Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)

1903-11-28 / 93. szám

Hatodik év 93. szám. Sátoraljaújhely, i903. Szombat, november 28. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Vekerle-tér 502. 'Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési sír: egész évre 10 korona, félévro 5 korona, nogyodévro 2 korona 50 fillér. — Egyos szám ára 10 fillér Kiadóhivatal : Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. QróJ cisza 3stván politikája. Irta: Dr. Zsindely István, jogakad. tanár. Sárospatak. 1003. nov. 24. II. Az obstrukció kétségtelenül a parlamentaris életnek egyik be- tegsége. Láz, amely hevít, éget. de amelyet épen ezért nem is lehet erőszakos utón és erősza­kos eszközökkel megszüntetni. Alert az okos orvos nem a lázt szünteti meg, hanem elsősorban a betegség okait törekszik felfe­dezni és eltávolítani. Az obstruk- ció mindenütt előfordul, ahol a parlamentarizmus nem egészsé­ges alapokon nyugszik vagy ép­pen, mint nálunk is teljesen meg van Hamisítva. Nem cél, hanem vé­delmi eszköz. A parlamenti ki­sebbség fegyvere abból a célból, hogy amidőn a formailag több­séget képező párt a nemzeti ér­dekek ellen cselekszik, ezzel kény­szerítse a nemzet jogainak elis­merésére, követeléseinek fejlesz­tésére. Ily értelemben fogta azt lel minden politikus, mert hiszen az ellenzéknek egyéb fegyver nem állhat rendelkezésére, azt pedig, hogy a parlamenti többség előtt meg kell hajlani, csak szabad államokban és csak szabad vá­lasztási intézmények mellett lehet elfogadni. »Ez eszköz használata — mondta egykor Tisza Kálmán — sem a házszabályokba nem ütkö­zik, sem a parlamentarizmust nem sérti, miután vannak esetek, me­lyekben annak alkalmazása he­lyes, jogos, sőt kötelességszerü. Megtörténhetik, hogy Magyaror­szágon veszélyeztetve lesz a par­lamentarizmus, de nem mi álta­lunk, hanem igenis lehet veszé­lyeztetve, ha sokáig megtartja uralmát egy párt, mely reform törekvéseiben már számtalanszor megmutatta, hogy e dicső név alatt a hátramenést akarja ta­karni, lehet veszélyeztetve a Par­lamentarismus akkor, ha sikerül úgy megszorítani a választási jo­gosul'ságot, hogy azután a par­lamenti többség nem volna való­ságos kifejezése az ország több­ségének, vagy ha erőszakoskodá­sok által a választások akként hamisíttatnának meg, hogy a mes­terségesen csinált parlamenti több­ség háta megett állana az igazi, az azzal ellentétes nemzeti több­ség. Volt erre már eset a vilá­gon és tudjuk, hogy eredménye mindig: az egyideig az ily mes térséggel csinált többségnek zsar­noki hatalma, azontúl pedig az ország belnyugalmának és intéz­ményeinek felforgatása volt«. Szó- szerint igaz ez ma is. Mert mi célból folyt nálunk a fennálló parlamenti obstrukció? Megindult Széli szomorú em­lékű kormányzata alatt a felemelt ujonclétszámról szóló javaslat visszavonásáért, majd íolyt tovább a nemzeti jogokért, a katonai téren kivívandó nemzeti követe­lésekért. A nemzet legszélesebb rétegei nyilatkoztak meg a köve­telések mellett. Törvényhatósá­gok, politikai körök, egyesületek jelentek meg Budapesten, hogy Apponyi előtt kifejezzék a jogos követelések teljesítésének szüksé­gét. Lelkesedés szállta meg még a kormánypárti sziveket is, ezek is felírtak és hangoztatták a ma­gyar vezényszót, még Zemplén­ben