Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-11-28 / 93. szám
93. szám (2) FELSOMAGYARORSZAGI HÍRLAP Szombat november 28. nál. Ezt kell már v alakúra nálunk is behozni. Majd megválik akkor, lehetetlen-e a pártok váltógazcla- s'ága. Mert erről ma nem lehet szó. A nevezett államhatalom olyan erővel nyomakodik a választásokra, hogy a többséget mindig meg lehet csinálni. S ha azt az ellen zék időnként felhozza, mindig csak az a felelet, hogy bővebb consideratio szükséges. S e con- sideratio már 1874-től tart, mert a kormánynak érdekében áll aj quiet a non movere. Hiszen csak : most volt, november 21-én, hogy Tisza e kérdésben következőleg nyilatkozott: »A váltógazdaság behozatalának egyetlen módja ez: nyerjék meg a nemzet többségének bizalmát s bizonyára senki sem fog akadályul szolgálni érvényesülésüknek « Fordítsuk meg a logiai sorrendet Mondja a kormányelnök, hogy 1 senki sem fog akadályul szolgálni j érvényesülésüknek (vagyis nem ( fejtünk ki pressiót, sőt átdolgoz- ; zuk a választási törvényt) igy aztán megnyerhetik a nemzet több j ségének bizalmát. A nemzeti követelésekért vi- j vott küzdelemben csak a nemzet lehet a biró Nagy jogai forogván kockán, okvetlen meg kell e kérdésben nyilatkoznia. Annyival j inkább, mert a legközelebbi választásnál e kérdésről nem volt, nem is lehetett szó. A nemzet; válasszon, kinek adja a pálmát, azoknak-e, akik kitartottak lelke- j sen a küzdelemben, vagy azoknak, | akik a Tisza katonai programm- ját nagy vívmány gyanánt iinne-j pelik. Nem kételkedem, hogy a mai rendszer mellett a kormánypárt újra többséget fog nyerni. Szabad legyen erre vonatkozólag egy történeti adatra hivatkoznom. Spanyolországnak volt egy erélyes uralkodója 111. Károly, aki az anyagilag és erkölcsileg dep ravált spanyol nemzetet teljes lelkesedéssel törekedett regenerálni. Üdvös reformokat hozott be, javította az úthálózatot, reformálta az adókat, a közegészségügyet, a tengeri haderőt és ami különösen fontos, 1767-ben Franciaország példájára kitiltotta a jezsuitákat. Egy év múlva 1768= ban régi szokás szerint a király megjelent palotája erkélyén, hogy a nép kívánságát meghallgassa s ha van, teljesítse (többnyire olyanokat szokott kívánni a nép a múltban, hogy egy minisztert el bocsásson vagy cgy adót elengedjen). S midőn felszólította most is a népet, a n :p azt kívánta, legyen szabad a jezsuitáknak újra visszatérni s boldogítani Spanyol- országot. Nem csuda, ha az uralkodó rémülten húzódott be erkélyéről. Kétségbeesett, hogy az ilyen néppel nem lehet semmire sem menni. Nem lehetetlen, hogy ha majd a legközelebbi választásnál a nemzet meg fog kérdez- tetni, melyik álláspontot kívánja diadalra juttatni, azt amely — Andrássy Gyula gróf szavai szerint — országos érdeknek tekinti a szabadelvlipárt fennállását, vagy azt, amely ezt országos csapásként fogja tel, a nemzet az előbbihez fog csatlakozni Ám akkor bénnünket is utólér majd Spanyolország szomorú sorsa és pusztítása, akkor az fog kitűnni, bogy a mi lelkesedésünk csak szalma- láng, mely elég, és színes szappanbuborék, mely rögtön elfosz- lik. Ám akkor fordítsuk meg a költő Zrínyinek hires mondását, hogy »egy nemzetnél sem vagyunk alább valók« akként, hogy