Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-02-14 / 13. szám

.13. szám (2)

FELSOMAGYARÖRSZÄGI HÍRLAP

Szombat, íebr. 13.

A gyámpénztári hiány.

A közigazgatási bizottság hétfői ülésében tudvalevőleg Dongó Géza főszámvevőt, Schon Miksa ellenőrt és Guseo Perencz könyvelőt felfüggesztette állásuktól, r limó Menyhért ellen pedig elrendelte . a biztosítási végrehajtást. Elrendelte a fegyelmi vizsgálatot Nemthy József árvaszéki elnök, Mizsák István tiszti főügyész ellen, és elhatározta, hogy Matolai Etele ny. alispán fegyelmi alá vonása céljából megkeresi a vármegye törvényhatósági közgyűlését.

Megváltjuk és inár múltkori vezércikkünkben említettük, hogy kínosan érintett bennünket és kínosan érintette a vármegye egész közönségét a sorsnak ilyen igazságtalan csapása. Fegyelmi alatt kell látnunk a vármegye ezen három becsületes tisztviselőjét, kiket az egész várme- megye osztatlan bizalma kisér pályafutásukon és a vármegye tisztelete és becsülése övez hivatali pályájukon. Ki hitte volna Zemplén- vármegyében, hogy ez fog osztályrészül jutni egy Matolai Etelének, ennek a dicső múltú férfiúnak, kinek mindig csak a haza, a várme- g) e és a közjó lebegett szemei előtt és ki nimbusszal Övezve ment megérdemelt nyugalomba. Egy Nemthy Józsefnek, a vármegye derék, lelkiismeretes és pontos tisztviselőjének, kinek becsületéhez soha semmi sem férkőzhetett. Egy Mizsák Istvánnak, a vármegye puritán jellemű főügyészének, ki egész életét, egészségét vármegyéjének hozta áldozatul, a kinek szeme előtt mindig az igazság és a törvény lebegett és az osztó igazság útjáról jottányival sem tért ei. Kinek pártatlanságánál csak skrupulositása volt nagyobb, hisz köztudo másu, hogy a pénztárvizsgálatokon, számonkérő üléseken észrevételeit mindenkor előadta és folytonos harcot folytatott a pénztár ellen. A pén/.tárvizsgálatok során a pénztári tisztviselők cautiójára vonatkozó adatokat és az előző pénztárvizsgálati jegyzőkönyvekre hozott miniszteri észrevételeket rendszerint lehozatta és mindenkor tüzetes vizsgálatot kívánt.

Igazán, valóságos szatírája a sorsnak, hogy a pénztár, tisztviselők és és az ellenőrző közegek bűne és mu lasztása folytán a vármegye ezen szeplőtlen, tiszta tisztviselőit éri- a sors igazságtalan keze.

j^épgyűlés a katonai terhek ellen.

A csendes tenger, ez a szegény magyar nép, amelynek most utolsó foszlány bőrét akarják lenyúzni, mégis csak megmozdul az ell me tervezett gyalázatos merénylet ellen.

A függetlenségi kör választmánya elhatározta, hogy vasárnapi február 22-én délután 2 órakor népgyűlést rendez a katonai javaslatok ellen Ujhelyben. A gyűlésen való megjelenésre felkéri a múltkor Ujhelyben volt ország- gyűlési képviselőket

Hisszük, hogy pártkülömbség nélkül nagy tömegekben fog eljönni ,a vármegye népe erre a gyűlésre, hogy koldussá tétele ellen tiltakozzék.

A meghívókat a napokban fogják kibocsátani.

Nyi latkozat. A „Felsőmagy. Hírlap“ f. évi 12-ik számának a .Kmety ügy« cikkére úgy a hivatalom, személy zetern, mint saját reputációm érdekéi) en a közönség tájékoztatásául kijelentem, hogy a kérdéses ügyben szereplő szolgabiró néhai báró Gaiz- ler József volt.

Sátoraljaújhely, 1903. február 12.

Barthos József

főszolgabíró.

Az olasz borvám kérdése.

írta: Dr. Láczay László.

Sárospatak fobr, 3.

