Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-07-04 / 53. szám

53. szám (2)

FELSŐ MA GYARORSZAGI HÍRLAP

Szombat, julius 4.

Nem szakadtak szét egymás ellen küzdő két pártra, — csak külön váltak, mint háborúban különválik a küzdő sereg, s a tartalék. S ha kell, ha a haza érdeke úgy kívánja, bizonyára csatasorba fog állni a tartalék is, a szent nevű vezérrel együtt, akinek nemes alakja iránt a Jegigazabb tisztelettel és szeretettel van ma is a különváló harcosok csoportja.

Mi pedig itt a vidéken nem fogunk különválni, mert nincs rá okunk. A küzdelem célját mindnyájan akarjuk, a küzdelem módja felől való* nézetkülömbség nem lehet ok testvéri egyetértésünk megbontására. A béke hivei is rokonszenves együttérzéssel fogják figyelni a küzdők harcának fejlődését, a harc pártolói is testvéri tisztelettel fogják megbecsülni a békét óhajtók higgadtabb ha- zafiságát. S együtt maradunk a közös oltárnál, a függetlenségi eszme szent oltáránál.

Úgy legyen! Úgy lesz! Úgy kell lennie1

Búza Barna.

fi Diszmagyar.

Báró Seunyey István és gróf Berchtold Kázmér urak nyilatkozatot tesznek közé a Zemplénben a Rákóczi-ünnepélyről megjelent szerény cikkem felől, s a leghatározottabban visszautasítják azt, amit arról Írtam, hogy ők az ünnepen nem diszmagyarban, hanem egyszerű fekete ruhában jelentek meg.

Elnevezik azt a pár szónyi megjegyzésemet »izgatás céljából feltálalt cucilista izü és az osztály- gyűlölet felkeltésére is alkalmas tolakodó beavatkozásnak az ő legprivátabb természetű dolgaikba.«

Sokkal komolyabb . úri embereknek ismerem báró Sennyey és gróf Berchtold urakat, semhogy feltenném, hogy ezekkel a kifejezésekkel személyemben akartak sérteni engem, — aki őket sohasem bántottam. Ebben a felfogásban egyelőre nem mint személyes sértésre, de mint érdemleges és komoly kijelentésekre fogok a nyilatkozatra válaszolni.

Az én szerény nézetem szerint első sorban is tévedésben vannak a nyilatkozó urak, mikor legprivátabb természetű dolguknak tekintik azt, hogy milyen ruhát vegyenek a Rákóczi-ünnepre. Szerintem épen nem privát ügy, hanem nyilvános kritikára tartozó dolog, hogy milyen öltözetben jelenik meg egy a közéletben szereplő egyéniség egy nemzeti ünnepen

Még az ünnep jalentőségétől el is tekintve, — általános társadalmi szabály, hogy minden alkalomra megfelelő ruhát • szokás ölteni. Ha pl egy úr meghí valakit az esküvőjére, és az illető koczkás tenisz ruhában jelenik meg, biztosan sértve fogja érezni magát a házigazda, mert lenézésnek, megvetésnek fogja ezt te kinteni.

Ilyen esetben csak a házigazdának van joga az ilyesmiért neheztelni, s azt megróni.

De ha nemzeti ünnepen nem jelenik meg valaki legdíszesebb ruhájában: ez már az egész ün= nép lenézésének látszik, s ennek bírálata egyenesen a nyilvánosság, a közvélemény elé tarozik.

Abban pedig senkinek se lehet kétsége, hogy Rákóczi ünnepén minden magyar embernek a legdíszesebb Indiájában kell megjelennie, tehát akinek van diszmagyar ruhája, annak diszmagyarban — Mert igaz ugyan, hogy nem a ruha teszi az ünnepet, — de nem lehet elzárkózni az elől az általános társadalmi szokás elől, hogy az ünnepi hangulatot ünnepi ruhával kell kifejezni.

Sennyey István urnák pedig, hogy van igen szép diszmagyar ruhája, azt tapasztaltam a főispán beiktatásán, amikor diszmagyarban rukkolt ki. Nem hinném, hogy a főispáni installációt nagyobb ünnepnek tartaná, mint a Rákóczi- ünnepet.

Ilyen ünnepen senkinek sincs a tetszésére bízva, hogy milyen ruhában jelenjen meg, mert azt megkívánhatja a nemzet minden kitől, hogy egyik legdicsobb emberének az ünnepén a legszebb ünnepi ruháját öltse fel. Aki ezen az ünnepen megjelenik, az nem zárkózhatik el ez elől a kötele zettség elől, és nem zárkózhatik el ennek nyomán a nyilvános bírálat elől sem. Különösen, ha a közéletben szereplő egyéniség, ha főur s országgyűlési képviselő.

