Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-12-05 / 95. szám
Hatodik év 95. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, deczember 5. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára I 0 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabk árban közlünk. Újságokról. Hogy mennyire közömbös a magyar társadalomnak még a hazafias része is a nemzet sorsa iránt, azt nagyon szomorúan mutatja a magyar napilapok példája. Mint ahogy a szolgasággal vagyunk: nehétf, keserves, szégyenletes, de már beleszülettünk, hát viseljük léha tehetetlenséggel a súlyos igát, — úgy vagyunk a lapokkal is: elkezdtük hordatni, hát hordatjuk tovább, akár marad a jó úton) akár renegáttá lesz és elárulja addig vallott elveit. így látjuk aztán csudálkozva, hogy jó ellenzéki emberek éveken' át járatnak kormánypárti lapot. Nem értenek vele egyet, sőt bosszankodnak miatta, de járatták, mikor ellenzéki lap volt, s aztán mikor a lap kormánypártivá lett, lustaságból, nemtörődömségből nem küldték vissza, járatták tovább, s járatjak ma is. A magyar olvasóközönségnek ez a szomorú indolenciája teszi lehetővé, hogy a magyar lapok ma már úgy változtatják az elveiket, mint más ember a gallérját Nincs ország a világon, a hol olyan gyalázatos módon menne ez, mint minálunk, s valóban, ha a politikai következetességet és tisztességet a sajtó utján ítélnék meg, MagyarorszáSgot kellene ebből a szempontéból a legzüllöttebb országnak tartani. Persze, mert ha pl. Franciaországban merne egy lap hirtelen átfordulni más politikai elvre, másnap már az összes előlizetői visszakiildenék, s elpusztulna. Nálunk pl. a Budapesti Hírláp minden héten máskép beszél, s mégis akad előfizetője. Egyáltalában szomorúan jellemzi a magyar társadalom erkölcsi felületességét, hogy egyáltalában nem ítélik el s nem tekintik az egyéni tisztességbe ütközőnek, ha egy ujságiró érdekből elvet cserél. Itt láttunk pl Ujhelyben is egy hírlapírót, aki ellenzéki lapot alapítóit, s aztán kormánypártivá lett. S a megye legelőkelőbb j urai, akiknek az egyéni tisztességéhez szó se férhet, akiknek kifogástalan gavallér úri jelleme köztudomású, kezet fogtak, barátkoztak vele, szócsövüknek, politikai hangadójuknak tartották. Pedig hát a politikai elvtagadás ép olyan tisztességtelen s megbélyegző dolog, mint a sikkasztás, vagy a váltóhamisítás. De hát I ezt most nem érzik minálunk, va- ;lami sajátságos erkölcsi vakságban szenvednek ebben a tekintetben még a máskülömben legtisztességesebb emberek is. Ez az esztendő különösen undorító példáját szolgáltatta a napilapoknál az elvtagadásnak. Némelyik lap háromszor, négyszer is változtatta az elvét, akár a XVI. század magyar főurai, akik évenkint négyszer is átpártoltak Zápolyától Ferdinándhoz és visz- sza. A Budapesti Hírlap, ez a farizeus újság, amelynek határozott elve soha sincs, talán a legcsu- nyább szerepet vitte az idei nagy küzdelemben. Csúnya képmutatással, hogy maszlagot adhasson az olvasóinak, kiabálja a magyar imperializmus bolond eszméjét: hogy Magyarország ne csak független állam legyen, de az ösz- szes balkán államok vezető birodalma. S mig ezt hirdeti, tajtékzó dűhvel támadja azokat, a kik legalább magyar nyelvű hadsereget akarnak ennek a szegény szolgaországnak. Páros napokon azonban ő is emleget nemzeti kívánságokat, hogy az előfizetői végképp ott ne hagyják. A Budapesti Napló épen háromféle irányú volt már az idén. Széli alatt gya.lázta az ellenzéket, elitélte az obstruk'ciót. Khuen alatt az obstrukciót magasztalta, Tisza alatt ismét az obstrukciót szidja. ' Még utálatosabb a Magyar Szó viselkedése. Ez a lap, amelyet Bánffy alapított, hogy az érdekeit szolgálja, s amely Szélit és Khuent irtózatos vad gyűlölettel támadta, Kossuthot legazemberezte, mikor Kimennek le akart szerelni, az obstrukciót a legszenvedélyesebben szította, most hirtelen átcsapott az obstrukció legvadabb ellenségévé, a küzdő ellenzéket, gyalázza és gyanúsítja ép olyan őrült gyűlölettel, mint előbb, a béke híveit. S megfoghatatlan, hogy olyan intelligens közönség, mint a magyar protestánsok, s főkép e református papság, en gedi magát orránál fogva vezettetni, ettől a nagyon alacsony szellemi nívójú laptól, amelynek a protestáns irány is csak üzlet, hiszen a szerkesztője is csak a lap protestáns irányba fordulása után lett reformátussá. Ha undort és gyomorémelygést akar az ember, csak nézze végig ezeknek a magyar napilapoknak egy évi