Felsőmagyarországi Hirlap, 1909. január-június (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-13 / 21. szám
21. szám. (2) FELSŐMAGYARORSZÁGI HÍRLAP Szombat, márezius 13. A telepítés. A képviselőház asztalára rég nem tettek le olyan fontos törvényjavaslatot, mint amilyen Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek a telepitésről és egyéb birtokpolitikai intézkedésekről szóló javaslata. Az európai müveit államok ugyan már rég megvalósították azokat az intézkedéseket, melyeket most a földmivelésügyi miniszter nálunk is meg akar honosítani, de habár egy kissé elkésve is jött ez a javas lat, mégis a maga általánosságában melegen üdvözöljük azt, mert hivatva van eddigi birtok- politikának egészen uj, magyar nemzeti érdekeket szolgáló irányt adni. Ismeretes minden bajaink és szenvedéseink között az a nagy veszedelem, mely nemzetünket a középosztály elpusztulásával érte ; ismeretes, hogy ez a veszedelem íenyegeti már kis gazdáinkat is és hogy e nagymérvű kivándorlás igazi oka eddigi birtokpolitikánk bűne és következménye volt. A iöldmivelésügyi miniszter törvényjavaslata, ha egyszerre nem is orvosolja meg ezeket az égető sebeinket, de hivatva van legalább arra, hogy enyhületet adjon és jobb boldogabb jövő elérésére reményt nyújtson. A törvényjavaslat 14 fejezetben tárgyalja azokat az intézkedéseket, amelyek a telepitésről s az ingatlan feldarabolásáról szólnak. Maga a javaslat a mellé fűzött indokolással együtt vaskos kötet, melynek csak egyszeri átolvasása is időt igényel, de mindazonáltal elmondjuk arról véleményünket annyiban, amennyiben azt egy rövidke cikk keretében megtehetjük. A telepítésről már az 1894. V. t. c. is rendelkezik, de ez a törvénycikk rendkívül szűk keretben mozog s legfőbb hibája az, hogy nem gondoskodik azokról az eszközökről, amelyekkel a telepek állandóságát és a telepítés sikerét biztosítani lehetne. A Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter javaslata éppen ezért nemcsak a telepítésről szól általában, hanem gondoskodik a közérdekű ingatlan feldarabolásának támogatásáról és megakadályozza a kizsákmányoló, üzérkedő szellem e téren való beavatkozását. Elősegíti a haszonbérleti alapon való telepítést és megveti alapját a járadéktelkek alakításának. Nálunk ez az utóbbi birtokpolitikai eljárás még teljesen ismeretlen és valódi értéke csak majd a gyakoriati életben fog kitűnni. Mindezekből látszik, hogy a javaslat általános nagy nemzeti érdeket szolgál. Különös érdeme, hogy nemcsak gazdálkodó és munkástelep helyek, hanem úgynevezett középbirtokos telephelyek létesítéséről is gondoskodik és pedig akképpen, hogy az 1800 kataszteri holdnál nagyobb telepen 1800 kataszteri holdanként 1—1 középbirtokos telep helyet, 500 kataszteri holdat létesít abból a célból, hogy az ilyen telepesekből legalább részben visz- szaállitsa a régi középosztályt, melynek hivatása a közélet által kivánt vezetése és irányítása a kisebb telelepeseknek. Nagy gondot fordít a törvényjavaslat a kivándorlottak visszatelepítésére és ebből a célból azoknak, kiket a honvágy hoz vissza hazánkba, különös előnyöket is biztosit. A szociális bajokat is orvosolni akarja a javaslat azáltal, hogy a nagy birtokokat olyan haszonbérleti alapon akarja értékesíteni, mely alapon a nagybirtokok haszonélvezetében a kisgazdák is részesülhetnek. A javaslatnak azonban nagy élőnyei mellett vannak hiányai is és mi most inkább ezekre akarunk rámutatni abból a célból, hogy a javaslat törvénynyé való emelésénél ezekre a hiányokra a figyelmet felhívjuk. Nagy hátránya a javaslatnak és ez nemzeti szempontból igen fontos, hogy midőn kötött birtok pl. hitbizomány