Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-12-19 / 99. szám

Hatodik év 99. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, deczember 19. ww w POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árkán közlünk. Meghívás. A zemplénvármegyei független­ségi párt 1Q03. évi dec. 21-én délelőtt 8 órakor a sátoralja­újhelyi függetlenségi kör helyisé­gében rendkívüli közgyűlést tart, amelyre a párt tagjait tisztelettel meghívom. A gyűlés tárgya a politikai helyzet megbeszélése. Hazafias tisztelettel: Pekáry Gyula, elnök. Válasz. Sütő Kálmán ref. lelkész úr la­punk múlt számában a Magyar bzót védelmezi ugyan, de amel­lett nagyon tanulságosan fejti ki az ő mostani politikai felfogását. Miután pedig ennek és a Ma­gyar Szó védelmerek kapcsán az én politikai gondolkozásomra is hivatkozik, bár ez mostanában épen nem volt szándékom, a ma­gam igazolására röviden elmon­dom az álláspontomat. Az idén vívott gyönyörű nem­zeti küzdelmet rajongó lelkese­déssel kisértem és helyeseltem. Lelkesedtem érte, mikor a nem­zet jogtalan kizsarolásának elhz ritása volt a törekvése, s még jobban lelkesedtem, mikor a ma­gyar nyelvnek a hadseregben való érvényesítését tűzte ki célul. He­lyeseltem az obstrukció .teles eszközét, mert kivételes körülmé­nyek között kivételes eszközökre van szükség, a mi körülményeink pedig kétségbeejtően kivételesek s abnormálisak. Vagy van-é még egy olyan ország az egész vilá­gon, amelynek országgyűlési töb- sége a nemzeti nyelv érvényesü­lése ellen foglalna állást ? Ilyen abnormális fokára a sülyedésnek csak a magyar parlamenti több­ség jútott, s azért evvel a több- séggel szemben minden harczi eszköz meg van engedve, épp úgy, mintha pl. egy szolgalelkü többség kész volna kimondani az országnak idegen uralom alá hajtását, evvel szemben a kisebb­ségnek nem csak joga, de feltét­len kötelessége volna minden le­hetséges eszközzel a végletekig harcolni. Az első leszerelés rosszul esett nekem, mert hittem, hogy a harc folytatása még több ereeményre vezetne. De az akkori főcél: a katonai javaslatok visszaverése mégis el volt érve. S láttam pol­gártársaim köz t mindenfelé az el- kedvetlenedést, a csüggedést a leszerelés miatt. Én pedig a mai viszonyok közt a nemzet egyik legnagyobb érdekének azt tar­tom, hogy a függetlenségi párt ősén lennmaradjon s fejlődjék, mert a kormánypárti szolgalelkü ség okozta nemzeti romlást csak ez akadályozhatja meg. Az volt tehát a legfőbb törekvésem, hogy :,t nálunk is együtt maradjon s ne veszítse el a kedvét a párt. Ez vezetett, mikor — életemben először, s hiszem, utoljára — nem egészen a lelkem szerint írtam azokat a csillapító cikkeket, ami­ket most a szememre vet Sütő Kálmán úr. Mikor aztán újra lel­kesen üdvözölhettem az obstruk- ciót, úgy ére-ztem magam, mint a bilincseiből szabadúlt rab. A leszerelés most is fáj, hiszen kinek ne fájna, hogy ez a nagy küzdelem nem tudta elérni a cél­ját. Hogy helyes volt-é, vagy nem, hogy kellett-é folytatni a harcot, vagy nem, lehetett-é remény a célt elérni, vagy nem, — azt én nem tudh atom. S épen ezért nem tudok bírálatot mondani a lesze relés felett. Az én érzésem azt súgja, hogy még rövid ideig tartó további küzdelemmel elérték volna a magyar vezényszót, s azért táj, hogy leszereltek. De nem ismerem a belső, a nyilvánosságra nem hozható indokokat, amik a füg­getlenségi pártot a leszerelés el­határozásában vezették. Kossuth "Ferencnek és a párt többi veze­tőinek hazafiságába vetett biz ri­mám azt diktálja, hogy kell- tt igen erős okuknak lenni erre a 1 :pésre még azokon az okokon .elül, amiket ők elmondottak. Egy reakciós kormányzat bekövetke­ztétől való félelem, vagy más egyéb volt-é ez az ok, nem tu­dom, s ezért nem akarok hozzá­szólni, s ezért nem is írtam eddig a leszerelés felől. Ha bízhatunk abban, hogy a király nem nyúl semmi esetben erőszakos eszközökhez, akkor har­colni kellett volna tovább, mert egy pár hónap alatt engednie kellett volna a királynak, — ha lehetett félni attól, hogy inkább erőszakoskodni íog, mint hogy en­gedjen, akkor talán helyesebb volt leszerelni. De azok a vívmányok, amiket a tisztelendő úr felsorol, bizony egyáltalában nem állanak arány­ban a nagy harccal s a még na­gyobb céllal. A magyar tisztképzést, magyar tisztek visszahelyezését, katonai iskolák felállítását megígérték már 1867 óta százszor, s egyszer se tartották meg. Most se fogják. 