Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-11-07 / 87. szám
Hatodik év 87. szám. * Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, november 7. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség: Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyos siám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Tárainál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutérnyosabli árban közlünk. hiábavaló érdeklődés. A véreskezü bihari adminisztrátor erőskezű unokája lejött Bécsből, királyi levéllel a kezében, hogy megfojtsa a magyar nemzetnek nemzeti nyelvéért vívott küzdelmét. Azt hiszi, hogy sikerülni fog neki. Mert a mindenre képes szolgáknak egy ellenszenves csoportja a parlamentben segítségére van, azt hiszi, hogy a nemzet is segítségére lesz. A szerencsétlen úgy képzeli, hogy csak emberek óhajtása, emberek követelése a magyar vezényszó, s ha elhallgattatja az embereket, elmúlik ez a követelés is, mint a szétpattant buborék. Erezni nem tudó sivár lelkének ridegségében nem veszi észre, hogy nem emberek indította mozgalom ez, hanem a természeti erők nagyszerű működése. Igen, az emberiség szerves fejlődését eszközlő természeti erők, a nemzetek alakulását és életét kormányzó természeti törvények érvényesülése, működése ez a küzdelem, mint ahogy a természet emberfeletti erői dolgoztak a római birodalom szétomlásában vagy a nagy francia forradalomban. Emberi erővel nem lehet ilyen küzdelmet megindítani, de emberi erővel elfojtani se lehet. Ami a világok levését és elmúlását kormányozza, ami a bimbóból rózsát fakaszt, ami a vihart | vezeti és a szellő suttogását irányítja: az az egyetemes, hatalmas természeti erő működik az emberek lelkében is, és nincs fegyver, nincs erőszak, amely ezt az erőt le tudná győzni. Ez a természeti erő készteti az emberiséget, hogy az elnyomás ellen fellázadjon, hogy szabadságáért küzdjön. Ez az erő egyesíti nemzetté az egy nyelvű, i egy fajú embereket, ez működik a nemzetnek állammá való szervezkedésében, ez ösztönzi a nemzetek tagjait, hogy vérüket ontsák, életüket adják nemzetük szabadságáért, életéért. Miért hagyják ott időről-időre az emberek százezrei meleg tűzhelyüket, csendes nyugalmas életüket, s mennek vészbe, viharba, halálmezejére, küzdeni egy eszméért, meghalni egy elvért, amely az egyesnek külön-kiUön alig hoz hasznot, anyagi jót, de mégis; olyan melegséggel, olyan rajongással tölti el a szivet, hogy még a halál is jól esik érte? Mert a lelkeket kormányzó örök természeti törvény küldi, vezeti, ösztönzi, s annak a törvénynek ellenállni nem lehet Ha ma levágom derékben a tát: tavaszszal újra kihajt a földben maradt gyökér. Es ha tiz[ szer levágom, tízszer fog újra ki- sarjadzani. Mert az a természet legyőzhetetlen törvénye, hogy minden élő szervezetnek fejlődnie kell. Nem olyan-é a mi négyszáz éves nemzeti küzdelmünk is, mint az a gonosz kezek által sokszor levágott fa? Nem levágták-é Majténynál ennek a küzdelemnek az erős fáját? Azt hitték, hogy örökre megszűnj elmúlt, azt hitték, hogy most ! már örökre szolga lesz a magyar És nem kihajtott-é másfélszáz év múlva hatalmasan, dicsőségesen ez a levágott fa: a 48-as szabadságharcban ? És ha százszor levágják, százszor ki fog hajtani újra. A ía csak akkor nem hajt már ki többé, ha kiszedik, kiirtják egészen a gyökereit is. A magyar nemzet szabadságküzdelme csak akkor nem fog már újra feltámadni többé, ha kiirtják teljesen ennek a küzdelemnek a gyökerét: az egész l magyar nemzetét. Mig a magyar nemzet él, addig ez a nemzet mindig küzdeni fog a szabadságért. Mert ez a természet ellenállhatatlan törvénye A magyar szabadsagküzdelmek fájának ezt a legújabb hajtását, a magyar nyelvért való küzdelmünket akarja levágni, eltojtani az az erőskezű gróf. Azt hiszi, hogy csak Barabá ellen, Lengyel Zoltán ellen kel ezért harcolnia. Mennyire csalódik A természetnek az egész világ- egyetemet kormányzó mindenható törvénye ellen vállalta a harcot. Ebben a percben csak elbuknia lehet. Igenis, törhet ellenünk a bécsi udvar az erőszak és ármány millió fegyverével, küldheti ellenünk az adminisztrátor-fajzatok és muszkavezető ivadékok egész légióját: a magyar nemzet küzdeni fog tovább is a magyar nyelvért, mert ennek a küzdelemnek az ösztönét Isten keze oltotta a leikébe. Istenét tagadja meg az a magyar, aki a nemzeti nyelvét megtagadja ! Búza Barna. — november 7. Ballagi sikerei. A liszkai kerület érdekes képviselőjéről megint sok szó volt az elmúlt napokban. A legpozitivebb formában beszélték felőle Patakon, hogy ki fogják nevezni közoktatásügyi államtitkárnak. No meg is érdemelte volna, mert olyan utat, mint a milyen a bodrog- sárai beszéd, meg a múltkori pesti felszólalása között van, ritka ember tesz meg az osztrák hatalom kedvéért ilyen rövid idő alatt. De mégse nevezték ki, vagyis — mint Patakon mondják s mint tényleg sokkal hihetőbb is — megkínálták az államtitkársággal, de nem fogadta el, ami mindenesetre veszteség a hazai közoktatásügyre. T A R C A. Az elefánt. — Novella. — A Felsőmagyarországi Hírlap eredeti tárczája. Irta: Gombos Bertalan. Mikor másfélórai csárdás után már csuromviz lett a fényesen kivasalt urak gallérja, a hölgyek pediglen fáradtan kapaszkodtak táncosaik karjába, egy végelgyengiüt »hogyvolt“ dacára a cigány letette a vonót. A klarinétos szünórára fújt. Az urak obiigát mosolylyal leköszönték a táncot és nem mulasztották el a gardedámokig vezető utat „oh de pompás volt!