Hogy a társadalmi felfogás a

közélet szereplőitől megkíván egyes esetekben az öltözködésben bizonyos ünnepi díszt, s hogy ennek elmaradását szabad s nem toiakQdás bírálat tárgyává tenni, annak igazolásául hivatkozom Magyarország egyik legokosabb emberére, Eötvös Károlyra, aki legutóbbi parlamenti beszédében ezeket mondotta :

De, t miniszterelnök ur, amilyen közjogi pongyolaság történt föllépésének első percétől fogva bemutatkozásáig, olyan pongyolaság történt a bemutatkozás külső pontjaiban is. Lássa, t. miniszterelnök ur, rossz szokás lehet, de itt a mi nemzetünknél szokásban volt még eddig mindig, kivétel nélkül, hogy a mikor egy uj kabinet, egy ij minis- terelnük idejött a nemzet tanácsába, a képviselet színe elé, ősi magyar szokás szerint magyar ruhát öltött (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbaloldalon. Ellen mond ások jobb fel ők Felkiáltások .- Régen nem szokás !)

Bocsánatot kérek, meglehet. Egy esetet én is tudok, amikor a nemzet iránt való ezt a figyelmet a miniszter urak elmulasztották. De én lu’ába, tudom azt, hogy az a nagyon fontos, ünnepélyes cselekmény, amikor egy ország ügyeinek kormány zójára tesz szert, már akár a szerencse, akár a balsors uj kormánynyal látja el, ősi magyar szokásjsze- rint mindig úgy szokott történni, ahogy cselekedett Andrássy és cselekedtek a többi kabinetek, bogy a nemzet iránt való teljes tisztelet jut azzal kifejezésre. En óhajtom, hogy ez a gyakorlat megmaradjon és egyáltalában kárhoztatom azt, hogy a divatból kimenjen ; ne jöjjön az uj kormány az ország képviselői elé úgy, ahogy épen az alagi lófutat- tásra megy, vagy Wampeticsbe. (Derültség.) En nem helyeslem azért sem, hiszen utóvégre kis dolognak látszik és mintegy pedánsságnak tetszik, hogy ezt felhozom; de én előttem nem az, — mert tudom, hogy a t. miniszter urak, mikor a korona elé mennek, a legdrágább és a legdíszesebb öltönyeiket veszik magukra ; (Ellenmondások jobbról.) —- pedig a koronának tekintélye sem nagyobb, sem szentebb, sem igazibb, mint a nemzet képviselete. (Elénk helyeslés. Úgy ven ! a szélsőbalol- dalon.) Tessék ebben as egyensúlyt megtartani és a. nemzetnek régi, már akár rossz, de a nemzet sajátságainak megfelelő szokását tiszteletben meg tar tani. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.)

Azt hiszem, egy Rákóczi-ünnep van olyan ünnepélyes alkalom, mint egy kormány-bemutatkozás, — és ha az idegen vendégek megtisztelték Rákóczi emlékét azzal, hogy diszmagyarban jelentek

meg, megtehették volna ezt a megyebeliek is.

S gróf Berchtold és báró Seny- nyey urak is valószinüleg a lóversennyel vagy Vampeticscsel tévesztik össze a Rákóczi ünnepet, ha azt hiszik, hogy ezen az ünnepen is tetszésük szerinti ruhában jelenhettek meg.

Sose írtam arról, hogy otthon vagy társaságban hogyan öltöznek és viselkednek a báró urék. Ehhez semmmi közöm, ez tolakodás volna. De a nyilvánosság előtt nemzeti ünnepen való viselkedésünket eddig is bíráltam, ezután h fogom, mert ehhez jogom van.

A múlt évben is kifogásoltam, hogy a városi Kossuth-ünnepen Hadik gról főispán egyszerű fe- kece ruhában jelent meg. S ő nem minősítette ezt legprivátabb ügyébe való tolakodásnak.

Hogy miféle izgatás czéljából látják a gróf és báró urak az én szerény megjegyzéseimet feltálalva, azt nem értem, s azt sem értem, miért érzik ezt »cucilista ízűnek«.

Vagy talán még mindig sértőnek tekintik a »szóczialista< jelzőt, s olyannak veszik, mintha azt mondanák vele az embernek: gazember.

Mindenkép erős fogalomzavarban vannak. Nem vagyok szocialista, hiszen ha az volnék, nem törődnék a gróf urak öltözködésével, mert azt vallanám, hogy azok se kiilömbek akárki más embernél, — de mert nem vagyok az, hát elismerem a történelmi múlt és név jelentőségét, és ép azért fáj, ha ilyen történelmi név viselője nem mutatja úgy, ahogy szeretnők, hogy együtt érez a nemzettel a nagy múlt tiszteletében.

