Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-05 / 95. szám
FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szombat deczember 5. 95. szám (2) dig ne járasson kormánypárti lapot. Ne segítsük a filléreinkkel a Budapesti Hirlap, a Budapesti Napló köpönyegforgatásait. Vannak nekünk eivhü, derék lapjaink : az Egyetértés, a Magyarország, de különösen a Független Magyarország. Ezeket a mi megbízható, eivhü vezéreink szerkesztik, ezek ne.a utáltatják meg velünk az újságolvasást folytonos elvtagadásaikkal: minden függetlenségi ember hagyjon lel más lap járatásával, s ezeket hordássá. Aki pedig krajcáros lapot vásárol, az is vigyázzon, hogy csak ellenzéki érzelmű lapot vegyen. Avval a krajcárral is kár a kormánypárti sajtót gazdagítani, s a lelkünket mételyezni. Ott van a Kurucz Újság, a Kis Újság-, ezeket vegyük és olvassuk1 Kicsi dolgok ezek, de sok kicsi sokra megy. b. b. A kétlelkű ember. (K—y) Annak, hogy a magyar közjog magyarázatába, vagy amint a Lajtán túl szeretik magukat kifejezni, interpretálásába, minduntalan belelötyögő Körber miniszterelnököt egy arra jogosult magyar államférfi rendreutasitsa és alaposan a körmire koppintson, valóban itt volt a tizenkettedik órája! Mert sem a 67-iki, sem az előbbi törvényeink soha és soha senkinek ezt. a jogot meg nem engedték ! Magyar- ország mindig függetlenül végezte el az ügyeit törvényes és ahhoz most is hűségesen ragaszkodó királyával. Ahányszor az osztrákok a mi közjogunkba beleavatkoztak — bár mindig volt magyar ember, aki ez ellen tiltakozott — igaz, hogy leg- többnyire hiába, mindig szerencsétlenség lett a vége ! . . . De minthogy 67-ben Deák Ferencz fátyolt. borított a múltakra: az ő nemes szellemét szemrehányással illetni kegyele lenség lenne must. Most, annak amit a nemzet jogosan megkövetelhetett és követelt Körberrel szemben, Tisza István gróf eleget tett; mert kijelentette Körber uramnak, hogy „Hand von der Pötten“, a mi közjogunk interpretálásába nincs joga! Ezen tette Tisza István grófnak egészen korrekt volt és minden hazáját igazán szerető és annak jogaira féltékeny magyar ember hálájára és elismerésére méltó. Hogy Tisza István gróf teljesen jogosan utasította rendre Körbert, annak az ellenkezőjét bizonyítani, bármily liguriánus szemforgatások között, sem maga Körber, sem pedig az utána kórusban éneklő dervisek s az ő lapjai nem képesek. Mert most nem is arról van tulajdonlapén a szó, hogy a mi királyunk által szeütesitett és esküvel megpecsételt 67-iki törvényeink megváltoztattassanak ; ámbár ha arról volna is a szó, még az esetben sem volna abba senki más-, nak, mint a koronás magyar királynak és a suverén magyar nemzet nek beleszólási joga, az osztrákok végezzenek az ő császárjukkal, ahhoz meg nekünk nem lenne semmi közünk. Ez a tiszta bor, a többi csak —' üres1 beszéd . . . Másképpen állana a dolog, ha az osztr ,k császár a mi szerencsétlen házasságunkat felborítani akarná: mert nekünk ezt a szándékot, senki sem importálhatj \ ez idő szerint, midőn mi csak a mi szentesített törvényeink szerint megillető jogaink érvényesítéséért küzdünk — az esetben mondom mint elvált házasfél, az uj rend megállapításánál, szerződő félnek szívesen ismernek el az osztrák népeket, ha ugyan nekik ahhoz kedvük lenne. Midőn Tisza István gróf Körberrel szemben hazánk elévülhetted jogainak védelmére síkra szállt, az egyik, a jobbik lelke nyilatkozott, meg: az^ a lélek, mely szellema- tómja az Ázsiából ide jött és itt hont alapított ősök szellemének. Annak a szellemnek, annak a géniusznak, mely ezer éven át vészben, viharban őrizte, oltalmazta a tenger vérrel szerzett hazát, mely mindenkor adott olyan embereket, kik az ellenségnek megmagyarázták, hogy „ne bántsd a magyart!