1868-ban a király rendelte el, még se történt meg. Hát hogy higyjünk most a szavuknak? A zászló- és címerkedés rende­zése puszta frázis, mig nem mond­ják, hogy hogy fogják rendezni. Az 1848: XX. tciklcet fogadni merek, hogy nem fogják végre­hajtani. Ami pedig a vezényszó meg­állapításának alkotmányos királyi joggá való deklarálását illeti, hát ezt nem a kormánypárt prog- rammja mondja ki, hanem az 1867. XII. te., amelyben ez szó- szerint benne van. S mégse ér semmit. Ne a párt mondja ezt ki, de mondja ki a király, aki Chlopyban egészen mást mon­dott, s azóta se vonta vissza. T Á R C A.. A Felsőmagyarországi Hírlap eredeti tárcája. Turul madár. Meddig vergődsz osztrák sas karma [közt Turul madár megtépve véresen ! Oly rég öntöd véreddel e földet, Ideje, hogy újra kizöldeljen. Zászlód lenget ezer csatákon át, Vérben fiirdött a lenyugovó nap, Hir, dicsőség vetité sugarát, S megborzongott mint esti fuvallat. p nékem az ember, a világ Uccuba Mit nékem az ember, a világ Hecuba, Mikor téged látlak, kis szeszélyes tuba Csapodár sziveddel, sziporkázó agy­[gyab Ami egyszer éget, máskor pedig [fagylak Szeretlek, szeretlek, nem tehetek róla Hogy a sors lágy karod örvényébe [sodra, Hiszen a vén föld is szerelmes a [napba, Pedig hol égeti, hol meg elfagyasztja. Szemere Emil. Yagy azt várod, hogy a hóhérjaid Örök homályba, sírba döntsenek, Hogy ki ne költhesd édes haid: A szabadság és a hons-ereimet: Szállj magasra, a hóhér mind törpe Föld sarában dobzol, kéjeleg, S ha azt hiszik, hogy össze vagy [törve, Csapj le rája, mint a förgeteg. Hallni vélem éles vijjogását, Fölhangzik már csata kiáltása, Fuss, fuss Tisza, ne várd be csapását S kisérjen a magyar nemzet átka. Parasztlakodalom. Aranyszabadság! Mily kellemesen hangzó szó, mely mindnyájunkra oly nagy befolyással van, vérünket erő­sebb mozgásba hozza, szivünket meg­dobogtatja, arcunk még csak emlí­tésénél is kipirul és kópzeletünben a legszebb s legkellemesebb órák gyönyörű emléke, mindmegannyi szép festmény vonul át! Ezt élvezem én is, a szórakozás nak egész raja, a gyönyöröknek va­lóságos tárháza áll nyitva előttem s nekem csak kezemet kell kinyuj tanom érettök s megtalálom őket, a fenségesen egyszerű természetben. Ebédnél ültünk, midőn belépett hozzánk a lakodalomra hívogató, tu­datván velünk, hogy nemes B. uram szívesen látja a tekintetes urat ház- népével együtt szerény vacsorára és egy kancsó borra. Ily meghívás elől nem lehetett kitérni, no de nem is akartunk, sőt már alig vártam az estét, hogy ezen, előttem még ed­dig szokatlan látványban gyönyör­ködhessem. Estve felkószülődtünk s elindul­tunk a lakadalmos házhoz, melynek barátságos képét már előre elkép­zeltem a messziro elhangzó vidám zenéről. Kölcsönös üdvözlések után az öregek külön ültek, mig én öröm­mel vegyültem a nyalga legények közé, hogy tanúja lehessek annak az igazi magyaros táncnak, mely­nek hire hetedhét országo» túl is elhat. . . . Gyönyörűséggel néztem a a táncz hevétől piros arcú leány­kákat, kik vidám, mondhatni szilaj kedvvel járták már a csárdást. Most táncosuk vállára támaszkodva tipegő lépésekkel járják a lassút, majd lepke libbenésp módjára szöknek fel és hévvel, dévajon forognak körbe. A kurta szoknyácskák pillangó szárny­ként repülnek ide-oda, a piros-pozs­gás menyecskék kaczéran néznek tánezosuk szemébe, a darázsdereku leánykák a tánc gyönyörétől hevül- ten ugyan, de mégis szemérmes pi­rulással csak néha, csak lopva pil­lantanak egyet-egyet napbarnított arczu, férfiasán szép párjukra. A legények dallal kisérik a ci­gányt, hevűlten magukhoz szorítva szépeiket; majd pedig elhagyva pár­jukat, más leány felé kacsintgatnak, de azután annál kitörőbb örömmel ismét párjukkal ropják a ropogóst. Most a legények körbe állanak, dalolnak, már a zenét is alig hallani, csak a magyaros zamatu nóta, csak a sarkantyúk pengése, koezogása, csak az egymáshoz ütődött poharak csengése hallatszik. Gyönyörű mulatság is volt, elbá­joló a maga egyszerűségében és én valóságos szenvedélylyel néztem, óh mert láttam már „úri mulatságot“ is, láttam a túlhajtott jókedv megnyi­latkozását : a pezsgős palaczk repü­lését, közbe a trágár, durva tréfá­kat ; láttam férfiakat ölükben a „ka- céros leánynyal“, — a mint a nép 1 doboz <-Monopoly jó minőségű fehér őo levélpapír 6oritéMal Kapható Lapunk 6 old ml.

Next

/
Thumbnails
Contents