Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-06-17 / 48. szám
Hatodik év 48. szám. Sátoraljaújhely, 1903. POLITIKAI ÚJSÁG. Szerda, junius 17. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat viasza nem adunk, Szerkesztőség: Vakerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egyes szám ára 10 fillér Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál. Wekerle-lér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. Dicsőséges nagy urak ... Zemplénvármegye főurai nem jöttek el Zemplénvármegye Rákóczi ünnepére. Mindössze Senyey István báró s Berchtold Kázmér gróf volt itt, de ők is inkognitóban, egyszerű fekete ruhában. Diszmagyarra már nem méltatták a felséges fejedelmet. (Hej, pedig de jó végig hü kuruez vezére volt valaha a fejedelemnek a hős Sennyey István, a báró őse. Hogy ezt úgy el lehet felejteni!) A többi mágnás, az Andrássy, Hadik, Majláth, Széchenyi grófok, Vécsey, Sennyei, Waldbolt, Fischer bárók egyáltalában nem tar tották méltónak megjelenni. Még báró Fischer Lajos se jött el, pedig neki, mint a vármegye főszol- gabirájának, hivatalos kötelessége lett volna a vármegye ünnepén részt venni. De bizonyára úgy gondolkozik, hogy előbb lett mágnás, csak azután főszolgabíró, mint mágnás pedig nem ünnepel egy lázadót. Úgy látszik, előzetes megállapodás volt a mágnások közt, hogy távolmaradásukkal fognak tüntetni. Máskép érthetetlen lenne ez a tömeges távoliét. Nem lepett meg minket a mágnásoknak ez a viselkedése. El voltunk készülve rá. Elég fájdalmas alkalmunk volt rá megszokni, hogy a magyar főurak soha sincsenek ott, ahol a magyar nemzet együtt érez, együtt lelkesedik a hazáért Az okát is értjük, meg is irtuk a múltkor: a főúri családokat, a melyek hívek maradtak a nemzet ügyéhez s Rákóczihoz, csaknem mind kipusztitotta az osztrák, és azok maradtak meg, azok jutottak vagyonhoz, hatalomhoz, amelyek jobbnak látták visszatérni a császár hűségére. S azóta a magyar mágnások — egy-két ritka és nemes kivételt leszámítva — sose éreztek a nemzet ügyével, mindig idegenek voltak a magyarhoz, úgy, hogy nemzeti szempontból bizony majdnem egészen mindegy, hogy ilyen magyar mágnás, vagy Hohenlohe és Taaffe bírja a magyar földet. Mikor ki kell eszközölni, hogy bizalmat szavazzon a megye a kormány silány, nemzetrontó politikájának akkor itt vannak teljes számmal, egész tekintélyükkel s hatalmi súlyúkkal. Mikor az igazi magyar nemzeti politika legnemesebb megszemélyesítőjét ünnepeljük, akkor nem látunk magyar mágnást. Kossuth János remek és igaz ünnepi beszédében hallottuk: Főnemességünket — tisztelet a kivételeknek — már Bécs magához vonzotta akkor, mert Bécs biztonságom, udvari kegyet, elkobzott jószágokat Ígért, mindinkább elvonva a hon fiait fajának érdekétől, belesodorva egy vészes idegen világba, a melyben a nemzet számára örökre elvesztek volna. Nagyon igaza van Kossuthnak — csak egyben téved kissé Nem múlt, hanem jden időben kellett volna elmondania ezeket a szavakat, mert az utolsó betűig ráillik ez a jellemzés a mai magyar mágnásokra is. Hát jól van, — csak tágítsák tovább is azt az űrt, amely köztük s a nemzet közt van. Csak tóduljanak mind lepke módjára az udvari fény bűvkörébe. Hogy az udvartól, az udvari kegy sugaraiból akarnak maguknak fényt és értéket kölcsönözni, az hallgatag beismerése annak, hogy nekiek maguknak önmagukban nincs fényük, kevés az értékük. Lám, Rákóczi Ferenc sohase kereste az udvari kegyet s mégis volt és van olyan neve és