“ De midőn erélyes, hazafias föllépése után, Tisza István gróf rövid idő múlva Becsbe futott: no akkor aztán akinek jó szeme volt, már láthatta, hogy az a szép nap, amelynek úgy örült hazája, vésztéljes fel hőkbe borult. Ha más nem, már maga az a tény is, hogy a magyar miniszterelnök megy Bécsbe az osztrák miniszterelnökhöz, olyan „non sens“ valami, mintha például azt állítaná ialami tudatlan tudós, hogy nem Mahomed ment a hegyhez, hanem hogy a hogy ment Mahomed- hez. Nohát ez a dolog pedig — fájdalom -—- megtörtént és nemcsak ez történt meg, hanem az is, hogy a magyar miniszterelnök az ő jogos, erélyes és egy suverén nemzetet megillető nyilatkozatát mindenféle furfangos prókátori fogásokkal csürni-csavarni kezdette itthon, a miből világos, hogy Bécsben beadta a derekát. És most ezen bámul az egész világ. Pedig hát nincs mit bámulnia e felett . . . Megnyilatkozott benne most a második, a rosszabbik lélek. Az a lélek, mely ezeréves történetünk alatt mindig kisértett ugyan, de különösen az osztrákkal kötött szerencsétlen házasságunk a'att folytonosan kísértett és a gyöngébb lelkű hazafiakat el is tántorította a nemzet mellől. Az a szellem, mely századok óta erőszakkal, jó szerivel, tűzzel, vassal, karddal és virággal, ármány és furfanggal törekedett elosztrákosi- tani a magyar nemzetet. (Szerencsénk, hogy a nemzet felett őrködött a magyarok Istene!) Magyar- országnak minden forradalma, minden szabadságharca úgy tele van ilyen kétlelkű emberekkel, mint nyári eső után a rét gombával. Ez a mi végzetünk. Ilyen gondolatokkal tépelődhetett Széchenyi bibornok, mikor mise közben felsóhajtott, hogy : „Boldog Isten mire jutunk?!“ tóságodnak községében egy 5Azt a választ kaptam, kogy egyedül volt. Egy kicsit megkönnyebbülve szaladtam Icu lakására. Nem volt otthon. Felkerestem az öltöztetőhőt, ő se tudott róla. Kérdezősködtem itt, kérdezősködtem ott, de sehol se kaptam nyugtató választ. Elkeseredetten nekivágtam a szörnyű éjszakának, hogy felkeressem Icu'. Fejemben a legkülönfélébb gondolatok kergették egymást s hol a kétkedés legsötétebb árja ragadott magával, hol a gyerekes képzelődés mentő deszkaszálába igve- keztem kapaszkodni, hogy megnyugtassam magamat. Ilyen lelkiállapotban voltam, mikor haszontalan kószálásaim után azon vettem észre magamat, hogy. a temető előtt állok. Ha fegyver lett volna a kéznél,’ bizonyos, hogy most nem imám már ezt a naplót. Valami sajátos Ösztöntől űzetve tovasietettem. A városvégi tisztáshoz értem. A meleg éjszaka iiditő szele megütötte fejemet. Józanodni kezdtem. Az a furcsa gondolatom támadt, hogy én mindenféle esztelenségekkel kínzóin magamat, mialatt Icu talán egyik barátnőjénél plety- kázik. Kinevettem dőreségemet. Már visszaakartam fordulni, mikor valami emberalak árnyéka lebbent el előttem. Odanéztem és láttam, hogy egv katona tiszt oldalán egy magas karcsú nő siet tova. A vér a fejembe szállt. Kalapjának lecsüngő szalagjáról mingyárt felismertem leüt. titánok rohantam és első fel- hevüléseinben a hadnagy kardját akartam megragadni, hogy avval szúrjam keresztül a nyomorultat*. De aztán nyugalmat tettetve, a 1 szívfájdalom minden gyűlöletével [és utálatával kiáltottam Icura: — Becstelen csaló! — No ne érzékenykedjek, Béla, mondta Icu hallatlan közönynyel. — llgy-é azt esküdte, hogy sírig Ilii lesz hozzám. — Hahaha! trillázott Icu és rámutatva az előttünk levő temetőre, gondtálan kacajjal mondta: — Béla barátom, hisz itten már a síron tűi vagyunk ! ! Goi,bus Bert Jan. Nyílt kérvény Hadik Béla gróf Főispán Úrhoz! Méltóságos Főispán Ur! Hivatalosan is tudomása van Mél- arról, hogy Kaponya 6 száz holdas birtok, melynek ezelőtt Karácsonyi Mihály és neje voltak a tulajdonosai, már egy pár év óta eladó. Egy tudom, hogy Méltóságod közben járásának lehet tulajdonítani azt, hogy ezelőtt egy évvel a kormány egy miniszteri megbízottat is küldött ki abból a célból, hogy a kormány támogatásával az akkori tulajdonosoktól a birtokot vegye meg, a szomszédos községek lakosaiból az érdekeltséget állítsa össze, — szóval, hogy hasson oda, miszerint a birtok parcellázás idején a szomszéd községbeli gazdák tulajdonába menjen át. Hogy mi okból, az most ide nem tartozik, a kormány hazafias igyekezete akkor meghiúsult, — a birtok aztán bírói árverésen eladatott s tulajdonos lett a Kir.