Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-01 / 35. szám
35. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Péntek, április 30. séget nem tételeztünk fel róluk. Es ezért fájdalommal tölt el minket a hatvanhetes pártok ál lásfoglalása. Fájdalommal tölt, el minket, mert ebben újabb jelét látjuk annak, hogy a magyar nemzetben nincs meg a kellő összetartás érdekeik kivivására, hogy maguk a nemzet fiai nyújtanak segédkezet ellenségeinknek függetlenségi törekvéseink letörésére. A koalició megsemmisülését nem fájlaljuk, mert előbb utóbb végére kellett jutni ennek a tarthatatlan politikai alakulatnak, de a bankkérdés körül keletkezett helyzetet mélyen fájlaljuk. Egy dolog csupán, amely vigasztal minket, hogy végre tisztán gátunk. Most már tudhatjuk, hogy hányadán vagyunk, hogy kikre számíthatunk a bekövetkezendő nagy klizdel műnkben. Mert küzdelem az lesz. A nemzet nem engedheti, hogy jogaiból kiforgassák, nem tűrheti, hogy megfosszák attól az intézménytől, melyhez való jogát a bécsi udvar is elismerte. A végletekig kell végigküzdeni ezt a harcot, de meghátrálni még sem szabad. Magyarország jövő fejlődése, függetlensége követeli az önálló magyar jegybankot és attól eltérni nem szabad, ha még oly erőszakot fejt is ki a bécsi udvar. A király azt mondotta, hogy nem egyezik bele a bank ketté- vállasztásába és nem járul hozzá olyan törvényhez, mely ezt ki mondja. Ezt megteheti. Alkotmányunk értelmében joga van vétót mondani minden neki nem tetsző törvénynyel szemben. De azt már nem rendelheti el sem a király, sem senki ember fia, hogy a parlament hozzájáruljon a bankközönség fenntartásához. A bankközösség egyedül csupán a magyar parlament hozzájárulásával tartható fenn. A parlament sadalmi állásom miatt. Hanem kiveszek magának egy háromszobás lakást, kap inast, automobilt, szobalányt és havonta háromszáz forint apanázst! Elfogadja? A leány nehéz vívódással állt helyén egy darabig, azután úgy felelt: — Megkérdezem a papától ! A papa pedig azt felelte: — Nem bánom ! De adjon az az ur havonta ötszáz forintot! III. fejezet. Derűre ború. Eltek vidáman a bankfiu meg a szép házmester leány egy évig, másfél évig. Tele marokkal szórták a pénzt ékszerre, virágra, pezsgős bolondságra. A nagy vörös automobilt már az egész város ismerte, annyiszoi hordta őket kettőjüket Stefánia útra, lóversenyre, mulatós czéczékra. A másfél év vége fele mondta egyszer a fiatal prokuristá- nak a bank egyik direktora : — He 1 He ! Láttalak tegnap az Andrássy utón azzal a nőcskével. Szép nőcske ! He ! He! Csak egy kicsit sókbe kerül? Mi? A fiú elsápadt, mert öröksége pedig nem fog ehhez hozzájárulni, mert ha hozzá járulna, az egyenlő volna az öngyilkossággá 1. Csináljon Bécs amit akar. Hozza nyakunkra újból Fejérváryt, Kris- tóffyt, Lányit és azt az egész rablóbandát, mely majd egy évig garázdálkodott a legféktelenebb gonoszsággal ezen az országon. Oszlassák fej újra katonai asszisztenciával a képviselőházat, tobzódjon újra az önkény, de a bakkérdésben nem tágítunk egy jottányit sem. Az önálló magyar jegybanknak meg kell lenni, akár akarja azt a bécsi udvar, akár nem. Ez a nemzet már megelégelte a császári udvar önkény uralmát. Nem hajlandó többé hozzájárulni a császári akarat feltétlen érvényesüléséhez. Szabad nemzetnek szüllettünk, azok akarunk maradni. Ha a császár nem akarja jogaink érvényesitéséhez beleegyezését adni, ám tegyen kedve szerint, de mi többé nem fogunk megalákodni előttünk. Inkább jöjjön az abszolitizmus a