Ili,

Külügyi kereskedelmünk intézőinek élhetetlenségét továbbá annál a szerződésnél az is jellemzi, hogy még a fiskális állami érdekeket se tudta megoltalmazni.

Ugyanis a természetes bor legmagasabb szeszfokát 15-ben állapította meg. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy Olaszországnak a leggyengébb 0—10 fokos boraihoz a 15 fok elé réséig szeszt lehet keverni s igy egy igen kedvezményes áruval kedveskedni a mi borkereskedőinknek. Mert azt itteni borkeverésre felhasználva, megmenekülnek a belföldi terhes szeszadótól, amely itt literenkint egy koronát tesz.

Ugy-de még ezt a 15 szeszfokot se határozták meg közelebbről s igy igen természetes,' hogy az olaszok csak azt az értelmet adják a kifejezésnek, amely az ő érdekeikre kedvezőbb. A Szesznek fajsúlya -— mint tudjuk — kisebb a vizénél.

, így aztán 17 sulyszázalék alkohol, majdnem 18 és fél térfogat százaléknak felel meg. Ennek pedig az volt a következése, hogy Olaszország bennünket egy évtizeden át a sulyszázalék alapján 18 és fél literfokos borokkal árasztott el s igv csak Magyarország szeszjövedékét a szerződés tartama alatt 25 — 30 millió erejéig károsította meg.

Egészen érthető tehát Olaszország küzdelme, melyet a hallatlan kiváltságok érdekében folytat. És nyilvánvaló az is, hogy kormányunknak ebben a most már gyakorlat által felismert helyzetben bajaink orvoslásánál erős harcot kell folytatnia. De bizonyos, hogy a közös vámterület kötelékében vereséget fog szenvedni. Az uj általános vámtarifa 6o koronäs vámtétele csak porhintés az elkeseredett szőllőproletárok pillanatnyi megnyugtatására. Ausztria kiviteli •érdekei fogják most is — mint mindig — irányítani az engedékenység méreteit. Es előre lehet látni a/, olaszok machinációiból, soha nem lankadó ügyos cselvetéseiből, hogy a viszonyoknak természetes alakulásánál más hátrányokat ők nem fognak szenvedni. Evek óta működik Luzatti, az ő ügyes diplomatájuk, áldozatot és fáradtságot nem kiméivé a közvélemény megtévesztése körűi. Kettős monarchiánkban kikeresi, szervezi s anyagilag támogatja ér- dekszövetségeseit.-Jelszavakat röpít világgá, hogy bortermelő közönségünket zavarba ejtse és valódi érdekeinek felismerésétől eltérítse. Emlékezzűuk csak reá, hogy a múlt évben már egyes borvidékek szakegyletei is leszállottak vámigényeikkel a törvényes 20 arany forintról a 16—12, sőt 9 forintos vámtélelre. Kiki a maga termelésének érdekeit latolgatta, nem gondolva az országos érdekre, nem gondolva arra, hogy ilyen alacsony vámtételek mellett Franciaország tömegtermelőinek esünk áldozatul.

Amikor pedig a magyar és osztrák szőlősgazdakörök ezeket a cselvetéseket ellensúlyozva együttes kórusban hangoztatták a 20 frtos szerződéses vámnak, mint minimumnak fentartását, az olaszok hagyományos furfangja legott szőnyegre hozta a bevitelnek félmillió hektoliterre való leszorítását, és esetleges kontingentálását az állítólag nélkii- | lözhetlen borjavitási célok kedvéért.

| Most pedig már hajlandók lennének | ezekre a finomabb olasz fajborokra j mérsékelten magasabb vámokat is jelfogadni és a szeszfokok alkalma- ! zásánál is engedményeket tenni. Czéljuk az, hogy ezáltal megbont- ! sák a bortermelők érdekközösségét,

{ lanyhitsák az agitáció erejét és előkészítsék azt az eredményt, amely reájuk nézve ismét csak a teljes si- j kert, ránk nézve a teljes becsapást jelentené. Látják ugyanis, hogy Ma-1 í gyarország olcsó homoki kultúrájával, amely a legkitűnőbb szőlőfajok útján az óboraiknál feltétlenül jobb borokat produkál, a versenyt sokáig már nem tarthatják.