is volt 9 kormánypárti em­ber, akik szerettek volna tenni valamit, de a pártjok elnökeit' nem lehetett semmi módon meg­mozgatni. Ily körülmények között, midőn a nemzet közvéleménye úgyszól­ván osztatlanul követelte a had­ügyi reformokat, lehetett-e várni, hogy az ellenzék Tiszának kato­nai tekintetben semmit mondó programmja előtt leszereljen? Hisz ezzel elárulta volna a zászlót, mely alatt küzdött, cserbe hagyta volna azon nagy lelkesedéstől át­hatott küldöttségeket, melyektől annyi erőt, annyi biztatást me­rített. Az ellenzék elszántan vi­selte magát a küzdelemben, al­kura, compromissumra, bár ez is megkisértetett, nem volt kapható. A kormánypárt pedig, midőn el­fogadta a Lloyd Klubban Tisza István programmját, szintén el­égette háta mögött a hidat. Ilyen kérdéseket békével nem lehet megoldani, előtérbe lépett az ul­tima ratio: a ház feloszlatása, amelynek szükségét mi már Széli alatt nem egyszer hangoztattuk. De itt is a kérdések egész tö­mege áll előttünk. Tagadhatlan, hogy ex lexben a házat nem le­het feloszlatni, bármint törekszik is Tisza a törvény tiltó rendel­kezéseinek élét elvenni, a felosz­latás tehát csak akkor lehetsé­ges, ha a kormánynak az indem- nitás, épen a választás céljából megadatott. S márészt tagadhat- lan, hogy választási törvényünk a hatalomra s uralkodó pártra annyira kedvező, hogy ez alapon a nemzeti közvélemény nem fog objective kialakulni. Ezért helyes és okos dolog volt a Tóth János indítványa, de ilyen nagy dolgot rövid idő alatt nem lehet meg­oldani. Ha az ellenzéket hiba terheli, úgy ez csak abban áll, hogy már Széli alatt nem erő­szakolta ki a választási törvény reformját. Mert az mégis csak nevetséges dolog, hogy a 100000 lakosú Szeged két képviselőt küld, mig Vízaknán s Erdélyben több helyen 200—300 emberből áll egy kerület. A kúriai bírásko­dásról szóló törvényt megalkot­tuk, de megmaradt a fuvardíj s elértük azt, hogy most ügyeseb­ben, titokban kell a korteseknek mozogniok. De e törvény pana- ceának nem tekinthető. A nagy nemzetek nem is igy biztosították a választások tiszta­ságát. Ismeretes, hogy Franczia országban ma is a ház bíráskodik a választási visszaélések felett, persze bizottsága éppúgy nem veszi komolyan, mint nálunk, mi­dőn szintén a képviselőház bírás­kodott. De erre a francia rend­szernél nincs is szükség, ott meg van az óvszer a községekenkénti titkos választásnál a serutin d’ j arrondissement helyes systémájá. T A R C A. A felsőmagyarországi Hírlap eredeti tárcája. Vergődés. Egyhangú, szomorú őszi köd bo­rul mindenre. Nekifekszik a szaka­dókos, kopár sziklásoknak, ráborul az apró, dülledt házikókra. Szürke fátyolával a színnek, élénkségnek utolsó nyomát is eltünteti. A szitáló novemberi eső is meg-megered, hogy még sivárabbá, még bánatosabbá te­gye az enyészet képét. Valami kifejezhetetlen melankólia valami nyomasztó komorság nehe­zedik ilyenkor a kedélyre. A tárgy­talan bánatnak egy neme nyűgöz le^mindnyájunkat. Akaraterőnk meg­bénul. életkedvünk elsötétül. Mintha a Parnay Miklós lelke fö­lött is megsuhintotta volna szárnyát a múlandóság szelleme'; mintha az ő lankadt géniuszának is még job­ban szárnyát szegte volna az a fáj­dalmas szorongás, melylyel a no­vemberi enyészet minden szenzilis kedélyt eltölt. — Már negyedik hete j dolgozik a „De profundis . . .