Felsőmagyarországi Hirlap, 1903. július-december (6. évfolyam, 52-100. szám)
1903-09-30 / 76. szám
76. szám. (4) Szerda, szeptember 30. FELSŐMAGYARORSZÁGI HÍRLAP sik asztal fejénél a vendégképviselők egy része, a harmadik asztal fején pedig Matolay Etele és a többi képviselők. Az ebéden részt vett a megyei és helyi társadalom színe java és a kör tagjainak nagy száma A lakomán felséges ünnepi hangulat uralkodott. A gyönyörűen lefolyt ünnepségek benyomásai mindenkit igaz örömmel töltöttek el és (Frisch vendéglős bűnétől eltekintve) maga a diszebéd is méltóan sorakozott a többi programmponthoz. Hazafias pohárköszöntők természetesen el nem maradhattak. Sőt mivel Kossuth Ferenoznek a délutáni 4 órás gyorsvonattal Patakra kellett utaznia, gyors egymásutánban következtek. Az első pohárköszöntőt Pekáry Gyula kör-elnök mondotta Rákóczi és Kossuth emlékére. A szépen fogalmazott és hatással előadott tósz- tot szószerint közöljük. Pekáry pohárköszöntöje, T. Ünneplő Közönség! A sátoraljaújhelyi függetlenségi kör zászlajának színe nemzeti jelleget kölcsönözve, midőn a nemzeti szabadság, egyenlőség és testvériség szimbólumának felszentelését és felavatását, magyar szivünknek lángoló érzelmével áradó lelkesedéssel megünnepeljük, midőn a szabadság e jelvényét a felszentelés s felavatás egyházi szertartásánál az emberi jogok ős forrása a mindenható Istenségnek oltalmába ajánlottuk, — és igy midőn a vallási istentisztelet és a nemzeti érzés ösz- szeforrásával, a szabadság vágyával eltelve csoportosulunk e szent jelvényünk alá: akkor fel kell idéznünk a magyar történelem két nagy alakja, II. Rákóczi Ferencz és Kossuth Lajos szellemét E két nagy szellem itt lebeg felettünk, az dobogtatja a szabadságért hevülő sziveinket; e két szellem csodás ereje az, amely annyi magyar szivet most e pillanatban egyetlen érzéssel tölt be, amely érzés a zászlónkon látható, a szabadság nagy hőseinek e jelmondatában : „a Hazáért és Szabadságért“, „Szabad polgár fügetlen hazában“ nyer kifejezést. Nem lenne ünnepünk teljes, ha elmulasztanánk e két halhatatlan magyar szabadság hős iránt hálás gyermeki szívből fakadó há'ánkat kifejezni és róluk kegyelettel megemlékezni. Poharamat azzal a fohászszal emelem fel, hogy II. Rákóczi Ferencz és Kossuth Lajos szelleme örökké éljen a magyar nemzetben, mert a miért mi harcolunk, a szabad független Magyarország, csak azok szellemében és nyomdokaiban haladva érhető el. Úgy legyen !! A tószt elhangzása után a dalárda „Int a zászló lobogása“ kezdetű dalt énekelte tapsot aratva. A második pohárköszöntőt dr. Schon Vilmos mondotta a zászlóanyára, az ő szokott elegáns modorában következőleg: Dr, Schön Vil i,os tósztja Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Hazánk történelmének lapján arany betűkkel, elméinkben csodálkozó gondolkodással, sziveinkben rajongó érzelmekkel megörökített Rákóczy és Kossuth szellemének im elhangzott ékes szavú dicsőitésétől lelkesítve, nem késem a nekem jutott azon boldogító szerencsének élvezetébe merülni, mely szerint a nagy szellemek szellemének városunk lakosságának hazafias talajában mély gyöke, et vert és immár örvendeztető terebólyességre fejlődött élet fájának üdítő árnyékában a sátoraljaújhelyi függetlenségi kör által rendezett magasztos s hozzá méltóan magas színvonalon mozgó ünnepének diszlakomáján. ezen ünnep koronájának személyi megtestesítőjére a hódolva tisztelt zászlóanyára poharat ürítsek. Uraim! A