Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)

1903-04-29 / 34. szám

Hatodik év 34. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szerda, ápr. 29. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Vekerle-tér 502. „ Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, felelős szerkesztő: negyedévre 2 korona 50 fillér, — Egyes szám ára 10 fillér. Dr. Búza Barna Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutányosabb árban közlünk. fi szabaöelviiség kérdése. Irta: dr. Zsindely István. II. Midőn azon nagy kérdésre fe­lelnék, hogy politikai és közgaz­dasági tekintetben mennyiben moz­dította elő a szabadelvű pártura­lom hazánk önállóságát, és hogy mit köszönhetünk ez uralomnak a nemzeti vívmányok tekintetében? elsősorban kisértsük meg kifej­teni, mennyiben volt ez uralom szabadelvűnek tekinthető, mennyi­ben felelt meg a liberalismus kö­vetelményeinek ? Mi az igazi szabadelvű politika? e kérdésre a feleletet nem köny- *yü megadni.. Nagy érdeklődés­sel olvastuk, midőn Széli jelqn- legi kormányelnök nemrég a fel­sőházban fejtegette, noha a sza­badelvű politikának a jelenlegi kormányrendszerrel való össze­köttetését nem láttuk eléggé meg­magyarázva. Kisértsük meg e kér­dés előadását a jelenlegi politikai elmélet alapján. »Szabadelvű az a politika —- mondja Paul Manet — mely elis­meri, hogy az egyéneknek velők született, az állam határaitól füg­getlen jogai vannak, melyeket az állam megvéd és biztosit, de a melyek nem tőle erednek, melye­ket tehát sem meg nem szüntet­het, sem el nem törölhet « Ezen meghatározás azonban a szabad- elvüség fogalmát nem meríti ki s például az angol viszonyokra, hol az állam souverainitásának felette álló absolut jogot nem ismernek nem is volna applicálható. Az egyének alapjogainak, melyeket a jogbölcselet ősjogoknak, velünk született jogoknak is nevez, elis­merése még nem elég, ehez kell járulnia a politikai jogok minél teljesebb megadásának, melyek pedig nemcsak nem függetlenek az államtól, hanem mint az állam által adott engedmények jelent­keznek A polgári és politikai jo gok elismerése, fejlesztése és biz­tosítása, az emberi szabadság ér­vényesülésének minél nagyobb mérvben való kiépítése — ez a sza- badelvüség kritériuma. Az államélet feltételét képező rend keretén belül minél nagyobb latitude-öt engedni az állam tag­jainak, előmozdítani az egyesek egyéni, társadalmi és politikai leg­szabadabb mozoghatásukat min­den irányban, lehetővé tenni, hogy az egyéneknek és társadalmi kö­röknek a lehető legnagyobb ön- rendelkezés biztosíttassák, ez ké­pezi lényegét az igazi szabadel- vüségnek. Szabadságot engedni addig, mig a mások jogaival el­lentétesnek, az állam érdekeire veszélyesnek nem jelentkezik, te­hát minél nagyobb biztosítékok­kal körülvenni az egyéni szabad­ságot, a tulajdon sérthetlenségét, a munka és költözésre való jo­got, a vallás, lelkiismereti s gon­dolatszabadságot, az egyesülési és gyülekezési, a kérvényezési jogot, a sajtószabadságot, lehetővé ten­ni, hogy politikai jogokban minél többen részesedjenek, megvalósí­tani a jogegyenlőség alapján álló jogállam követelményeit, páro sita- ni az államélet fokozatos fejleszté­sét a mérséklettel, nemzeti alapon nagygyá, hatalmassá és erőssé tenni az államot, ezek a libera­lismus követelményei. Ezen elveket legteljesebben a francia nemzet valósította meg, a liberalismus leglánglelkübb vezére, Mirabeau foglalta össze abban a declaratióban, mely az »Emberi és polgári jogok kinyilvánítása« cimén ismeretes, mint a liberalis­mus evangéliuma. A liberalismus tehát megköve­teli, hogy az osztály, rang, szüle­tés által nyújtott köz- vagy ma­gánjogi előnyök, mint a haladás gátjai eltöröltessenek vagy leg­alább is mérsékeltessenek, hogy mint a fent említett jognyilatko­zat mondja, »minden társadalmi megktilömböztetésnek csak a köz­jó legyen az alapja.« A szabad­elvűsig és a demokratia tehát iker­testvérek, egyik a másik által lesz tevékenynyé és gyümölcsözővé, mu­tatja azt a magyar alkotmány is, hol a liberalismus követelményeinek biztosítékai a demokratia érvénye­sülésével együtt 1848-ban vitettek keresztül. így értették ezt nagy reformá­toraink, igy Kossuth, aki jogokat adott a népnek, igy értette Deák, aki hirdette, hogy »a szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik és annál biztosab­ban áll, minél többen lehetnek részesei.