felosztásáról, vagy helyesebben szólva betelepítéséről van szó, nem intézkedik arról, hogy ezeknek a kötött birtokoknak a tulajdonosai azért az összegért, amely a telepítés folytán hozzájuk befolyik, az állam által és pedig a földmivelésügyi kormány által kijelölendő helyen ezért az összegért hasonló értékű, vagy terjedelmű birtokot vásároljanak. Mert ily módon lehetne megközelíteni azt az ideát, amit a törvény is kontemptál, hogy a kötött birtokok, hitbizo- mányok stb. az erdőségekre koncentrálódjanak és ne foglalják el a búzatermő síkságokat. Már Beksics Gusztáv ismeretes tanulmányában megemlékezett arról, hogyan lehetne a földművelésre alkalmas kötött birtokokat erdőbirtokokra áthelyezni és most itt lenne az alkalom ezt az eszmét sokkal szélesebb körben megvalósítani, A kötött birtokok ilyen értelemben való fel- használása kettős célt szolgálna. Először termékeny, művelésre alkalmas földhöz juttatná a földéhes népet s egyszerre orvosolná a szociális bajokat, másfelől pe- dig éppen azokon a vidékeken, ahol túlnyomóan laknak idegen nemzetiségek, a most nagyobb részt magyar vidékeken szolgáló gazdasági tisztviselők által a magyar kultúrának is megbízható munkás férfiakat telepíthetne le. Ezenkívül egy ilyen irányú intézkedés a telepítésre újabb és újabb forrásokat nyitna,, megakadályozná azt, hogy a kötött birtoknak jövedelme ismét lekötve lehessen a tulajdonos kezében. Azt óhajtanok tehát, hogy a kötött birtok dacára annak, hogy megtartaná kötött jellegét, forgó birtokká váljon és a „holt kéz“ megelevenedjék. A IV. fejezet 116. §-a arról szól, hogy: „a földmivelésügyi miniszter a korlátolt forgalmú ingatlanok közül a községi, városi, törvényhatósági, egyházi személyi, egyházi területi, köz-, és magánalapitványi, hitbizományi ingatlanokon a tulajdonosnak kérelmére haszonbérleti alapon nyugvó telepítést engedélyezhet. Mi ezt a §-t nemzeti szempontból igen veszedelmesnek tartjuk, mert ugyanezt a célt, mit ez a javaslat elérni óhajt megakadályozhatja a kötött birtok tulajdonosa, ha a telepítést éppen ezzel a céllal ellenkező okokból kérelmezi. Azt óhajtanék tehát, hogy a kötött birtokokat nemcsak a tulajdonos kérelmére, hanem minden esetben, mikor a kötött birtok tulajdonosának a nemzetellenes munkáját tapasztalja a kormány, jogosítva legyen elrendelni a telepítést. Ilyen eljárás mellett a nemzetiségi vidékeken magyar telepit- vényeket lehetne létesíteni, mig most e javaslat mellett arról kevésbbé lehetne szó. Ha tehát a földmivelésügyi miniszter most elérkezettnek látja az időt arra, hogy egy nagy, mélyreható birtokpolitikának alapjait lerakja, ezeket az alapokat úgy kell megvetni, hogy azokon a magyar állameszme erős oszlopait feltétlenül fel lehessen építeni. €lsőrcndü uriőivat és kalapiizlet -ms* Szenes Cipót Sátoraljaújhely, főtér a megyeházával szemben. Habig, Borsalinó és Pichler kalapok, férfi és fiú fehérnemüek, turista ingek, legújabb nyakkendők, utibőröndök, bőráruk, keztyük, sétabotok, esernyők, utitakarók stb. Uridivat különlegességek nagy választékban. ^ „Goodyear Welt“ amerikai czipő. Kizárólag jó áruk ! Olcsó árak ! Cichtmann-féle czipők, kitűnő minőség, csinos formaA villamoson. Irta: Szebenyei József. A villamos megállónál álltunk. Csak ketten : ő meg én. A cipőm orra egy kicsit kifeslett és rettenetesen kényelmetlenül éreztem magamat. Egyébként elég tisztes volt rajtam a ruha, ha nem is valami különös vasalt elegancia tükröződött róla. Ahogy úgy profilban megnéztem, igen csinos volt. Erezhette a tekintetemet, mert mindjárt felém fordult, rám meresztette két csudálatosán kék szemét és szokatlanul hosszan nézett a szemembe. így