női erényekben felül- mulhatlanul diszlő ez úrnő, valóban ritka kiválóságu tehetségeit gondos neveltetése segélyével mindig növekvő arányokban és mindig nemes irányban fejlesztve, a természet rendje szerint annak idejében azon férfiúnak kötötte le örökre szivét, kiről elegendőnek tartom annyit említeni, hogy az nem más, mint Lá- czay László, pártunk egyik legértékesebb bajnoka, a családi patriarchális életnek hive, tisztelője, követője. Ezen férfiú oldalán a külömben jámbor, szelíd, hitves társnak magával vitt a haza, ennek szabadsága és függetlensége iránti szeretete, folyton uj tápot nyerve, a netovábbig, hogy úgy mondjam szenvedélyéé fokozódott, mintául szolgálva széles körű barátnőinek átalá- ban nemebelí társnőinek, miképen kell a Hazát szeretni, miképen kell — bárminemű áldozatok árán is — a honleányi kötelességeket leróni. Ünnepünk e koronájának mai szereplése, áldásdus drága életének egyik kimagasló epizódjaként tündökölve, ragyogó fényt árasztott mai napunkra, kebleinkbe, egész édes hazánkra kiterjedő láthatárunkra, melynek kápráztató hatása alatt emelem poharamat, felkérve a mélyen tisztelt ünneplő közönség minden egyes tagját hozzám való csatlakozásra, hogy egy szívvel, egy lélekkel kívánjuk: engedje a mindenható Ur Isten, hogy Láczay Lászlóné a tisztelve szeretett és szeretve tisztelt zászlóanya teljes egészségben teljes boldogságban soká igen soká éljen! A tószt végeztével Láczayné iránt tört ki a lelkes ünneplés. Matolai Kossuthért. Utána Matolai Etele ürítette poharát Kossuth Ferencet éltetve. Nem készült — úgymond — erre a hivatalos köszöntőre, de elmondja, ami a szivén fekszik. Élete egyik emlékével kezdi. Gróf Széchenyi István halála után Kassán az ő emlékére a mostani Széchényi rét helyén dombot akartak a lelkesülő honfiak hányni, de ebb n a német hatalom katonasága meggátolta őket. Lakomára gyűlvén össze, Őt bízták meg, hogy ünnepi tósztot mondjon. A meghalt Széchényi Istvánt dicsőíteni tilos volt, hát éltette az ő élő két fiát. így tesz most is. Most ugyan nincs tiltva a meghalt Kossuth Lajost dicsőíteni, lelke minden érzésével csüng emlékén a magyar,, de ő alkalomszerűen a megdicsőültnek két élő fia s főkép a köztünk levő velünk dolgozó elsőszülött Kossuth-fiu Kossuth Ferencz egészségére és boldogságára üríti poharát. (Óriási taps és éljenzés.) Az ováció lecsillapodván, Kossuth Ferencz állott föl és olyan tósztot mondott, melyről képviselőtársai úgy nyilatkoztak, hogy igy és ek- képen már régen hallották beszélni. Minden egyes szava tüzelte a lelkeket és a — tenyereket. Kossuth Ferencz pohárköszöntöje. Hölgyeim! Uraim! az e'n kedves barátom Sze'chényi fiaival hasonlította össze Kossuth fiait. Ez a hasonlat sántít. Széchenyi István egyik fia koronaőr. Én pedig csak annyiban vagyok koronaőr, hogy a magyar koronának is ó'si alkotmányos jogai felett őrködöm azon a helyen, melyet a politikai közéletben betöltők. (Lelkes éljenzés.) Széchényi második fia tűzoltó Konstantinápolyban. Én pedig nem tűzoltó, hanem tűzgyújtó akarok lenni. (Óriási éljenzés és taps.) Éleszteni, ébrentartani a magyar szivek, a magyar lelkesedés, a magyar függetlenségi vágy tüzét, ezt a tüzet meggyujtani, ahol még nem lángol, és ott, ahol lángol, folyton éleszteni, mig a függetlenségi eszme nem győzedelmeskedik, — ez az én örökségem, melyet elfogadtam és elvállaltam akkor, midőn édes atyám holttestét a szerető anyaföld számára visszahoztam. Nagy örömmel