“ — „ugv-e nagy- sád, istenien nagyszerű volt!“ cimü és ehhez hasonló megjegyzésekkel kitölteni. A leányok a mamák szárnyai alá kerültek, az urak ismerőseikhez csatlakoztak. A közönség óriási kaosza sietve tódult az étkező termekbe. Itt a cigány csudás frisseséggel a leggyönyörűbb hallgatókat játszotta már. Pedig a táncteremben senki se hitte volna róla, hogy tovább is tudná ugráltatni ujjait a rezgő húrokon. Szivetmelegitő lázas légkör ez itten. A mélyen kivágott szépséges leányok testéből bóditó illat párolog.; a csillárok vakitó sugarai ké- jelegve szűrődnek át a szerelmesen izzó párákból ittatott dohányfüstön. A tánc hevének piros rózsái széppé bájoltak minden leányarcot és valami bűvös varázs ragyogóvá teszi a legsziirkébb szemet is. Szerelmes itt minden.- a lámpából ragyogó lángsugár, a muzsika, a forró levegő, a fiú, a lány. Szerelmes, vágyódik . . . Az egyik sarokban, több összetolt asztalnál nagyobb férfitársaság ül. A magasra szökkent jó kedv félrelökte a mindennapi gondot, hangos mulatozás járta. Csak Follipinek Ernő, a Hitelbank tintásujjú hivatalnoka volt igen szomorú. Elkeseredetten földhöz csapta diszes rendezői jelvényét és szökni akart a mulató kompániától A virgonc Csulak Náci azonban, akinek a sok lumpolástól igen vizes volt már a szeme, frakkjánál fogva visszatartotta, raig a többiek szinte kórusban zengték : — Hm, Ernő úrfi, ismét csalódás? ! — Az, — felelte búsan Follipinek Ernő. Ismét csalódtam Az úristen, úgy látszik, engem csak elefántnak teremtett, buta elefántnak! — Éljen, éljen az elefánt! — hangzott végig a nagyvendéglő füstös éttermében s a pezsgős poharak vígan csengtek össze. Follipinek lehajtotta fejét, talán egy könnycsep is szivárgott sze- méb3. Hiszen az olyan elkeserítő tudat, hogy ő csak elefántnak született . . . Nem csúnya ember, nem kis állású hivatalnok, szolid, adóság- | mentes. Érzi, hogy tudna valakit szeretni, szívből, igazán, — s mégis mindig csak támaszul szolgált egy másik fiatal embernek, hogy az annál biztosabban evezhessen a há: zasság boldog révébe. Klárika, az aranyos Klárika, aki minden bálon vele táncolta a II. négyest, a Haty- tyasy felesége lett; Ilonka, Olga, Margitka mind-mind az ő közbenjárása folytán lett szive választottjáé . . . S most hozzá még Szögyi Gizusban is csalódott . . . Follipinek Ernő a szivéhez kapott, s úgy érezte, hogy ebbe a nagy sivárságba ő belepusztul. Vig szomszédjai azonban más véleményben voltak. — Eh, gombház! — Igyál Ernő 1 Egy helyébe száz is akad ! Ä virgonc Csulak Náczi pláne a nagyobb argumentálás okából nótát is dörgött szegény Follipinek fülébe : Ha a magyar ember búsul: Az iváson van a túlsúly. Búsul egyet, iszik kettőt S emlegeti a teremtőt I Erre aztán már a nekibúsult Follipinek sem állhatta meg, hogy ne könnyítsen szivén s ajánlkozott, hogy ha meghallgatják elmondja legutolsó csalódásának történetét. — Halljuk, halljuk, kiáltották a nekihevült fiuk, s félretolva poharaikat, feszülten figyeltek Follipinek re. Az felemelte fejét, egy percig belebámult a gomolygó füstfelhőbe, mintha onnan nézné le a múlt képeit, aztán beszélni kezdett: Azt mindnyájan tudjátok, min törött meg Orbán Géza és Szögyi Gizus házassága. Háromezer forinton. Háromezer pengőnyi becsületbeli adósságért, amit mámoros fővel, jó barátok unszolására aláirt váltókért kellett volna fizetni. A Szögyi família hozomány vadásznak minősítette Gézát és ajtót mutatott neki. Tizenegy hónap múlt el azóta és ez a tizenegy hosszú hónap a nekibúsult Gézából duhaj gentryt csinált, a bájosan pajkos leánykát pedig szomorúvá, csüggedtté tette. Ezelőtt mintegy öt héttel a Sylvester estélyen találkoztak újra. Addig kerülték egymást, nehogy a forró szerelem a végletekig hevüljön. Gizus ép akkor lépett be, mikor Géza életrt-halálra udvarolt a szép titkáriénak. Elsápadt, majd közönyt tettetve, mosolyogva nyújtotta karját, hogy az ismerősök üdvözlésére vezessem. Géza észrevette őt, s a kis titkárné bosszúságára szórakozott, ügyetlen, izgatott lett. ÜP Műkedvelők részére Lővy Adolf könyv- és papirkereskedésében. Lapunk G oldal.
