Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-06-13 / 47. szám

47. szám (2.) FELS0MAGYAR0RSZÁG1 HÍRLAP Szombat, junius 13. lőtt nemzetből, az az eget ost­romló szivet szaggató dal, a fáj­dalom apoteozisa, a leláncolt epe- dő vergődése: Haj Rákóczi, Bér­esén)! . . . Ez a tengere a dicsőségnek, ez az óceánja a fájdalomnak mind végigrezdül a lelkűnkön,-mi­kor a felséges fejedelem nagy nevét kimondjuk. S a dicsőség és a fájdalom mellé harmadik virágnak lelkűnk­be ülteti ez a név a reményt. Miért esnénk kétségbe, mai szolgaságunkon? Hiszen él Rákó­czi, él Kossuth! A kuruezok harczi zaja elné­mult. az utolsó kuruez is elpor ladott: s aztan feltámadt a ku­ruez hadsereg, feltámadt a kuruc dicsőség a honvédekben, feltámadt Rákóczi Kossuthban. S ha vérbe fojtották is Vilá­gosnál. Aradnál ha sirba temet­ték is: bizony hisszük, tudjuk, hogy fel fog támadni újra, élni fog örökké! Búza Barna történelmi visszaemlékezések a sza* baüságharcz előzményei-, szereplői-, le­folyása- és következményeire. Irta: Ölbey iános. N.-Rozvágy, 1903. junius 12. A II. Rákóczi Ferencz-féle nagy nemzeti mozgalom mintegy termé­szetes folyománya a törökkel 1699-ik évben megkötött karloviczi béké­nek, melynek pontjai értelmében Magyarországot teljesen beillesztet­ték az örökös tartományok kereté­be ; amennyiben a magyarság leple-, zetlen megtörésére irányuló törek­vés az ország kormányrendszerének ezután következő újjáalakításában nyert leginkább kifejezést, midőn annak eszközlését Lipót császár a magyar országgyűlés mellőzésével tisztán Kolonits Lipótra bízta, aki 40 évig játszott . végzetes szerepet Magyarország történetében az által, hogy engesztelhetetlen gyűlölője volt mindennek, ami magyar, s éle­tének egyedüli törekvése csak az volt: kiforgatni ezt az országot az ő még meglevő magyarságából, ami- j ért aztán bizton lehet állítanunk, hogy közvetlenül egyik fő okozója volt a Rákóczi-féle nagy nemzeti fölkelésnek. Az ő egyoldalú s fekete gyülöl- ség által megkötött elméje nem tu­dott a müveit államok fejleményei­nek magaslatára emelkedni s figyel­men kívül hagyta ezek közigazga­i tási, közgazdasági intézményeinek fejlettségét, bizonyára Ausztria ha­gyományos politikai elvéből kifo­lyólag, s tette egyedül azt, ami ál­tal annak czélját ha el nem éri is, de legalább megközelíti. így volt főczél a dühöngve pusz­tító háborúk alatt elpusztult teriile- ! teknek idegenek, főleg németek ál- 1 tűi benépesítése, vagyis kedvez­mények és kiváltságok árán is, eze­ket érdeküknek minden szálával az osztrák kormányhoz fűzni. Az igazolásra szólitás rendszeré­vel a földbirtokot kiragadni a ma­gyarság talpa alól; s ha igazolta a magyar, a birtokhozi jogosultságát tetemes váltságot kellett az esetben is érte fizetni, — és ha nem — az esetben a birtok kincstári javakul tekintetve ilyeneknek adatott bérbe, kik.idegen nyelvű gazdatiszteik ál­tal aztán végnélkül sanyargatták a nyelvükön beszélni nem tudó job­bágyokat. Majd a ^pozsonyi vésztörvónyszé- ken a protestáns papokon elkövetett az egész birodalmat megrendített emberieden tettét betetőzendő, áz „explanatió“ rendeletét léptette élet­be, mely szerint a szomszédok lelki- üdvének Veszélyeztetése, nélkül a protestánsoknak csak titkon lehet is- j teni tiszteletet tartani. Ez által a kegyetlen vallásüldözést is egész szi­gorúságában folytatta. A külömben is nagyon csekély számú magyar irodalmi termékek kiirtására behozta a legszigorúbb czenzurát, kinevezvén ez állásra