“ be- : fejezésón, de csak nein tud készen j lenni. A valamikor engedelmes ecset nem hajlik a mester parancsszavára. A vászon, amelyen idegesen futkos ide s tova nem fejezi ki a gondo­latot, mely festője lelkében meg- fogamzott. Elfáradva, kimerülve végre abba­hagyja a munkát. Undorodva dobja el az ecsetet s lázas fejét az ablak üveghez tapasztva, kibámul a szür­ke novemberi alkonyatba. Odakünn szitálva hull az elhagyott kertre a siró őszi eső. Elsárgult, lehullott fa­levelekkel burkolt utak, felfele me- redező kopasz ágak: — nem festő­nek való látvány. Összerázkódva, fázósan húzódik vissza az ablaktól, s a rendetlen, kopott atelióre egyik rozzant kerevetébe ereszkedve, nó- i némán, mereven bámul bele aszóba ' sötétjébe. Es a magány, a tétlen­ség e perczei alatt lelki szemei elé | | varázsolódik a múlt, a ragyogó, fé- j nyes múlt. Látja magát mint fiatal müvésznövendéket. Hallja a biztató j | dicséreteket. S aztán ?! . . . S aztán j I megelevenedik lelkében a váratlan, szédítő, bóditó siker édes erhléke. Párizs művészi világának elismerése, a szalonok ünneplő hódolata, a hazai sajtó elragadtatása. . . Az összegör­nyedt művész háta mintha ki­egyenesednék bágyadt tekintete mint ha megélénkülne. . . Mily tünékeny ragyogó káprázat volt az egész. Ä művészi nimbusz magaslata után mily hamar beállott a decadénce ! Az ifjú einber belekerül Párizs forgatagába. És a modern Byzanc a maga agyonmüvelt, ideges társa­dalmával, sajátos légkörével alig egy pár hónap alatt őt is hasonlatossá teszi azokhoz a meggörnyedt, ner vózus artistákhoz, amilyenek a Dau­det munkáiban szerepelnek. Életere­jük kimerült, idegzetük a végsőig izgatott. Akaratbetegek és örökké ingadozók. Szóval dekadensek.^ Ez a miliő ragadta magával a fiatal Tarnayt is. ennek a szelleme változ­tatta meg, tette beteggé egész ke­dély-világát. Az ő életerős géniuszát is, mely épen határozott, férfias jel­legével, üde egészségével hatott, megbénította, — lenyűgözte az a bágyadt hangulat, az a beteges spleen, mely az agyonmüvelt, tulfi- nomodott lelkekre ránehezedik. A közönség szánakozó mosolya, a kritikusok közönye kísérte minden további munkáját, Hiába áldozta fel minden percét, hasztalan feszitette meg egész erejét, érezte, hogy a karton nem ad testet gondolatának. Érezte, hogy nem tud alkotni, két­ségbeesve tapasztalta, hogy terem­tőereje kialvó félben van. Izzó lolke felé a tehetetlenség szelleme terjesz- gette sötét szárnyait. Megrettent tőle. De belé nem nyugodott. Azok közzé az aktiv leikok közé tartozott, akik csak akkor élnek igazi intenzív életet, ha alkothatnak s akikre néz­ve a tehetetlenség egy a halállal. Majd mint Ibsen Oswaldja, a sze­relemben próbált meggyógyulást ke­resni. Egy egészségtől duzzadó, pi­ros-pozsgás francia polgár lány édes vonzalma árasztotta el fáradt kedé­lyét jóleső melegséggel. Úgy érezte mintha ez a kedves viszony egész lényét átalakítaná, mintha munka kedvét nagyobb tevékenységre ösz­tönözné. De a végső lépés elől meg­hátrált. Nem vette el a lányt. Sza­Egy doboz 50—50 finom faltér levélpapír Egy korona. Egy doboz 50—50 finom elefántcsont levélpapír \ kot. 40 fül. ............. " h piiiirlí! Kapható: mm. Lapunk 6 oldal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents