtestület egyes tagjai most a polgármesteri állás betöltése körül rendeznek. Mintha csak egyenesen arra törekednének, hogy a várost a végső züllés útjára tereljék. Ezt bizonyítja minden lé­pésük, melyről az alábbi tudósítá­sunkban számolunk be részletesen: Értekezlet. Székely Elek bankigazgató f. hó 16-ára, csütörtök délutánra érte­Karácsonyi vételek —ZÜZ mélyen leszállított árakon 3ZZZZZZZZZZ SCHÖN SÁNDOR és BARNA D. czégnél. Lapunk 8 oldal A pincérleány. Egy szürkeruhás, fiatal ur járt estéről estére két barátjával együtt abba a kávéházba, hol én alkalmazva voltam. Annyi ur jött oda és mind­egyiknek volt egy barátságos szava hozzám, csak neki nem. Magas volt és karcsú, lágy fekete hajjal és kék szemekkel. Egész héten át, félbesza­kítás, nélkül eljött. Megszoktam és hiányzott nekem, mikor egy este elmaradt. Végig mentem az egész kávéházon, hogy megkeressem; végre megtaláltam a nagy oszlopok egyi­kénél, a tu'só végén ; egy cirkusz- hölgygyel ült együtt. Arca sárga volt és hoszzu, könyökig érő keztyü. Fiatal volt, szép, sötét szemekkel. Egy pillanatig megálltam mellet­tük és meghallgattam, miről beszél­nek ; a nő szemrehányásokat tett neki, már megunta és le akarta rázni. Azt gondoltam magamban : szűz anyám, miért nem jön én hoz­zám ? A következő estén megint eljött a két barátjával és az én közelem­ben ült le. Nem mentem oda, mint máskor szoktam, hanem úgy tet­tem, mintha nem venném észre. Mikor intett, odaléptem s azt mond­tam : — Tegnap nem volt itten. — Milyen csodálatosan van ez a mi pincérnőnk nőve ! — mondta a társainak. — Sört? kérdeztem én. — Igen ? — felelte. Es én gyor­san hoztam három korsóval. Néhány nap múlt el igy, egy na­pon azonban egy kártyát adott ne­kem, mondván : vigye át oda ! . . . Elvettem a kártyát, mielőtt befe­jezte a mondatát és a sárga hölgy­höz vittem. Útközben elolvastam a nevét: Wladimierz F. Mikor visszajöttem, kérdőleg né zett rám. — Igen, odadtam 1 mondtam. — Es nem kapott választ? — Nem I Egy márkát adott és mosolyogva jegyezte meg : — Semmi válasz, az is válasz. Egyszer virágot ajándékozott ne­kem ; egész tömeg virágot. Frissek voltak, pirosak s jóformán egész kosárral. Maga elé tette az asztalra. Egyik barátja se volt vele. Ahány­szor időm volt, egy oszlop mögé áll­tam, rábámultam s ismételgettem magamban a nevét: Wladimierz. — Jöjjön ide ! — mondta. Ez a magáé. Es nekem adta a virágokat. Megköszöntem, de nem tudtam mindjárt szavakat találni, csak su­sogtam. Vérvörös öröm öntött el; lélegzet nélkül állítani a büffé előtt, honnan valamit kellett volna vin nem. Még egyszer megköszöntem a vi­rágot, mikor felállt, hogy elmenjen. Megállt és azt mondta: — Tulajdonképen másvalakinek vettem, Nos igen. Talán másvalakinek vette. De én kaptam meg. En és nem az, akinek szánta. Es még ezt meg is köszönhettem neki. Jó éjt, Wladimierz. Másnap újra eljött Wladimierz a kávéházba. — Köszönöm a virágokat ! — mondtam büszkén. — Milyen virágokat? — kérdezte. — Vagy úgy. Úgy hallgasson ké­rem azokról a virágokról. — Meg akartam köszönni! . . . Vállat vonva felelte; — Nem szeretem magát rabszol­ganői Nem szeretett nem. Nem is vár­tam azt, tehát nem is csalódtam. De láttam minden este : az én asz­talomhoz ült és én sört vittem neki. Viszontlátásra, Wladimierz! Következő estén nagyon későn jött. — Van sok pénze, rabszolganő? — kérdezte. — Nem, fájdalom, nincs —■ felel­tem —, szegény leány vagyok. Eire rám nézett és mosolyogva mondta: — Félreért engem. Holnapig egy kevés pénzre van szükségem. — Valamicském van, van! — fe­leltem. — Van sok pénzem: száz- harmincz márkám van otthon. — Otthon? Nem itt? — Várjon egy negyed óráig és jöjjön velem zárás után 1 — felel­tem. Megvárta a negyedórát és aztán velem jött. — Csak száz márkát! — mondta. Egész idő alatt mellettem maradt s nem engedeot sem előtte, sem mö­götte menni. — Csak egy kis kamrám van ! — mondtam, mikor a ház kapuja előtt megálltunk.

Next

/
Thumbnails
Contents