Szentiványi Márton jezsuitát, — ki még a nyomdákat is eltörölte a fpld- szinóről, mely magyar müveket me­részelt kiadni. — Es bizony czélját rendkívüli módon el is érte volna, ha az,a tősgyökeres szegény kuruc magyar jobb ösztönét mintegy isteni sugalmazásként követve — nem mű­veli azt. Nemcsak, hanem természet adta tehetségeinél fogva, a népszá­ján forgó gyönyörű dalaiban ha ki nem fejezi óhajait, vágyait és remé­nyeit, — mint ezt láthatjuk — a Thali Kálmán összegyűjtött tnunká- iben a többek között: „Támaszd fel és hozd föl a mi szép ua­[punkat, Láthassuk békével a mi országunkat. Vigy ki belőle minden labbancokat. Építhessük meg romlott templomidat I Mert mig e hazában csak egy német le­[szen. Békesség soha ott nem lészen egósszen. Pragticának magva, hogy végkép enyész­[szen, Ki kell a németnek pusztulni egészen,“ Hejj, hogy eltörölte volna Szent­iványi Márton páter a földszinéről a költeményt szerzőjével együtt, csak megfoghatta volna, pedig abban a daliás nyalka kuruez csak szive ke­serűségét öntötte ki a gyűlölt lab- banc és német irányában. Éhez járult az irtóztató adóteher .: Gyűlölettel gondolt a férjére, akit ; j hitványnak, önzőnek nevezett e pil­lanatban és sajnálta a pénzt, árait a I keresésére költött. . j Haraggal vizsgálta a tározóját és ; I ingerülten jegyezte meg: — Mind, mind elköltöttem a pén- .! zemet a dölyfösre. Holnap nézhetem !a napot! Észrevette, hogy a czipő zsinórja | kioldódott. Keserű nevetés közt gú­nyolódott önmaga felett: j — Még ez is f Futottam, mint egy félkegyelmű. No hát csak nagy sza- ,1 már vagyok. j Es feltette a lábát a szögiét kő- j i j bálványárft, A ruhája egy kissé fel-: ; csúszott á csikós selyemharisnya fe- j lől. Amint igy, tele bosszankodással »I a czipőjét kötözgette, egy ünneplőbe I I öltözött, tagbaszakadt fiatal férfi • bukkant elő az utcza torkából. Egy II kissé ittas volt. >; Az asszony abbahagyta a czipőfü- j zést, belecsimpalkózott a férfibe és -1 ezerszer ismételt kedveskedéssel, tet- -!tetett szerelmeskedéssel hangjában 11 hízelkedni kezoett: ■ J — Derék gyerek vagy fiacskám! 11 Add ide a szádat, hadd csókoljam i meg. (Vége.) ! és annak katonai karhatalommal a legnagyobb kegyetlenkedések kö- ! zötti végrehajtása, mindennemű uj adónemek feltalálásával. Es mivel a legnagyobb nehézséggel járt még a vármegyék el németesítése, mert a (megmaradt főárak utódai, ahol csak (szerét tehették, azokat mindenkor ! újra szervezték : ezeket akarták min­denáron gyűlöletessé Unni a köznép előtt, rajok ruházván mint csaknem | ! egyedüli teendőt, az adónak katonai karhatalommal is történendő behaj-! j tását. Es bizony a őzéi elis éretetett, mert a megyéket alkotó közép osz­tály, mely pedig a magyar alkot­mány mindenkori vódbástyája volt, inogni érezvén ezen az ellene for- ! ditott népdüh által, talpai alatt a földet, a rendkívüli inegrázkódtatá- I tások elvérzetében, félve simult a hatalom körébe, magára hagyván az elkeseredésében végzetes tettekre, (elvesztett szabadságának megbosz- | szidására is kész köznépet. A mozgalom, a sorakozás, a fegy­verkezés az elkeseredett nép köré­ben már 1703. kora tavaszán meg­indult — egy-egy régebbi kuruchős vezérlete alatt — de természetesen minden rendszer és fegyelmezés nél­kül, — mert az annak vezztésére egyedül hivatott* vezér II Rnkóczv Ferencz, bécsújhelyi börtönéből meg­szabadulván, Lengyelországba búj- ! dokolt. ' Az ifjúkora dacára rendk ivüli meg­próbáltatásokon keresztül ment fe­jedelem, ki