Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-11-25 / 92. szám
92. szám (4) FELSOMAGYARORSZAGIHÍRLAP Szerda, november 25. (unk. A sudaras fának nem kell bi- zonyitania, hogy él : lombja, virága, gyümölcse bizonyít mellette. Ilyen lombbal koronázott fa a magyar nemzet közművelődése: virága a költészet, művészet, gyümölcse a lélektápláló tudomány, mely helyesen élni és gyarapodni tanít. Ámde ez élőfának, mely egész hazát betakar, nemcsak a magasba kell felnőni lombos sudarával, de gyökereivel is szét kell terjedni az életadó földben az egész hazában. E tápláló gyökerek még sok rétegébe nemzetünknek nem terjedtek el. Egész néposztályok előtt ismeretlen a magyar irodalom, amely osztályok pedig a magyar nemzet zömét, tömegét képezik. Más nemzetek, nemcsak a nálunknál előhaladottabbak, de a hátrama- radottabbak is táplálják lelkűket hazai irodalmuk termékeivel. Pedig a mi népünk is szereti, sőt mi véli a költészetet. Tanú erre a népdalok és népregék magátul termő világa. A vágy, a hajlandóság megvan a a népben az olvasásra, de az még eddig csak a ponyvairodalom termékeiben talált kielégítést. E hiány kitöltésére vállalkozott irodalmi szövetségünk, melyhez ed- digelé csatlakozott huszonnyolc hazai irodalmi társaság s közreműködését felajánlotta a legtöbb tehetséges Írója a nemzetnek. Czélunk az, hogy a költészet és hasznos tudás népszerű, érthető modorban vezettessék be a magyar nép nagy tömegébe. Hogy otthonra találjanak íróink művei a földmives szalmafödeles tanyájában, a kézműves műhelyében, a gyármunkás gyüldejében, a pásztornép karámjában, a halász kunyhójában, a bányász aknájában, a hajós szárnyékában, a vadász pihenőjében és a fonókákban, úgy mint az úri lakokban. De különös feladatunknak tekintjük azon magyar hazánkfiai között terjeszteni a magyar irodalom termékeit, kik a végvidékeken, a nemzetiségek által lakott területeken, elszigetelve tartják fenn hazaszeretetben gyökerező nemzeti lelkületűket. Tervünk jó munkát adni a nép és miveltebb közönség kezébe és olcsón, hogy a lelke művelődésére fordított filléreket senki se tekintse anyagi áldozatnak és tömeges hozzájárulás fogja biztosítani a vállalat sikerültét. Felhívásunk szól a magyar nemzethez : mindazokhoz, akiknek a magjai' nyelv drága kincs. Kiáltó szó ez a pusztában, de ezt a pusztát magyar nép lakja, mely szavunkat meg fogja érteni s nem hagyja biztató viszhang nélkül. Dr. Jókai Mór. Alapitó tag lehet az, aki legalább 200 koronát befizet a szövetség céljaira Rendes tagok: irodalmi és közművelődési egyletek évi 40 korona”) irodalommal hivatásosan foglalkozó magánosok évi 6 korona tagsági dij mellett Pártoló tag lehel bárki, har az évi négy korona tagsági dij lefizetésére kötelezi magát. A tagok illetékül díjtalanul kapják meg a szövetség kiadmányait és pedig évenként 5—6 kötet, 6—7 ives, elsőrangú magyar iró tollából származó müvet. Az első sorozat első kötete: Jókai Mórnak, a szövetség számára most készülő „Bona“ cimü történelmi regénye lesz. A többi műre nézve Endrődy Sándor, Ambrus Zoltán, báró Dóczy Lajos, Rákosi Viktor, Gárdonyi Géza és még számos kiváló írónk ajánlotta fel közreműködését a szövetségnek. A jelentkezések Szundy Károly szövetségi titkárhoz (Budapest, Lut- her-utca 1/A. földsz. 