győződtem meg arról, hogy itt ez a tűz ég, lángol, — hogy itt biztatóan világit és melegít a hazának, Kossuth Lajosnak és az ő elveinek szeretete. Köszöntöm az újhelyi és zempléni lelkes honleányokat és honfiakat; s poharamat eszméink diadalára ürítem! Rövid idő múlva dr. Zsindely István tósztjában gyönyörködhetünk. Ezt a remek köszöntőt is szószerint adhatjuk. Zsindely István tósztja. Tisztelt hölgyeim és uraim! A nemzetek életében és történeti fejlődésében uralkodó törvények általában azt mutatják, hogy minden nemzet azon mértékben érte el rendeltetését és végcélját, amily mértékben tudta állami szervezetét a szabadság eszméje alapján constituálni. Az államok jólétéhez és boldogságához csak a szabadság kapuján lehet eljutni, az emberiség nagy haladásának kezdőpontjait mindig azon idők mozgalmai képezték, midőn a szabadság szelleme megérintette és megtermékenyítette a lelkeket. — A francia nemzet sohasem tanúsított annyi erőt, mint a nagy forradalom idején, midőn proklamálta az emberi jogokat, visszaverte a hazát mindenünnen szorongató ellenség hadcsapatait. A magyar nemzet sohasem tanúsított annyi politikai bölcsességet, mint a midőn 1848-ban a változott viszonyoknak megfelelőleg átalakította elkorhadt rendi alkotmányát, megalkotta a demokratiának u. n. aranybulláját s a szomorú véget ért önvédelmi harcában fényes bizonyságát adta hősiességének és életképességének. És ennek a nagy erényekben gazdag nemzetnek, mely már egy évezreddel ezelőtt a politikai szabadság alapján lépett az állami életbe, annyi idő után küzdenie kell ma is önállóságáért, szabadságáért, küzdeni kell törvényes jogaiért, oly célok és követelményekért, melyek más álllamokban úgyszólván ismeretlenek, mert hisz azok az önálló állami élet legelső feltételeit képezik. Mert sajnos úgy volt a sors könyvében megírva, hogy mig más államokba a főhatalom és nemzet egy céltól, egy érzelemtől áthatva a szabadság alapján küzdött a nemzet nagyságáért, dicsőségéért, nálunk az Ausztriával való szerencsétlen ösz- szeköttetésünk első percétől kezdve az osztrák udvari körök mindig oda törekedtek, hogy a főhatalom és nemzet között bizalmatlanság verjen gyökeret és a bizalmatlanság gyökérszálait — mint épen a legutóbbi napok szomorú eseményei is mutatják — sohase lehessen kitépni, sohase lehessen végkép kiszaggatni. Úgy volt a sors könyvében megírva, hogy ez a nemzet, mely annyi vérrel öntözte a szabadság földjét 1867. óta a politikai opportunizmus talajára lépett, szolgálatába szegődött annak a kárhozatos politikai iránynak, mely ha fenmarad Magyarország anyagi és. erkölcsi végromlásához fog vezetni. Szomorú viszonyok voltak a közel múltban Zemplénvár- megyében is. Pedig hajdan nagy és erős volt a vármegye. Azok közé a vezérvármegyék közé tartozott, melyek a XVI. század óta nem egyszer vették igénybe a vis inertiae, a Passiva resístentia fegyverét az alkot- mánytsértő rendeletek ellenében. — Még a mult XIX. század második és harmadik évtizedében is a szomorú emlékű adminisztrátori rendszer alatt, Lónyai Gábor, ki itt akkor adminisztrátorként működött, úgy jellemezte e megyét, hogy ez a tiszáninneni megyék közt ellenzéki szellemében legerősebb s az alkotmánysértő rendeletek iránti engedelmesség megtagadásában a többi vármegyéknek a legrosszabb példát mutatja. A politikában a végletek gyakran követik egymást. Az erős ellenzéki szellemet 67 után a hatalmi politika szolgálata váltotta fel. Voltak