hazája iránti lángoló hő szerelmét is kénytelen volt elődei szomorú példái folytán éles elmével levont következtetések miatt, még legbensőbb emberei előtt is titokban tartani, nem is ismervén kellő rész­letességében a rendkívüli hazai vi­szonyokat, tartózkodó állásából csak jóval később, junius hó 1-ső napjai­ban lépett ki. De aztán, hogy egy­szer megindult, ment tartóztat- hatatlanul, dicső, magasztos, de vég- zetszerü útjára. Bár már 1703. június 12-én hiriil vette, hogy az erélyes Károlyi Sán­dor szathmár megyei főispán a ren­detlen tömegben hullámzó vezér nél­küli tömeyet szétverte, Rákóczi meg nem csüggedt és már junius 14-én Isten nevében magyar földre lépett, hol az igaz, őszinte és benső haza- fiság legmagasabb fokra hágott lel­kesedésével csatlakoztak hozzá a ré- j gi kuruezok törhetetlen bajnokai. | Éles elméje és pihenni nem tudó te- vékenysége által, csakhamar csatla- j kozásra bírta a Duna és Tisza kö~ j zein szétszórva csoportozó — ré­gebbi - Toköly zászlója alatt küz­dő kuruezok számottevő emberéit csatlakozásra birva Erdélyt és a fel- sőmagyardrszagi szabad királyi vá­rosokat, lehet mondani, hogy nagyon rövid idő alatt, vagyis még ugyan­azon év végéig — a fölkelők száma — kik lelki és testi sanyaruságok ( izzó kemenezéjében meggyötört és elvesztett jogainak visszaszerzésére törekvő szegény néposztályból ke-! rültek ki — hetvenezerre volt tehető. ( II. Rákóczi Ferencz r^mai biro- ! dalmi, később Erdélyi fejedelem, a midőn a mozgalom élére állott, s a szabadságharc vezére lett, csak 26 j édes volt. Magas növésű, szép, meg-1 nyerő alak. — Atyját ntfm ösmerte, I anyjától és nővérétől is elszakittat- ván, néni családias ugyan, de meg­felelő nevelésben részesült, melyet később, mint mindvégig szorgalmas ember folytonosan fejlesztett, több nyelven, de különösen franciául és latinul remekül irt és beszélt. Mint diplomata ismerte Európa politikai viszonyait, s mint gazdag fejedelem mindenütt ügyvivőket tartva, — az eseményeket megfelelő erővpl s eszé- lyességgel igyekezett hazája javára, kizsákmányolni, sajnos azonban cse­kély eredménnyel, amenyiben kiesz­közölt ugyan évi csekély pénzbeli segélyt hadai fentartására a franciák császára XIV-ik Lajostól, de az utolsó években ez is el maradt. Az orosz ezár pedig—kire a szabadság harcz alatt, különösen az utolsó években erőssen támaszkodott, formaliter meg­csalta — s ezáltal mintegy honta­lanságának legfőbb okozója lett. —- Bár erőssen katholicys hitben nevel­tetett Lipót császár udvarában, mind­azonáltal ő feltétlen hive volt a lel­kiismereti szabadság s vallási tiirel- mességnek .Úgy hogy a zászlójára Írott „Pro Libertate“ jelszó alatt a Magyar haza és Lelkiismereti szabad­ság egyaránt volt értendő mi nlen­kor. A nagy nemzeti mozgalom vitéz kuruez táborkarából nevezetesebbek voltak Gróf Bercsényi Miklós mint fővezér, Károli Sándor, a vak Bo- tyán, Gróf Eszterházy Antal, Gróf Forgi.es Simon, Sennyey István slb. Külon-küiön a vakmerőségig bátor, leleményes vitéz kuruez tábornokok, kik nem egy vitéz hadi tettet haj­tottak végre. De egymás irányában féltékenyek, irigyek —sazöszlumg- zatos együttműködésre ez okból kép­telenek voltak — ügy, hogy szinte lelkűkből örültek midőn a közügy kárára, egyik vagy másik bajba ve­szedelembe jutott. Ugyannyira, hogy alig volt közöttük olyan, ki a kato­nai parancs áthágása miatt, a leg­nagyobb büntetést «meg nem érde­melte volna. A közép és alsórendű tisztek is egyenként bátor