szemben nagyon szép volt. Tizenhat éves lehetett. Volt benne valami a nagy városi gyereklányok merészségéből, abból a mindent tudó, mindent értő öntudatos tekintetből. Nézett a szemembe, aztán tetőtől talpig végig nézett rajtam, le a cipőmig és én úgy éreztem, mintha egy szempillantásig megállt volna a tekintete a fölfeslett cipőn. Végtelen szégyenérzet fogott el. ő igen elegáns volt, a gazdag leányok elegáns ruhája volt rajta. Az arcán meg ott ült a tudat, hogy ő szép ruhát hord. Amig a villamos meg nem érkezett, nem mertem ránézni. Bántott a dolog szörnyen és elhatároztam, hogy bátor leszek. A kocsiban szem közt ültem vele. Ahogy elhelyezkedtünk megiut találkoztak a szemeink. Megint hosszan nézett rám, hidegen lesújtóan, valami durva közöny volt a nézésében és már szinte remegtem a dühtől. A kalauz bejött kérni jegyet. Előbb hozzá fordult, aztán állt énelém. Büszke méltósággal mondtam: . . . Szabadjegy. Mikor a kalauz kiment, megint összenéztünk. Ugyanaz a hideg közönyös tekintet. Es hosszan, sze. mérmetlenül hosszan nézett rám, egyben mintegy raemnto lenézett megint a cipőmre azzal a raitsem mondó, de rémes tekintettel. Ez a nyomorult. Meglett embert igy megszégyiteni. Vártam mig leszállt. A lánchidnál felállt, végignézett rajtam és indult kifelé. En utána. A hid közepén elébe kerültem. Visszafordultam és most már dacosan néztem az arcába. Mintha sose látott volna, a szemembe nézet hoszan, érdeklődő kutatással, de hideg, merev, rettenetes tekintettel. Tovább nem állhattam : — Ne nézzen úgy rám! Nem bántottam én magát. Mórt néz rám olyan bitang, gyilkos szemekkel? ^W———————M——— A leány meghökkent, de csakhamar megszólalt: — Nekem ilyen a nézésem, nem tehetek róla. — Hát nem haragszik rám? — Nem ! — Akkor jól van, isten áldja meg. Atértii.nk a hídon, indutlam visszafelé. O ment tovább, mintha mi sem történt volna. Másnap pontban délután két órakor megint ott álltunk a vi'lamos megállónál. A Lánchidnál leszállt, megint biccentett és ezzel vége volt. Harmadnap nagyon esett az eső. A kapy, alatt álltam, nem volt esernyőm. 0 esernyővel jött. Intett, hogy álljak az esernyő alá. A szemembe nézett, úgy mint régen, hidegen, fagyosan. — Miért haragszik rám ? kérdezte. — Félek magától, rettenetes hideg szemei vannak. — Nézze, nagyon szeretnék magával beszélgetni. Kisérjenel Budára. — Nagyon szívesen. Mit akar velem beszélni, azt se tudja ki va gyök. — Nem baj, nem is vagyok rá kiváncsi. Van a maga nézésében valami rettenetes, valami erőszakos, tudja valami, ami félelmet is, meg bizalmat is kelt. En magát már hónapok óta látom, de maga nem vett észre, csak akkor . . . Azért néztem olyan sokáig magára, hisz nekem már régi ismerősöm volt akkor . . — Rendben vau. Mit akar velem beszólni ? — Semmi különöset, csak beszélni akarok magával. Nekem kedvem van hozzá. Tudja néha szeretnék meghalni, de gyáva vagyok és kellene valaki, aki buzdítson rá. Maga úgyis gyűlöl engem, éppen jó volna erre a szerepre. — En bizony éppen erre születem. Annyira utálom az életet, hogy mindenkinek csak azt tanácsolnám, hogy ölje meg magát mielőtt belekóstolt volna az életbe. — Ugye, ugye ? En is azt mondom. Közben átértünk a Lánchídon. — Nekem az angol kisasszonyhoz kellene mennem, de ha maga akarja, hát nem megyek. Eljönne velem sétálni ki a hegyek közé? — El. Maga nagyon fiatal és romantikus hajlamú természetesen. De ennek igy kell lenni és ez igy is van jól. Tizenhét éves ugye ? Szép kifejlődött lány. Nem járt soha társaságba ugye? Nem volt soha fiatal ember ismerőse. Természetes Vigyáztak rá. Most aztán meg akar halni. Ez is természetes. — A papám miniszteri hivatalnok,