fájdalom, minden nemzetnél alább- valók lettünk. Múltak tanúlsága. Régi, elsárgult papirokon találtunk híreket a régi zempléni me- gyógy ülésekről. — Elég érdekesek, hogy a mai nemzedék is tanuljon be'őle. Azt látjuk ezekből a közgyűlési tudósításokból', hogy a 40 es években hatalmas, ''s különösen tehetségekre nézve tekintélyes liberális ellenzék volt ebben a vármegyében. De látjuk azt is, hogy a kormánypárt, amely akkor konzervatív párt volt, ép olyan roszhiszemüleg gy.a- lázta és rágalmazta ezt az ellenzéket, mint a mai „liberális“ kormánypárt bennünket A konzervatív párt lapjában a Dessewffy Emil vezetése alatt álló Budapesti Híradóban pl. többek közt ezek vannak irva az 1846. szept. 3 iki zempléni inegyegyiilésről: Zemplénből. ■ S.-A.-Üjhely, zept. 6. Már a tanácskozások tnegkezdésékitott vele véglag. Érezte, hogy o azt az átható heves, hogy úgymond- jam, egészségsen érzéki szerel meinem fogja tudni viszonozni. Nem volt képes magát annak a vágynak egészen átadni. Nem tudott szeretni. Végre is elhatározta, hogy ott hagyja Párizst és hazajön a felvidéki hegyek közé a szüleitől rámaradt ósdi, íitöt.t-kopott fészekbe H it- ha, miként mithosz-beli Anteusznak, úgy neki is visszaadja az édes an ya- föld az élet erőt és beteg lelkét uj ra megerősíti. N.ár felé érkezett házi és minijárt hozzá is fogott utolsó kísérleté hoz, melybe! visszavivni remélte az elvesztett és annyira óhajtott babért. Az i színe politikus, elragadó és igaz volt. A Verlaine, a Huysmahn, és a Bourget-féle egyéniségeknek, vág, is a modern embernek lelki válságát: a Tagadás kétségbeejtő örvényéből a Hit ölelő karjaiba való menekülését akarta egy szimbolikus képenj ábrázolni. E probléma megoldásinak gondolata töltötte be lelke minden atomját. És a nyár dagadó árja közepett mintha munkakedve is felfrissülne, ereje is megújult volna. A munka szépen haladt előre. Az Üdvözítő bánatos, szomorú alakja, amint bün- bocsánóan néz alá az eltóvelyedett ; Emberre,' egyre kifejezőbb, egyre határozottabb jelleget öltött. Aztán, beköszöntött lombhullasztó lehelletével, ólomszürke ködével az ! ősz. Bánatos melódiák szálltak a festő beteg lelke fölé s ő úgy érez- I te, hogy az ő kedélyére, alkotó erőijére is ránehezedik a november kö- | de. Egész lelkét igyekezett a fest- ! mény szintónusaiba beleönteni, de I hiába : érezte, az mégse, mégse fT jjezi ki azt a gondolatot, melyben a modernség egész lelkivilága, akarata, vágya megnyilvánul. ... A műtermet lassankint egészen elborította a homály. . . . És másnap megint es ik munkába állt. Harmadik, negyedik napon is. Az ötödiken már nem. — —- — Künn bánatosan, szomorúan sir az őszi cső ; bent a műteremben pedig mintha engesztelő résztvevő mosoly- lyal tekintene le a megváltó az emberre. Az emberre, kinek a halántékából vér szivárog. Balázs Andor. vei lehetett némi előérzéssel jóslani, hogy a közelgő tisztujitás ingerétől izgathatva az ellenzék valami demonstrationalis manőver megkísérlésén töri fejét, mert mihelyt L.— G.