súlya, mint összes főurainknak együttvéve. Csakhogy ő azt a súlyt önmagából merítette. Miyen szép, milyen nemes, milyen dicső feladat volna egy magyar fó'urra, szabadságért küzdő nemzete élére állani s vezetni ezt a küzdelmet! Hol az az udvari kegy, amely annyi értéket, fényt, erőt adhatna egy mágnásnak, mint a nép szeretete és ragaszkodása ? Hiszen láthatják Szerbiában, hogy milyen biztos és mennyit ér az udvar kegye és támogatása. A nemzet lassan be fogja látni, hogy nem számíthat a mágnásaira, hogy azok nem az ő leikével gondolkoznak s ennek az lesz az eredménye, hogy teljesen elvész a nemzet előtt a jelentőségük, s nemsokára már nem is fog olyan nagy és kínos feltűnést kelteni, ha el maradnak egy-egy nemzeti ünnepről, ép úgy mint nem kelt feltűnést, ha Nagy Péter vagy Kis Pál elmarad. Hát csak menjenek a magas főurak a maguk útján, — a nemzet is haladni fog tovább a maga utján, s a főurak nélkül is, a íőurak ellenére is, — mégis szabad lesz ez a nemzet! Rákóczi ünnepe. A nagy fejedelem magasztos alakja élt egy napig közöttük. Nemes önzetlensége, eszményi hazaszeretete, szent következetessége besugározta melegítő ragyogásával ezt a labanc-vármegyét, s egy napra mintha jobbak, őszintébbek igazabbak lettünk volna, mint hétköznapokon, az élet megalkuvással, szolgasággal, tettetéssel, hazugságokkal teljes kicsinyes küzdelmében Egy napra mintha le- hámlott volna a szivekről az alakoskodás csalárd máza, s egész szépségében kitárult volna azoknak a sziveknek az igazi tartalma: a szabadságszeretet, a Rákóczihoz való igaz hűség. Egy napra . . . Azután jöhet újra a tettetés, a hazugság, a megalkuvás, jöhet újra a mame- lukvilág Megadtuk Rákóczinak a mi az övé: egy ünnepnapot az esztendőből. A többi 364 nap aztán a császáré. ifi A küldöttségek megérkezése. A Rákóczi szabadságharca kétszá- zadik évfordulójának első ünnepi mozzanata az ünnepélyen való rész vételre jelentkező küldöttségek megérkezése volt. A küldöttségek fogadására f. hó 13-án este Székely Elek polgármester és a fogadó bizottság tagjai az állomáshoz hajtattak ki a vendégek fogadására. A vasúti állomásépület perronját és az állomás környékét nagyszámú érdeklődő néző- közönség foglalta el, mig a fogadó bizottság és a gyártelepi zenekar, mely az érkező vonatokat zenével fogadta, a perronon belől foglalt helyet. Az ünnepélyre ez alkalommal megérkeztek Budapest székesfőváros képviseletében képviseletében .- Yo- sits Károly, dr. Havass Rezső. Heves- várm. képvis.: Majzik Victor, Mala- tinszky György Graefl Andor. Hont- várm. képv. : Czobor László, báró Nyáry Alfonz. Jász-Nagy-Kun-Szol- nokvárm. kép. : dr. Benkő Albert, Kerekes Géza. Nagyvárad v. képv. : Dús László, Rácz Mihály, Szokoly Tamás. Nógrádvárm. képv.: Hanzély Márton. Pozsonyvárm. kép. : Prikkel Lajos. Szabolcsvárm. képv. : Mikecz Dezső, Szalánczy Bertalan. Sopron- várm. képv.: Baán Endre. Zuhogó esővel kezdődött a vasárnap. S esett az eső szakadatlanul egészen délelőtt 10 óráig. Már azt hittük, hogy tönkreteszi az ünnepet, — de mégis jó volt hozzánk a szabadság istene, mert 10 órakor aztán elállt az eső, lassan kiderült, úgy, hogy elég szépen megtörténhetett a Borsiba való kivonulás. Hajnalban ébresztővel járta be a várost a gyártelepi zenekar. A Programm második pontja, a bandérium felvonulása az eső miatt elmaradt. Hanem az eső daczára élénk volt a gyönyörűen fellobogózott utcza, A megyeházán. Reggel 9 órára már szépen megtelt a vásmegyeház terme megyebizottsági tagokkal s a törvényhatóságok küldötteivel. Sok szép diszma- gyar ruha élénkítette a szalonkabátok ünnepélyes feketeségét. A karzat sugárzott szép női arcok ragyogásától. Ott volt a teremben a mágnásokat s az országgyűlési képviselőket kivéve az egész Zemplénvármegye. A képviselők közül csak Bernáth Béla és Dókus Ernő jött el. Ebből is látszik, mennyire együtt éreznek velünk a mi képviselőink, mennyire hü kifejezői a vármegye érzésének és akaratának. 