vitéz harezban ed­zett, kipróbált katonák voltak mind­annyian, igaz, hogy. sokszor féktele­nek és rablásra is mindenkor halan­dók. De ez természetes okokból is kimagyarázhatö, mivel ők nemcsak hasonló megtorlásoknak voltak oda­haza birtokaikon kitéve, hanem fizetésüket sem kapták rendesen so­hasem. Hasonló elem képezte a nép min­den rétegeiből összes szedett közka­tonaságot is. — Melynek megvolt a maga természetes esze és fogékony­sága, s a nehéz körülmények között, személyes bátorsággal párosult talá­lékonysága, de miután élete folyto­nosan koczkára volt téve, nem volt meg benne a lángoló lelkesedéséhez megkívánható kitartás. Lelkesedése hirtelen elbiilt, mihelyt csatát vesztett vagy ha hazulról családi tűzhelyéről -- rósz híreket kapott. Bár Rákóczy és vezéreit folytono­san — minden eszközökkel, egy nem­zeti életképes hadsereggé igyekez­tek ezen féktelen tömegeket átala­kítani, de ez nemcsak emberi erőt meghaladó feladat, hanem lehetet­lenség is volt. — Ugyanazért be is látták ezt, s nem is ringatták ma­gukat csalárd álom képekben. Jól tudták ők, hogy a török harcokban kipróbált, viszontagságokban meged- zett, diadalmak mámorától föllelke­sített, rendszeres császári hadseregek fellett — ezen fölkelő hadsereggel — tartós és valódi győzelmet ki nem vívhatnak — azért igyekeztek min­den áron szövetségeseket keresni — nem tekintvén azt hogy ki Török Tatár. Lengyel, Svéd, Orosz vagy Franczia — csak legyen. De ezen reményök, ezen vágyuk, — sajnos sohasem sikerült — mig az ellenfél abban is sokkal szerencsésebb volt. S a hadi szerencse is mindinkább elhagyván őket — a lelkesedés ha- nyatlani kezdett, s azzal együtt a mozgalom szomorú kimenetele, mind világosabban kezdett lelkekben fel, fel tiinedezni. Kezdetben a mozgalom — az ed­digi óriás méretű sanyargatásokat véres bosszúval is megtorolni kész, pusztítások és rombolásokban is nyil­vánult — de csakhamar szelídült és mindvégig meg is maradt, nem rendi — hanem tisztán csak Magyarország — önállósága — anyagi és szellemi boldogulhatása — s a lelkiismereti szabadság kivívásáért is hevülő — magyar nemzeti eszmékért küzdő — szent és dicső szabadság harcznak I Meg a Kolonits-féle átkos osztrák rendszert — melyet még apróbb rész­leteiben — a még azóta letűnt két században is — sőt hasonló szellem­ben, még e felvilágosodásra — s vi­lági sokoldalú műveltségére büszke XX-ik században is — hagyományo s Hátha mégis a végigkérdezett házal valamelyikében lakik a férje, sőt e: valószínűbb is — és gondolta, vág} látta is, hogy utána megy és a ka pusnak megmondta, hogy tagadja e a lakását. Hátha igy volt! Hátha-es bizonyos volna! így volt, ez bizonyos — állapította meg önmagával folytatott vitájában — Bizonyos, bizonyos! Mint!« jéghideg vizbe merítették volna lel két, úgy hatottak reá e gondolatok Egy pillanat alatt elfogytak a re ményei, elfogyott a vágyakozása r férje a gyermekei után. Megdermed az újjászületésbe vetett hite. Hiszel ez a férfi utálja őt, találkoztak és menekült előle! / Megvetette! Mi akar hát tőle ? És olyan érthetet lennek találta viselkedését, a Iá zasságát, a vágyakozását a férje, i gyermekei után, akik bizonyára mái nem is ismerik őt! Az apjuk nen említette a nevét előttük. De nemi: említhette, mert hát ki ő? Erre a kérdésre nem felelt önma gának, de át kellett érezni nyorao ruságos megszégyenítő állapotát, í melytől ha nem undorodott, egye dűl azért nem, mert már régóta nen tud undorodni.

Next

/
Thumbnails
Contents