magatartását. A teljes erkölcsi züllöttségnek ilyen utálatos népe nem található sehol a világon. S ezen csak úgy lehet segíteni, ha megmozdul a magyar társadalom, s megköveteli a lapoktól, amelyek mindennapi szellemi táplálékát teszik, a tisztességet. Ha megváltoztatja az elvét az a lap, amelyet járatunk, küldjük vissza rögtön, ne járassuk tovább mert a kezünket iá beszennyezi egy ilyen lapnak az érintése. Függetlenségi párti ember peT ARC A. Síron túl. — Egy agglegény naplójából. - ‘ A FelsŐmagyarországi Hírlap eredeti tárcája. Tizenkilenc éves voltam es azt hiszem, hogy épen a tizenkilencedik ideálomból kezdtem kiábrándulni. Pedig sohse hittem volna, hogy van szebb, létezik boldogitóbb valami, mint az Olga szeme, hogy! mozog a világűrben „eszményibb“ kacsó, mint a Margité; hogy van büvölőbb, simább, selymesebb baj, mint a Gizáé; hogy van édesebb, istenibb hang, mint a Joláné; hogv van inámoritóbb pici száj, mint a Rózsikáó . . . Húsz éves koromban aztán belát tam, hogy életkorom öreg számaihoz nem illik szemekbe, kacsokba, hajakba, hangokba és szájakba szerelmes lennem. Ezt a gondolatot különben- a vá rosunkban időző színtársulat drámai hősnője ébresztette bennem. Bimbó Icu ugyanis — igy hívták szivem bálványát — minden felléptekor meleg pillantásokat köveit szel rény ülőhelyem felé. A drámai előadásoknak természetesen türzsven- ; dége voltam. Nem tagadom, talán a véres színpadi jelenetek is hozzájárultak néhány lapátütéssel keblem j érzeményeinek felkorbácsolásához, de annyi bizonyos, hogy én úgy ! éreztem, hogy Bimbó Icu nélkül én nem tudok élni. Ezen véleményben1 csak bátorítottak Bimbó Icu biztató mosolyai, melyekkel egy Cseppet sem fukarkodott irányomban. Meg voltam győződve, hogy engem leu ki akar tüntetni. Barátaim ugyan bizalmasan ugyanezt vallották nekem, hogy Icu őket is gyönyörködheti pillantásaival,, de én ,csak fei- j nevettem önhittségükét. Eleintén csak sokat beszélő szemeimmel hívtam fel Icu figyelmét rokonszen vemre. Komoly,' csendes ! szerelmemmel azonban nem men- ' tem semmire. Titkon érte eped.ő s/ávem nem akadt elismerésre. Oh, Bimbó Icu drámai hősnő volt! Az ő ingerlékeny, ideges természete csak az erős szenvedélyt szerette. 0 mint hóditó megkívánta, hogy a meghó: ditott hódoljon is neki és mint győző elvárta, hogy lábainál lássar-a légy őzöttet. Bimbó Icunak ezt a tiszteletre méltó természetét az öltöztetőnőjétől tudtam meg. Nem sokáig trémáz- tam: miután Amor és az öltöztetőnő kegyeibe ajánlottam magamat, tollat ragadtam és a következő levelet irtain Bimbó Icunak : „Imádott Nagysád! , 1: Tudna é ön szerelmével boldogítani egy olyan ifjút, aki lemond mindenről, kiszakit a szivéből minden emléket és odavet a kegyed lábai elé szivet, dicsőséget', minden reményt egy egész világot? 2. Akar-é Ösmerni a mai szomorú viszonyok köpött egy szivet, mely hű fog maradni, ajkakat, melyek csak kegyedért fognak imádkozni, szemelhet, melyek esak kegyedért fognak égni ? 3. Akar-é ismerni egy lényt, kinek kegyed az istene és akarja-é érezni, hogy e szomorú világban, hol niindenki szenved, kegyed, csak kegyed boldog ?“ Ezekre a kérdésekre azt a választ kaptam Ic.utól az öltöztetonő, a mi Amor közvetítőnk által, hogy menjek látogassam meg. Nem akarom a dolgot részletezni, I mert úgy is kevés volna a tinta annak csak a sejtésére is, hogy a boldogságnak milyen napjai virradtak rám. Öreg vagyok mán, térdem remeg, orcám redős, de ha az emlékek friss szárnyán a boldogságnak ama percei szemem elé rajzolódnak, még most is forró vér gyűlik a szivembe. Önzetlenül szerettük egymást és emlékszem, egy elsején, mikor sok pénzem volt, Icu a keblemre dűlt, esküre emelte a kezét és úgy fogadta: — Béla, a sírig hü leszek magához ! Es azóta minden este együtt vacsoráztunk. Apám kitagadott, egy nagynéném, aki mindig azzal biztatott, hogy lányát nekem adja feleségül, megátkozott. De én azért boldog voltam, mert Icú szeret és sírig hü lesz hozzám. Minden előadásnál megszoktam várni őt a kis kuliszaajtónál. Ugyancsak megrémültem, mikor egy vasárnapon este azt mondták nekem, hogy Icu már vagy egy órája elment. A féltékenység tanyát ütött szivemben és igen rákiabálhattam a szegény kordinahúzóra, mert szörnyen megijedt az istenadta: — Egyedül volt Icu, vagy más társaságában ment el ? Egy doboz 50—50 finom fefíér levélpapír Egy korona. Egy doboz 50—50 finom elefántcsont levélpapír 1 kor. 40 fill. Ka pli a tó: Lapunk 6 oldal