-Helmecen székelő bodrogközi tkpénztár jogér- vényesen. Még is meg keli itt említenem azt, hogy az ügylet lebonyolítása sem a kormány támogatásai, sem pedig a gazdák szerzési szándékán nem múlt; mert a környékbeli lakosság nem csak akkor, de még most is várva-várja az alkalmat, hogy az erre illetékes factorok közreműködésével és -segítségével a birtok parcelláztassák s a venni szán- dékozok között felosztassák. Méltóságod előtt nem szükséges azt bővebben fejtegetnem, hogy a mi parasztságunk szemében mi minden a fö.d ! II vándorol a munka biró ember id-u'enb -. könnyes szemmel, nehéz szívvel itt hagyja családját; mert kecsegteti az a remény, hogy majd ha egyszer küzdelmes, nehéz munka, életveszélyek után ismét visszakerül, szerezzen magának legalább egy kis hajlékot, a hova fejét lehajthassa, — vagy vegyeu magának egy pár hold földet, a melybe, ha ekéjét bele akasztja, elmondhassa, hogy az az övé. Méltóságos Uram! Igazi öröm töltötte el lelkemet, a mikor ez a birtok^ az említett takarékpénztáré lett! ürültem azért, mert ennek a pénzintézetnek Igazgatósága kiadta és fennen hirdette azt a jelszót, hogy humánus cél lebeg szeme előtt a birtok megszerzésénél. Az a cél, hogy a mi a kormánynak nem sikerült, keresztül viszi ő s követendő példa gyanánt fog állani ez az ő eljárása arra nézve, hogy mi minden szépre, jóra és nemesie képes egy vidéki pénzintézet is, ha hivatásának kellő magaslatára emelkedik. Méltóságos Uram! A mikor egy pénzintézet igazgatósági tagja nagy horderejű, közérdekű ügyben komoly nyilatkozatot tesz, annak a nyilatkozatnak betartásában nem szoktunk kételkedni: — valóságos bűn lenne kételkednünk-pedig akkor, a mikor azt a nyilatkozatot az igazgatóság a maga egyetemében egy hangulag teszi. A gyanú, a kételkedés én tőlem is távol állt; pár nap óta azonban olyan körülmény adta magát elő, mely méltán támaszthat bárkiben is aggodalmat a tkpénztári igazgatóság ígéretének beváltása tekintetében. Pár nap óta ugyanis állandóan arról foly a tanácskozás a tkpénztár Igazgatóságánál, hogy az árverésen olcsón (56 ezer frt, a kormány 68-at Ígért a belsőségen kívül) megvett birtokot eladja egy olyan egyénnek, a ki pénzintézet kötelékébe tartózik. Méltóságos Uram! Lehet, hogy mikorra e sorok napvilágot látnak, az ügyletet tkpénztár már perfectuálta s ebben az esetben az uj vevő, aki semmiféle humánus tekintetekre figyelemmel lenni távolról nem köteles, akinek az érdeke természetesen csak az lehet, hogy tőié a gazdák mentői magasabb áron vegyenek, nyer a birtokon 15 —20 ezer irtot. Méltóságos Főispán Ur! Hogy 15—20 ezer forinttal többet, vagy kevesebbet fizessenek az érdekelt községi lakosok a birtokért, az nem mindegy. A mai mostoha viszonyok között rendkívül sokat kell annak a szegény népnek fáradni, dolgozni és izzadni, inig 15—20 ezer írtra szert tehet. Lehet —■ és. ez a valószínűbb — hogy az ügylet még nem perfect s akkor méltóságodnak módjában áll, hogy a Bodrogköz irányadó egyéniségei belevonásával és közreműködésével megakadályozza azt, hogy ez a terjedelmes birtok több község lakosságának nagy kárára üzleti speculatio tárgya legyen s keresztül vigye azt, hogy a takarékpénztár közvetlenül maga hajtsa végre a parcellázást, vagy ha ez a fennen hangoztatott jelszavát dicsőségesei: c óerbe.ih.igyja, más intézet vegye át. tőle az ügylet lebonyolítása . Szives engedőimét kére n, hogy erre az ügyre b. figyelmét felhívni bátorkodtam, de ösztönzött erre az a tudat, hogy méltóságod, mint a kormánynak e megyében képviselője, hazafias buzgalom n d és kitartással igyekszik egyengetni a ********* ******** *********' ******** lejjebb biuitelben kés^ittetneK Landesmann Miksa és kársánál <$, # # <tk Sátoraljaújhelyben.