9 órakor jelent meg a teremben gróf Hadik Béla főispán délceg alak ja. Remekül nézett ki pompás disz- magyar ruhájában. Zajos éljenek után lendületesen előadott tartalmas és formás szép beszéddel nyitotta meg a diszgyülést. Ecsetelte annak a 200 év előtti, villanyos feszültséggel telt kornak a hangulatát, amelyben mintegy közóhajtásra jelent meg egyszerre Rákóczi, hogy hadat üzenjen a tűrhetetlenné vált osztrák zsarnokságnak. A sors nem engedte,hogy ez a harcz jól végződjék, de megvolt az az eredménye, hogy a nemzet és a dinasztia közt folyó küzdelemben a döntés mégis némileg kielégítő lehetett a nemzetre. Éljenzés és taps hangzott fel a szép beszédre, s azután a főispán felkérésére Dr. Kossuth János mondta el lendületesen, hatásosan, mély tudással, filozófiával és érzéssel konstruált ünnepi beszédét. Kossuth János beszéde Méltóságos Főispán Un, tekintetes közgyűlés, mélyen tisztelt ünneplő közönség! Azokhoz a nagy érzésekhez, amelyekkel szivünk csordultig betölt, a gondolatok viharos torlódásaihoz, a mely elménket feszíti, olyan nehéz méltó kifejezéseket találni, midőn a nemzeti-kegyelet oltára körül csoportosultunk Zemplénvármegye ősi székházában, a mely oltárképe utolsó nemzeti fejedelmünk dicsőült alakja, de azt hiszem, hogy az oltárkép varázsa által felköltött érzelem k >zös- sége, a szivek együtt dobbanása, a a lelkünk szemében előtűnő daliás idők emléke, a melyet a történelem és a nemzet lelkének mélyéből fakadt költészet nemtői örök fénynyel sugároztak be, szárnyat fognak adni a gondolatnak ékes szólás nélkül is. Midőn ma vármegyénk ünnepel, arra az oltárra áldozatul hozza legtisztább hazafias érzelmeit, a hálát és az ünnepelt eszméinek igazságába vetett rendületlen hitét, nemes példája által felköltött ihletett lelkesedését bizonyságául annak, hogy az alatt a 200 esztendő alatt, a melynek távlatából ma visszapillantunk, a történelem pártatlan itélőszéke igazat adott a dicsőűltnek, s hogy hálás nemzete örök eszményei közzé avatta alakját, biztosítva számára ott is a halhatatlanságot. Igen, ez a férfiú, a kinek emlékét ünnepeljük, az idők folyamában nemzeti eszmévé tömörült, a függetlenség, az elemi erővel kitörő magyar faji érzés egyik leghatalmasabb megtestesítője lett, s igy emléke nemzeti közkincs, de a zempléni magyar ember érzelem világában különös helyet követel magának azért, mert születésével vármegyénk földjét szentelte meg és azért, mert vármegyénk a Rákóczi hagyományok annyi édes és bánatos emlékeit őrzi. Igazi szent földje tehát vármegyénk a magyar szabadságnak, a mely a megváltó születését látta, s annak a nagy tragédiának, a melyik Borsi és Rodostó között lefolyt, kiindulási pontja volt. A kor, amelyik szereplését megelőzte, s a melyikre vissza kell pillantanunk, a leggyászosabb volt hazánk történelmében. Magyarország mélyebb örvény szélén állott, mint zivataros múltjának bármelyik szakában, sőt miután az oknyomozó történelem annak az abszolutisztikus politikának minden részletét földért Lapunk G oldal.