1.) küldendők, a pénzküldemények pedig Földes Imre szöv. pénztárnokhoz (Leszámítoló és Pénzváltóbank Budapest, Dorottya-utca 6. szám) iutézendők. )*( Érdekes könyvtár címen jelenik meg karácsonyra Szabó Endre szer-! kesztósében a legújabb, díszes kiál- j litásu köny valaku szépirodalmi havi folyóirat, melynek előfizetési ára XU évre egy korona, tehát példátlanul olcsó. Az első füzei Mikszáth Kál-’ mán, a világhírű iró egy ik legszebb páratlan humorral megirt elbeszélését, „A bátyus zsidó lányá“-t fogja tartalmazni, Az Érdekes Könyvtár kiadóhivatala (Budapest, Vili.. Jó- zsef-körut 65.) gyüjtőivvel bárkinek készséggel szolgál, s gyűjtőit állandó tiszteletpéldányon kívül nagy könyvjutalmakban is részesíti. )*( Művészeti könyvtár cim alatt uj iredalmi vállaiatot indított most meg Lampel Róbert, budapesti cs. és kir. udvari kön vkere&kedő. A nagy hiányt pótló vállalat képzőművészeti monográfiák sorozatát fogja adni. A művészeti könyvtár hivatása lesz feltárni a magyar közönség előtt a művészeti korszakok nagy egyéniségeinek életét oly módszerben és szellemben, hogy az egyes kötetekben örömét lelhesse a komoly tanár, s a fiatal, eszes növendék egyaránt, az irodalmi csemegékhez szokott úrnő éppen úgy. mint az egyszerű művelt családi "kör, és egyáltalán mindenki, aki ismereteit száraz adaték és okoskodások kínzásaitól mentve akarja kiegészíteni. A művészeti könyvtárban, melynek szerkesztését K Lippich Elek, vállalta el, Önálló kötetekben feldolgozva lesz a művészet egész története. Evenként 3—4 kötet kiadását tervezik. Ezúttal megjelennek a következők : Budapest művészete a török hódoltság előtt Divald Kornéltól diszkö- tésben 8 karona. — Donatello Éber Lászlótól. Ara ugyanaz. — Michel Angello Buonarotti Meller Simon tó. Diszkötésben 10 korona. Előjegyezni lehet a kiadó cégnél Budapesten. — A hangszeripar hazánkban azjel- roult évtized alatt nagymérvű haladást mutat lel, melyet első sorban vidéki tanintézeteink vezetősége ha- zafiságának köszönhetünk, amennyiben a magyar ipar pártolását tartván szem előtt, oda hatotr, hogy a külföld mellőzésével szükségleteiket tisztán magyar czégektől szerezték be. Ezért kötelességünknek tartjnk egy hazai hangszergyárosra felhívni t. olvasóink figyelmét,, ki már 1867 óta tevékeny a magyar hangszer Ipar fejlesztésében, s a közönség úgy Budapesten, mint az egész országban a legelőnyösebben ismeri. Ez Stowasser János, ki mint kis iparos kezdte a hangszer ksszitését, s vasszorgalommal, mindég csak jó gyártmányok kiszolgáltatása által a megrendelő közönség bizalmát a legnagyobb mérvben elnyerte s fokozatosan annyira emelkedett, hogy ma már hangszergyára a legtökéletesebben van minden munkagéppel berendezve, melyeket villamos motorok hajtanak, s igy a készítés a legjobb eredmény mellett jutányos is. — Nagyban elősegíti a cég megbízható és kielégítő szolgálatát ifj. Stowasser János, ki a hangszeripar terén méltó u.óda atyjának $ az üzletnek rendkívül előnyös munkatársa ki itthou szerzett alapos készültségét Olaszország, Németország és Pá- ris legelső hangszergyáraiban gaz dagitotta, s a Rákóczi-tárogató újraszerkesztésével már hírnevet is szerzett, úgy hogy 0 felségének a a segédek- és tanoncok kiálitásán tett látogatása alkalmával a király egyenes kívánságára megszólaltatta a tárogatót, s ő felségének legmagasabb tettssését megnyerte. A szerkesztőség üzenetei: S. A. Bpest. A tárczát megkaptuk, a szombati számbau jön, A jelzett irányban mért nem fejt ki működést? H. Gy. Z.