Tessék elhinni, hogy egy so- cialista nem szokott ilyenekkel törődni. — Nem vagyok socialista, de egyáltalában nem tartom szégyennek azt, ha socialista valaki. Hiszen a német birodalom máso dik legnagyoob pártja a socialista párt. S ép olyan tiszteletet érdemel, mint a többi politikai pártok

Abban a tudatban irtani ezeket, hogy az a nyilatkozat komoly, és nem egyszerű sértés. S avval fejezem be, hogy meggyőződésem szerint az én cikkemben sértést, izgatást, sőt a legkisebb

zsongó hullámival De ha duzzogni kezdel s felemeled karjaidat, hogy egy nagyot lódíts rajtunk ós épen- séggel oda is teremts istenesen, akkor tudod, édes lelkem, maradj magadnak.

A szerelmet, melyet az imént megvallottam neked, akkor sem merném ugyan felmondani, mert azért félek tőled és érzem, hogy ez- idő szerint még nagyon is hatalmadban vagyok és sokat, de sokat mi- velhetnél velem. Azt is hogy öled legmélyére lekivánhatnál, pedig én öledtől nagyon rettegek ; mert azokról, akiket te eddig annyira megszerettél, hogy magadhoz lekivántad s öledbe ültetted őket, azokról mondom, rosszat mond a hir. En pedig nagyon féltékeny vagyok jó híremre, nem akarom, hogy meghurcoljanak veled. Azért inkább legyen szerelmünk csak amolyan plátói, ne kívánjunk egymással egyesülni. Maradj azért te oda lenn egész csendesen és én idefönn maradok az én édes Kronprinzemen szintén egész csöndesen és pislantsunk egymásra szerelmesen, s akkor tied, örökre tied

a szivem. Igen, úgy legyen, édes szerelmesem. Amen.

Ez igazán nagyszerű egy dolog. A huszadik század úgynevezett modern embere csak úgy promeniroz a tengeren, mint Budapesten a korzón. Nem múlik öt perc, hogy az ember valami jármüvei ne találkozzék ezen a buta víztömegen. (Édes szerelmem oh okos tenger, nem téged illet ez az inparlamentáris kifejezés) Fel s alá, ide-oda mennek az emberek, mintha csakugyan sétatér lenne ez a viz, melynek mintha sehol kezdete és sehol vége nem lenne. Itt egy sz mélyszállító hajó jön, a miénkhez hasonló nagy alkotás. Amott kereskedelmi hajók sűrűn egymásután, ismét egy csomó vitorlás siklik a vizen, mint a kígyó. Hát nincs nyugta ennek a boldogtalan lénynek, kit a teremtés koronájának neveznek, soha, de soha.

Oh nagyot mer, mert nagyra törekszik, kezében a haladás' zászlaja, előtte a dicsőség magassága, oda akar felhatolni, oda talán egészen a magas egekig.

Istenem, mennyien vagyunk mi itt a világ minden tájáról összeszedve : angol, német, francia, olasz, magyar, lengyel, orosz és tót. Megös- merkedünk egymással, megszeretjük egymást szívesen és barátságosak vagyunk egymással. Odahaza pedig szidjuk egymást. A francia az angolt, mi a németet, s bennünket a tót. Es ezt tartom én a legnagyobb ellentmondásnak, hogy a mai világforgatagban nap-nap után találkoznak egymással az emberek és bő alkalmuk van, hogy összebarátkozzanak, megtanulják egymást becsülni, egymás hibáiról számolni és az ellentétek annyira kíhegyeződnek a különböző nemzetek közt s képesek egymást legyilkolni csak azért, mert nemzetileg különböznek egymástól. Pedig a nemzetiség csak pretium af- fektionis, melynek annyi az értéke, amennyit magunk tulajdonítunk neki, azért a mai világforgalmi nagy for gatagban annak tulajdonképen szóba sem volna szabad kerülni. De hát az amily csodálatra méltó alkotásaiban, annyira sajnálatos és kicsinyes némely érzelmi dolgokban.

*

Kíváncsian lessük mindannyian a lenyugvó napot, mely állítólag a tengeren a legszebb látványt nyújtja; de hiába. Mert őnagysága, a nap kipirult arcára egy hatalmas felhő takarót húz, mielőtt éji nyoszolyájába szállna és igy mitsem tudok elmondani szép bájairól, melyeket az át- hatlan felhő-takaró elrejt szemünk előtt. Boldog vagyok, mert ma 25 órából álló napot éltem meg. Ugyanis 1 óra külömbség van a brémai és az itteni idő közt.

Junius 24 én kelek föl 5 és fél órakor, mert elfelejtem, hogy ismét I óra különbség van a brémai és az itteni idő közt s órám azt az időt mutatja, mely Brémában van és igy tulajdonképen 4 és fél órakor keltem föl.

Éjjel esett és az idő borongós, de azért csendes a tenger és hajónk is csendesen halad a tengerpartok mellett, hol az ut igen veszélyes, telve homokzátonyokkal. Jobbról az angol szárazföld látszik, balról Wight sziget, az angol földön látható Portimond, Wight szigeten a gyönyörű