— tb. kijelentette, hogy ezen elnöki előterjesztésre némi észrevételei fognak lenni, gr. V K. tb. azonnal az elnökség elleni alaptalan kitörésekkel kezdé meg száraz szónoklatát, és M. L., Sz Ö. tb. K J., gr. A. Gy , B. A. ’sat. javasló kijelentések kíséretében mondá a többi közt, hogy a mezei rendőri törvények, úti munkák sat. tárgyakban a megyei határozatoknak semmi foganatok, pedig az annyira dicsőített uj rendszer felől valamennyi megyei elnök s a con- servativ tábor aranyhegyekhez hasonló csoda eredményeket vártak, (Mintha bizony handabandázó emberekkel nagy eredményekre lehet számolni, kik a kormányt, mivel a megyei közigazgatási téren felburjáiizott gyomokat kiirtani erélyesen törekszik, gvanusitólag képzelt uj ren 'szerek felállításával vá dolgatják és a haza közfelvirágzására szentelt fáradozásait elég ál- nokul meghiúsítani minden áron igyekeznek — ahelyett hogy segédkezeiét nyújtanának, minden felsőbb tekintély aláásásán dolgoznak. Higye el ön és vele az ellenzéki tábor, hogy olly országban, hol a nemzet színe közt, mely hazája fölvirágzásának emelésére lenne különben jogosítva és fölhivatva — annyi konok elfajultság tudta magát megfészkelni, hogy még az égbekiáltó közigazgatási visszaéléseket sem képes .többé elismerni — nehéz a haladás, sőt a kormány férfiainak csak vastürelmi eróiye- lyéssége diadalmaskodhatok rajta; és ha ez nincs, elvesz a jó ügy és egy nemzet jóléte martalékul esik az ármánynak! De az ellen zék hires publicistái a história intő szavaira mit sem adnak, melly a nemesis ttjával azon nemzetek sírjára mutat, mellyek polgárai any- nyira elfajultak, hogy politikai szerkezetükbe ragályosan pusztító visz- szaélések tömegét behunyt szemmel nézték elterjedni ’s nemzeti létökre vészthozó hatalomra vergődni. -- L e v.) De láthatni, hogy az egész csak csalfény, a siker nem akar mutatkozni — itt tehát mint mondám (folytatá tovább a gróf beszédét) az elnökséget vádolom. Itt K. A. jegyző. R. Gy. fősz. biró s többen szavába vágván a grófnak, hogy tetszenék kijelelni, spe- cificálni az „elnökség“ szó alatt kit akar érteni s mellyek vádjai de semmit elő nem hozott, és a ahelyett, hogy a rendőri eljárásokban és u.i munkára nézve vala- melly hiányt látva az illető szol- gabirákat megnevezte volna, minden legkisebb adat nélkül az elnökség (de itt sem nevezve senkit, minthogy puszta gyanusitási alapokon indulva „elnökségi eszmét“ tanácsosabbnak vélte általánosan felhozni, mint a személyt megnevezni : de könnyebb modor is ez, igaza van a grófnak, eszme ellen handabandázni —) és felszólítja, hogy ha kötelességének nem képes megfelelni hagyja oda elnöki hivatalát (mintha látni látnok csintalan i utógondolatát, hiszen majd elválla- ( lom én!) S. B., ki a ;empléni el- j lehzéki tábort jónak látta erősíteni hatályos megjelenésével, gúnyos arccal a személyeskedés és gyanú sitás nagy mest rének szerepét kezdé szokása szerint játszani — mi meg is tette a maga hatását, mert vajmi sok közgyűlésen volt szerencsénk Zemplénben részt venni, de ilj gonosz kapcáskodó ellenzéki modort és gyáva meddőséget, melly első kétnapi vitatásainkat jellemzetté, soha sem tapasztaltunk. De hiába, az ellenzék eddigi loyalitását megbánva eonservativek ellenében terroris- ticus fegyverekkel jónak látta ismét fellepni, — s a conservativ többséget erőszakosan, ha lehetséges lenne, a' maga pártjának ismételve meghódítani. De minden fegyverük éle eltompuland a eonservativek