maga undok patkányaival és rágódjanak még egy ideig a nemzet testén, de követelésünkből nem egedünk semmit, még egy mákszemnyit sem. Eszmék chaosza és valóság. (Folytatás.) No de nézzük a polgári fiúiskola ügyét. Sok évtizedeken át nélkülözte városunk ez intézményt, anélkül, hogy az eszmék tárházába be iktatta volna. Végre 1906 ban kor- mányengedéllyel, driási áldozatok kai, magánjelleggel létesül ilyen iskola. Azon szülők, kiknek ez iskolára szükségük volt, csakhamar felkarolták ez intézetet és a létszám az iskola nevelési és tanítási szelleme, továbbá az iskola népszerűsítése olyaténképen, hogy 35—45 százalékban szegények is látogathassák ez iskolát (hisz csak a város 45 helyet tölt be) a hivatalos körök megelégedését vívta ki és a miniszteri iskolalátogató, úgyszintén Zem- plénmegye igazságos érzelmű tan felügyelője évről évre feliratilag indítványozta az iskola államosítását. Es mit tesz a városi bizottság ? Mihelyt az uj iskola kapuit kinyitja, nem azon van, hogy a már meglévő intézményt tovább fejlessze, hanem gyülésről-gyülésre állami iskolát (sohasem államosítást) kér és felterjesztéseiben tudni sem akar a már kifejlődött nyilvánossági joggal biró, sőt általa is segélyezett polgári fiúiskoláról, azon meg épen nem gondolkodik, hogy az állami iskola elnyerése esetén mi lesz vele Hogy a levegőbe repül-e és eloszlik mint buborék, vagy tán ép a romjain épül-e fel az uj intézmény. Tanügyi dologról lévén szó, még e kérdésben tanfórfi véleménye hivatalosan meg nem kórdeztetett, az iskola igazgatója a tanács kozásba soha bele nem vonatott. Valószínűleg a város kulturális érdeke igy kívánta. Kultúrát említettem, nem szabad figyelmen kívül hagyni a kulturház eszméjét, már pedig ehhez semmi egyéb nem szükséges, mint kultúra. Ha a mai viszonyaink mellett ez az épület felépülne, bizony szégyenszemre kénytelenek volnánk valami üzleti célokra bérbe adni. Igaz, hogy a Kazinczy-kür megfelelő otthonhoz jutna, de ez még nem elég, mert e kör 100—150 hölgyhallgatója jól érzi magát a megyeház nagytermében is, a férfiak pedig jól érzik magukat (tisztelet a csekély számú kivételeknek) ha az estélyekről távol maradtak. Vagy tán a felnőttek oktatása céljából építsük fel a kultúrpalotát? Hát kérem ehhez sem szükséges helyiség, hanem elsősorban közönség. A mi társadalmunk (t. i. a melyik az előadások hallgatóságát képezné) ily áldozatra a saját eszének kiművelésére nem alkalmas, neki a tanulás teher. Azt hiszem tételem igazolásául elég ennyi is. A teljesen meg nem érett, olykor téves alapon megindult eszmék tömkelégéből kiérezzük a valóságot is. A valóság olykor erőnk túlbecslésében nyilvánul meg, olykor a közöny indító oka. A világért sem akarjuk belátni, hogy szegények vagyunk. Hogy Debrecennel, Miskolccal, Temesvárral, Bajával, Győrrel össze nem hasonlíthatjuk magunkat, velük a versenyt fel nem vehetjük. Ehhez közvagyon, a polgárság magánvagyona, üzleti forgalom, élénk ipari élet szükséges. A szegénység teremti meg a pótadót, a szegénység ad tápot a sok bank létesítésére, szegénységünket igazolja ama körülmény, hogy a tehermentes ingatlanainkat is megszámlálhatjuk. Rém sok üzlete van Ujhelynek, de nincsen üzleti élete, sok iparossá, de nincsen ipara, nincs vállalkozás, nincs építkezés, nincs idegenforgalom. Minek az embernek díszruha, a midőn cipője rongyos. Mit érnénk el a sok szép középülettel és drága intézményekkel, ha nyögnénk a teher alatt. Inkább kérésük a gazdasági fejlődés ösvényeit s üdvözöljük azokat az