-Szinnt. Igen sajnáljuk, hogy oly régen nem láttuk viszont. Oh, inkább kevesebbet tessék búsulni a ham sorsán és I többet Írni. így szivén is könnyű, — meg aztán mi is élvezhetjük szép írásait, üdvözlet Kiadótulajdonos : LANDES MANN MIKSA. Szoba fűtésre ajánlok SZALON KŐSZENET ÉS I. RENDŰ GÁZKOKSZOT jutányes ár mellett házhoz szállítva ; egyszersmint ajánlom a fa és kőszén alá gyújtót, 60 darab ára 10 krajezár. Valódi 5ehiller bor 24 kr., fehér rizlingi 32—36 kr.- ért literenkint kapható. Tisztelettel cTilein Sóza fűszerkereskedő. Papsor-u. 220. * £egfinoma66 magyar gyártmányú —------: PÉTERFALVAl ---------z Kaphatók: ^ £anössmann ]Kí. és £ársa f könyv- és jiapirksreskeöésében Y Sátoraljaújhely. bármily állású megbízható egyének budapesti bankházban sorsjegyeknek részletfizetésre való eladására, az 1883. évi XXXI. t.-e. alapján, Tőke és kockázat nélkül némi szorgalommal könnyen elérhető' havonta 300—500 korona kereset, sees Ajánlatok intázendők a „Szerencse Híradó“ kiadóhivatalának, post.ufiók 180. .Budapest, m £anöesmann JCiksa könyvnyomöájában. Saját készítményü ostatáskák 13 koronától feljebb kaphatók £an5estnann Sámuel szíjgyártó-mesternél Sátoraljaújhely (Kis-piacz). Jíirdctésefí jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban. Főnyeremény esetleg 600.000 kor SZERENCSE JELENTÉS! A nyereményekért az áll. kezesit. Felhívás részvételre a Nyeremény-esélyre nfelyen a Hamburg állam által biztosított nagy pénzlutri játékban 10 millió 856.562 márka biztos nyereménynek kell kihúzatni, A nyeremények ezen előnyös pénz- lutrinál a következők: A legnagyobb nyeremény esetleg 600.000 márka. Premium 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 4 5 3 16 40 100 160 619 812 75 nyer. 300000 mk. 200000 „ 50000 „ 45000 „ 40000 „ 35000 „ 30000 „ 100000 „ 80000 „ 60000 „ 50000 „ 40000 „ 30000 „ 20000 „ 15000 „ 10000 „ 5000 „ 3000 „ 2000 „ 1000 „ 400 „ 300 „ összesen 111000 sorsjegy 53795 nyer®' mény és 8 Premium és azok rövid p^r hó alatt 7 osztályban biztos húzásra jutnak, a sorsjegyek felére tehát biztos nyeremény jüt. Az első' osztályú főnyeremény értéke 50000 márka, mely a 2-ik osztályban 55000 márka, a 3-ik osztályban öOOOO márka, a 4-ikben 70000 márka, az 5-ik- ben 75000 márka, a 6-ikban &0000 márka és a 7-ikben 600000 márkára emelkedik. Az első osztályhoz, melynek húzása hivatalosan állapíttatott meg, egy egesz eredeti sorsjegy csak 7 korona fél „ 3.50 K. negyed „ „ „ 1.75 K. Ezen betétek a következő osztályhoz, valamint a pontos nyereményjegyzék, a hivatalos államczimerrel ellátott sorsjátéktervezoten láthatók meg, melyet kívánatra ingyen és bérmentve küldök. Minden résztvevőnek húzás után rögtön továbbítom felszólítás nélkül a hivatalos húzás jegyzéket. A nyereménypénznek kifizetése és elküldése direct általam, a legmélyebb diseretio mellett azonnal eszközöltetik. Rendelményeket kérek postautalványnyal. perdüljünk egyenesen az ajánlatokkal rty a kezeli húzás ué^ett azonnal uajy V. év decemb. hó IT-ííí bizalommal id. Heckscher Sámuel banküzletébe Hamburg'. Cs. es hír-, udvari szállító. Czipöfénymáz, a legjobb fénymáz a világon és fény-erem világos és fekete czipőnek minden bőrfajból a legszebb fényt adja és abort tartóssá teszi. Használt pecsétes czipő, sárga vagy barna bőrből »Lyosin« (nagy szerű fénymáz), bekenve uj czipővé teszi. Alapittatott: 1832. Gyári raktár: Bécs. I. Schulerstrasse 21. Mindenütt kapható! Nyomatott Landesmann Miksa és Társa köny nyomdájában Sátoraljaújhely.