Egyedüli érdekük tehát most csakis tartalmas fajboraiknak bejuttatásában áll. S azt is igen jól tudják, ipiszerint ezeknek a magyar hegyi fajborokkal való keverése a 15 forintos vámot is elbírná és leverné első minőségű hegyvidékeink borait. A tokaji hegyvidék pedig még 20 forintos vám mellett is leveretnék keverésre behozott legjobb minőségű s mégis olcsó termékeikkel. Végre tudják, hogyha ők Ausztriát is ellátják ezekkel a szeszezett s keverésre alkalmas boraikkal, onnan is kiszorítják Magyarországnak első rangú borfajait.

Így részesülne Olaszország újra s pedig minden ellenszolgáltatás nélkül abban a megújított kiváltságban, hogy azon termelését, amely a mai viszonyok szerint még kivitelképes, közös vámterületünkön biztosan elhelyezhesse, mivel az ő köny- nyű borainak elejtése nem jelentene szerződéses engedményt, miután az a termelési verseny kényszerű hatásának következménye.

No örüljünk még tehát á1 talános tarifatervezetünk 60 koronás vámtételének, de legyen résen szőlő- gazdatársadalmunk, hogy életbevágó érdekeit intéző politikusaink el ne ejthessék s az ilyen czélzatoknak a pozsonyi szőlészeti kongresszus határozata értelmében a legkérlelhetetlenebb szociális akciót vesse ellenébe.

fii iparososztály bajai.

Irta: Héricz Sándor.

I.

A nyílt levél, mely e lapok nyolcadik számában Dókus Gyula úrhoz volt címezve, csekélységemet is annyira érinti, hogy e levél Írója, Főző József barátom engem is említ az iparosok ön képző egylete idejéből, amidőn velem az iparos és ipar fejlődéséről beszélgetett, hogy legalább ezen kör nevelte iparos ifjak gazdagabb szakismeretekkel, szilárdabb jellem és tudvágygyal haladnak majd tovább kijelölt útjok- han.— hogy azonban e szép megvalósulásnak útjában állott az ama időben ragályos képzelődós, mely mindenben ami jó és üdvös is, ál lám felforgató szociálizmust látott. Hát bizony beteg testnél egészség- tolón a képzelődés is. De föltéve, hogy az iparosok önképző köre üdvös intencióját meg nem gátolja semminemű „ukáz" és sikerűi időközönkínt szakelőadások és hasznos tanításokkal úgy az ifjú, valamint részben az önálló iparosok szaktudását is fejleszteni : az iparos osztály, ha szőkébb körben is, elérhette volna-e ezen az utón, valaha a remélt szebb időket? Én ezen hosszú időköz alatt, az adott viszonyokból levonva a konzekvenciát, arról győződtem meg, hogy nem. Mert terméketlen ott a tudás és tapasztalás. ahol termő talaja nincs, ahol korrumpáló fertőző bacillussal telve a vegetációhoz szükséges levegő.

A nyílt levélben Főző József barátom által felhozottaknak igazságos és helyes boncolgatása elől nem zárkózom ugyan el, de az utak tömkelegében keresve azt a tisztást, a melyről egy szebb jövőre való kilátás derülne a magyar iparos osztályra ; nem csak a szakiskolák, vezető tanítók, szaklapok és ehez hasonlóktól, hanem leginkább és fő- képen az ipartörvénynek e téren fon tosabb, minden körülményre gondosan körültekintő revíziójától várom, amely megvédje az iparost, hogy fejlődhessen az ipar, amely határt szabjon a szaktudás és az üzérkedő tudatlanság közt.

Mert bizony jelenlegi ipartörvényünk gyönge biztosítékot nyújt az ipar fejlődésére, valamint az iparos tisztességes megélhetésére, aminek

természetes következménye az ipar hanyatlása, visszafejlődése, és ez az, ami gondolkodóba ejti és vissza ri asztja a szülőt attól, hogy gyermekét egy bizonytalan jövőnek dobja oda, ahol a tiszteletre és megélhetésre oly mostoha a kilátás.