erős és szilárd állhatatos öszvetar- tásán s törvényszerűségén! ... És alább : Ezek után egyik a tiszt, clerus tagjai részéről úgy kezdvén nyilatkozatát, hogy a megye méltóságával meg nem egyezik a megyének alkotmányos elveken épült határozatait felforgatni. M. L. szavába ugratott s nagy arrogantiával úgy fejezte ki magát „Jobban gondolunk mi (t. i. ellenzékiek) a megye méltóságával, mintáz ellenfélen levő párt! (többen a conservativ részéről : e megye teremében semmi pártok nincsenek.) Erre K. G.: ne mystificáljuk magunkat; pártok vannak, még pedig az egyik részről én vagyok a leghevesebb ellenzéki. (Heveskedése ellen ugyan semmi kifogásunk, hanem azt lite- ratori műveltségétől méltán várhattuk volna az ellenzéki szónoknak, hogy ocsmány gyanusitási és durva-modoru fegyverekhez a vitatások hevében ne nyúlt volna, mit fájdalom három nap alatt gyakran ismételt — mert különben kétségbe kell hoznunk ezen horatiusi mondat: „emollit mores nec sinit esse feros“ — igazságát — csak szelíd modor és eszes okfők az egyedüli nemes fegyverek a parlamentaris téren. — Lev.) Nagyon tanulságos dolog ezt olvasni a kormánypártnak, lélekeme- inelően jóleső az ellenzéknek. Mert azok a kezdőbetűkkel megjelölt ellenzéki szónokok nem csekélyebb férfiak voltak, mint gróf Vay Károly, gróf Andrássy Gyula, Lónyay Gábor, Mezőssy László, Szir- may Ödön, Kazinczy Gábor. S ezekre merte akkor elmondani a silány kormánypárti roszhiszemű. ség, hogy gonosz és kapcáskodó a modoruk, hogy terrotisztikus fegyvereket használnak. Ki fogja ezt ma elhinni Andrássy Gyű Iáról, Lónyay Gáborról? Nem bi- zonyos-é ma már mindenki abban, hogy ez hitvány rágalom, hogy ezeknek a kiváló férfiaknak volt igazuk, nem a gyalázkodó, dühöngő ellenfeleiknek? Megtanúljuk ebből, hogy a raame- luk mindig és mindenütt egyforma: Gyűlöli azt, aki meggyőződéséért becsületesen harcol, s mert érvekkel megcáfolni nem tudja, hát gyanúsítja és rágalmazza. Mi, a zempléni megyegyűlés mai ellenzéke, határtalanéi csekélyebbek vagyunk azoknál a nagy férfiaknál, akik a 40-es évek nagy liberális harcait vívták, de egyben mégis találkozunk velük: jóhiszemüleg, becsü- 1 letes küzdelmünkért, rágalmaz, gya- | nusit és gyaláz minket is, ép úgy, mint akkor őket. És hisszük, hogy a jövő nekünk is ép úgy igazságot fog szolgáltatni, mint ahogy igazságot szolgáltatott roszlelkű rágalmazóikkal szemhen nekik. Érdekes, hogy már akkor is panaszkodtak az „idő,pazarlásért“. Mert a komoly, alapos tárgyalást akkor is időpazarlásnak tekintették a pusztán szavazásra berendezett szolga- lelkű marnelukok. De azért annyira még azok se merészkedtek, hogy olyan vakmerő klo- tűrt hozzanak be, szólásszabadságot annyira konfiskálják, mint most tette a vármegye „szabadelvű“ vezetősége. Ami azt bizonyítja, hogy azok a konzervatív urak sokkal sza- badelvüebbek voltak, sokkal jobban tisztelték a szabadságot, mint a mai urak, akik szabadelvűeknek csúfolják magukat, Elvtársak, ha rágalmaz, gyanúsít és gyaláz becsületes küzdelmeinkért a mameluk tábor, jusson eszünkbe, hogy ép így gyalázták és rágalmazták a 40-es évek marnelukjai gróf Andrássy Gyulát, Lónyay Gábort, Kazinczy Gáhort, — és ez a gondolat erősítse, lelkesítse harci kedvünket!