ugyan kiváló hazafiak, kik életre akarták kelteni a függetlenségi pártot, de törekvéseik nem jártak eredménynyel. S midőn egy lelkes pataki tanár Kun Pál 1874-ben a nemzeti szabadság nagy apostolához fordult, arra kérve őt, hogy jelölné meg azon irányeszméket, melyek alapján a pártot szervezni lehetne, s hogy emelné fel pártunk érdekében azt a hivó szózatot, amelyre 1848-ban hadseregek teremtek elő a földből, nagy resignatióval Írja Kossuth 1874. november 19-én kelt levelében, hogy ez igen nagy, majdnem lehetetlen feladat, mert őt a vármegye irányadó körei igy a többek közt a meleg kedélyű költő, a kiváló ellenzéki szellemű Szemere Miklós akként in- fortálta, hogy ezt csak úgy lehet elérni, ha küld ide százezer forintot. Oly szomorú dolog ez — mint Kossuth írja — melyhez nem kell kommentár. Nagy időnek, 29 évnek kellett eltelni, mig pártunkat igazában szervezni voltunk képesek. S ha kérdem, kié az érdem, hogy ezt megérhettük, nagyon könnyű rá megfelelni. A hódítás az eszmék vonzerejében fekszik, s az érdem az országos 48-as és függ. párt azon kiváló vezéréé, és harcosaié, kik évtizedeken át ébren tartották a szabadság szellemét, kik a legutóbbi időben is a nemzet törvényes jogaiért vívott hatalmas akciójukkal felrázták aléltságából a nemzetet. Azoké a küzdő férfiaké, akik visszaakarják vezetni a nemzetet a 48-as törvény- hozás magasztos eszméihez, mert ezek képezik hazánk önállóságának az igazi értelemben vett szabadelvü- ségnek s az annak nyomában járó demokratiának kincsesházát és alapjait. Egy erős ellenzék mindig dicsőségét, büszkeségét képezi egy országnak. A nagy eszmék diadalát rendszerint a kisebbség szokta előkészíteni s az emberiség megváltói azok a próféták voltak, kik életükkel és halálukkal pecsételték meg eszméik erejét és igazságát. A magyar nemzet két legnagyobb hősének és prófétájának nevével indulunk mi is a küzdelembe. Ha azt Ígérjük, hogy hívek leszünk a zászlóhoz, hogy kötelességeinket híven fogjuk betölteni, úgy nem tettünk meg mindent, amit emberileg tehetünk. A köteles- ségteljesités még nem erény, mert az érdem ott kezdődik, ahol a kö- telességteljesités végződik. Mi érdemeket akarunk szerezni e zászló szolgálatában, fokozott munkaerővel odatörekedve, hogy eszméink diadalra jussanak. Az igaz hitü muzulmán, midőn a messze keletről megindul az ő prófétájának szent városába, virágágat ültet el egy edénybe, s ezt hordozza ezer veszély közt, nem ereszti ki addig kezéből, mig ez a virágszál gyökeret nem vert, bimbót nem fakasztott. A keleti ember vallásos rajongásához hasonló politikai lelkesedéssel kell nekünk is szolgálni e zászlót, nem szabad addig kezünkből kiengednünk, mig Zemplénben is ki nem hajt a szabadság virága, mig ez a megye ismét az nem lesz, ami volt a felélesztett hagyományok őre és ápolója, a nagy eszmék termőföldje. A mi zászlónk diadalába vetett hittel és édes reményseggel legyen szabad üdvözölnöm az országos függetlenségi párt vezérét és az ő köztünk levő munkatársait, áldja és tartsa meg őket a kegyelem Istene hazánk bol- dogitására! Molnár — Kálosy A vendégkópviselők nevében dr, Molnár Ákos, — akin sok szép hölgyünk felejtette a szemét — köszönte meg a közönség irányukban nyilvánult szeretetét. Pohárköszöntőjét, mely igen csinos eszmefűzér volt, azzal végezte, hogy a megye másik régi dicsőségéért, a hegyaljai bor dicsőségéért harcoló zempléni szőlősgazdákat éltette. Majd Kálossy József orsz, képviselő