Bizonyára sokan túlzottnak vélik ezen állításomat, pedig úgy van. A tisztességes ipar és iparos degenerálódik, mert manapság, mint a tisza- parti virág, egy nap alatt terem és szűnik meg. a tanonc és segéd gyakorló éveinek száma, bogy másnap gomba módjára mint mester bukkanjanak elő. Ez bizonyára sokak előtt megfoghatatlan, pedig a jelenlegi ipartörvény égisze alatt úgy van. Ily indiviumok pedig bizonyára nem nagyon fejlesztik sem az ipart, sem az iparos iránt való bizalmat és tiszteletet. Itt tlek Főző József barátom szavaival.- »pedig de szép is a szép ipar« és mt nnyire érdemes a tiszteletre.

»Alkalom szüli a tolvajt« tartja a közmondás, hát adott-e valaha valami nagyobb alkalmat a tolvaj- lásra, mint a jelenlegi ip irtörvény. Egy iparos ma, aki egy egész életet szentelt iparának, hogy tudását tökéletesítse, tanuló éveiben tűrt, szenvedett, segéd korában csekély fizetése mellett nélkülözött, sőt nem ritkán koplalt is, csak azért hogy kellő szaktudást szerezve, ha önállósítja magát, szorgalmával és szaktudásának lánczolatos fejlesztésével tisztességes otthont és megélhetést szerez majd magának, és me a jelenlegi ipartörvóny Örve alatt jön egy mér és mind ama szép reményre jogosult, hosszú időn ál szerzett szaktudást tönkre silány Hja, mert egy nap alatt bármely mesterséget elharácsolni jogosult. Az án »akad kutya a korpára“ mert a szükség törvényt és ambitiót is ront i tönkre silányitott szegény iparosban, az iparos zsírján igazságtalanul önkény- kedő űzér pedig pedig úgyszólván az összes állami segélyeket is okkal, móddal és furfanggal a maga malmára hajtja.

Hiszen Bécsben az al. óausztriai ipar egyesület múlt. év október 24-ikén tartott plenáris ülésének felolvasásából kitűnik, ho_ry a hazai ipart, a magyar kormány 167 külüm- böző ipar vállalatban 9 769,000 koronával segélyezte, amelyből bizonyára a kis ipar alig ha egy fillért is látott. 1900-ban ugyanezen a címen

3.574.000 koronát mutat ki, amelyből 2,171,000 kor. ipar oktatásra.

1.250.000 kor. iparfejlesztésre, 153000 koronát munkás védelemre fordított a magyar kormány. Ezekből láthatja tehát Főző József barátom is, hogy a magyar kormány, az általa am i nyílt levélben hangoztatott iparoktatási czélokra óriási összeget áldoz, és vajon az ipar és iparosok helyzete javult-e bármely részben is az iparoktatásra forditott ezen jelentékeny összeg után ? vagy legalább van-e arra kilátás? Én azt mondom, hogy nincs, és a jelenlegi körülmények között nem is lesz, még akkor sem, ha a kormány kincstárának összes pénzkészletét is ez úton áldozná fel, mert a je'en légi ipartörvény mellett a helyzet olyan, mint ha valamely helyen nagyon el van terjedve a patkány és kipusz- titására vizet öntenek az észlelt üregbe, a viz azonban valamely feneketlen irányba szalad, a mely kiapaszthatja a kútnak .minden vizét, a patkány pedig pusztít tovább, mindaddig, inig valamely alkalmas pusztító szerrel nem hágnak a nyakára. Ha ugyan addig végpusztulás nem éri az ipar és iparos osztálynak már amúgy is hiányos és szegényes élés kamráját. Mert hát „szegény embernek szegény a szerencséje“ ez a közmondás nagyon is rp.i illik a jelenlegi ipartörvény alatt görnyedő iparos osztályra, mely meg ragad nyomorgó helyzetében minden kínálkozó alkalmat, hogy kiemelkedjék az ingoványból, amelyben tesped, de bizony mindenben és min denhol szegény a szerencséje. Sá-