intézkedéseket, a melyek elsősorban anyagi jólétünket mozdítják elő. Azért pl. nem szabad elsőrendű kérdésuek tekinteni az uj városháza építését. De sok szép törvényt hoztak az ódon Sán- dor-utezai parlamentben, mig a du- naparti palota létesítése óta alig volt megelégedett politikai időszakunk. De örülnünk kell egy-egy gyárvállalatnak, örülnünk kell oly intézménynek, mely a lakosság számát gyarapítja, üdvösnek kell tartanunk oly intézkedést, mely a terhek kátyújából kifelé vezet. Városunk vezetésénél ez a gondolat legyen irányadó és a midőn uj eszmék felvetődnek, elsősorban vizsgáljuk meg erőnket és belát- tássuk önmagukkal, hogy megbirkózhatunk-e azokkal. A túlságos optimizmus az egyik szélsőség, a másik a közöny. Lelkesedésünk nagyon gyakran csak szaimaláng, Azt hisszük, hogy egy szép lefolyású ülés, ékes szónoklat, ügyesen raegirott hirlapi cikk már teljesen elég az üdvösséghez. Mintha ezzel a tevékenykedés ki lenne merítve. Arra is van eset, hogy a pillanatnyi lelkesedés már a másik pillanatban lelohad. A midőn hire kel, hogy Sárospatak járásbíróságot kap, óriási vá- resszerte az izgalom. De midőn a város ügybuzgó képviselője tiltakozó népgyülést hí egybe, már az érdeklődést annyira ellankadt, hogy alig akadt a gyűlésnek résztvevője. Ezt jellemzi az üzletvezetőség ügye is, a midőn a deputációhoz a polgármesteren kivül egy ember sem jelentkezett. Meglátszik ez a közöny társa dalmi életünkben is. Verjük mellünkéit s hangoztatjuk a lokálpatriotizmust. De aztán az igényeink csakugyan nem reálisak. Jöhet Uj- helybe 20 éves fővárosi praxissal „Jüoriu leüélpapir, 50 leüélpapir és 50 boríték 1 KORONA Landesmann Miksa és Társa könyv-és papirkereskedésében. fogytán volt, aznap vette ki a kasz- szából az első lopott ezrest. — Különben teheted He he. Telik a nagy örökségből fejezte be mondókáját a bankdirektor. S a fiúnak megint visszatért a vér az arcába. De a lopott ezresek is gyorsan fogytak. Kezdett a hitel kifogyni, kezdett nem telni az apanázsra. A A nő, a szép Margó — tekintettel a szerelmükre — egy darabig várt, remélt, de amikor már a vörös au tomobilt is el akarták árverezni, kidobta a fiút. — Elvégre, — mondta — nem akarhatod, hogy miattad tőnkre tegyem magam ! IV. fejezet. Melyben a szent házasság minden bajt jóra fordít. Szomorú napok jöttek, mert a bankban rájöttek a sikkasztásra, a fiút becsukták, de sajnálták szegényt és hamar elengedték. Züllötten, éhesen, rongyosan csavargott az utczán és habozott, mely halálnemet válassza, melyik volna amellett, hogy olcsó, legkevésbé fájdalmas ? Es ahogy ily sötét gondolatokkal vívódva megyen az utcán, egyszer csak tülkölve jön egy nagy vörös automobil, az automobilban egy nő, bizony nem más, mint Margó. Margó meglátja a fiút. Jelt ad a sofőrnek, az automobil megáll, a nő odainti a fiút és kaczag és örül és beülteti maga mellé a ko csiba. — Milyen jó, hogy megtaláltalak. Tűvé tettem érted a várost. Képzeld megismerkedtem azzal a vén szamárral, a te volt igazgatóddal ! Nagyon utánam vetette magát a vén gazember, és hát én nem is bánnám, de az a bolondsága tá madt, hogy menjek előbb férjhez, mert ő leánnyal nem barátkozik. Azt mondja gond nélkül akar élni, kerítsek egy férjet, holtomig boldoggá tesz. Es én mindjárt te rád gondoltam ! Nem szép tőlem ? Ugy-e jó lány vagyok? A fiú hálásan megcsókolta a leány kezét. Amiből látszik, hogy ez jó házasság lesz, mert férfi és nő is kölcsönös megértéssel és egymás megbe csillésével indul a jövője elé. Benda Jenő.