« Deák maga szabadelvű és demokrata volt minden ízében Ellensége a rang, cim és kitün­tetésnek, méltánylója a tehetség és szorgalomnak, a munkának, — hisz ő maga is örökös munkában töltötte életét. Megelégszik a »te­kintetes ur< cimezéssel, nem hi­valkodik családi összeköttetései­vel, mert életének vezérelve .• Vir- tute decet, non sanguine niti. — O belátja, mennyire el vagyunk maradva a demokratia és szabad- elvüség terén, s nem nagy köz­jogi műve, nem a dualismus az, ami nevét (elhitetik legalább) hal­hatatlanná teszi, hanem a korvi­szonyok ismeretéből fakadó azon törekvései, melyek egyrésze meg­valósult ugyan, de egyrésze ma sem jutott diadalra. De Deák szel­lemét e párt nem örökölte, amint nem tudta megőrizni a közjogi alap integritását sem, úgy nem tudta folytatni azt a nemes, azt a minden izében szabadelvű politi­kát sem, melyet ő inaugurált és pedig az akkori nehéz viszonyok között nem kis bátorsággal és bölcsességgel. Ha a most uralkodó párt való­ban ki akarta érdemelni a sza­badelvű elnevezést, ha magát a Deák szellemi örökösének hirdette, ha nemcsak cégnek akarta hasz­nálni (mint Apponyi mondta) a szabadelvű nevet, meg kellett vol­na valósítani azon követelménye­ket, melyeket a liberalismus hoz ma­gával. Három évtized hosszú idő, a belreformok keresztülvitelére leg­alább is elég lett volna, s e te­kintetben, fájdalom, alig történt nagyobb haladás a liberalismus szellemében. Avagy fejlesztve let­tek nálunk a közszabadság bizto­sítékai ? Az alkotmány és egyéni szabadság biztosítékait, mint em­lítettük, még a 48-as törvényho­zásnak köszönhetjük, a közteher­viselést, a sajtószabadságot, a tan- szabadságot itt találjuk lerakva, s még az állam és egyház viszonya­iról is e törvényhozásunk rakta le a jövőben követendő alapelveket és irányokat. Három évtized még arra sem volt elég, hogy az egyesülési és gyülekezési jogot törvényileg sza­bályozzuk, a jelenleg is szabályt képező miniszteri rendeletnél to­vább nem jutottunk, ami pedig veszedelmessé is válhatik. De ki­terjesztettük e legalább a politi­kai jogokat a törvényhozásban való részvét tekintetében? Figye­lembe vettük-e, hogy az ország népessége 1874-től, az utolsó vá­lasztási törvényünktől számbelileg mennyit emelkedett? gondoskod- tunk-e a parlamenti reformról, a melyre vonatkozólag hallunk ugyan biztató szavakat, de nem láttunk egyéb eredményt, mint hogy Széli jogot adott az adóhátralékosok­nak is a szavazásra, ezt pedig csak nem üdvözölhetjük valami nagy vívmány gyanánt? A válasz­tókerület rendezése, a census egy­öntetű szabályozása, leszállítása, hogy az ország törvényhozó tes­tületé minél helyesebben s a nem­zeti tagosításnak megfelelően al­kottassák össze, nem egyéb-e ma is pium desideriumnál sok egyéb dologgal együtt? Pedig a parla­menti reform keresztülvitele bizo­nyára a szabadelvüség követel­ménye s talán nagyobb vívmány lett volna az esküdtszéknél, mely szintén a liberalismus szüleménye, de a gyakorlatban nem igen vá­lik be a mi viszonyaink között, És mi lett a megyék önkormány­zatából, amely pedig szintén egyik postulatuma volna a szabadelvü- ségnek. A vármegyék legnagyobb részben a kormánypolitika eszkö­zei lettek, a régi szellem kihalt belőlük s ma már csak az utolsó fejszecsapás következik, a mely alatt a korhadó megye az álla­mosítással önkormányzatát telje­sen elveszítse. A jogegyenlőség legelemibb követelménye, hogy külön törvények ne létezzenek, a melyek az állam büntető hatalma tekintetében külömbséget teremt­senek ; összefér-e a militarismus a liberalismussal, a maga külön tör­vényével, külön szellemével és fel­fogásával ? A szabadelvüpárt a polgáriházasságot és a vallássza­badságot kivéve nem építette ki alkotmányunkat a szabadelvüség szellemében. S e két nagy dolog­ban is kié volt a kezdeményező lépés? nem Irányi sürgette-e év- ről-évre a vallásszabadság és pol­gáriházasság megvalósítását, s váj­jon bekövetkezett volna-e e kü- lömben igen helyes reform, ha az elkeresztelési rendelet nem siet­tette volna annak megoldását, ha Szilágyi, Csáky és Wekerle, a sza­badelvű pártnak hosszú időn át legkiválóbb alakjainak küzdelme mellett nem nyújtja támogatását a turini ősz remete szózatára a függetlenségi és 48-as párt, mely a szabadelvüség terén mindig ma­gasabban állott. »Suum cuique tribue« ebben határozták meg a rómaiak a jog főelvét, ezt kell al­kalmazni a politikai események s eredmények bírálatánál is. El kell ismernünk, hogy a kormány az egyházpolitikai állapotok rendezé­sével, az idevonatkozó törvények megalkotásával derék munkát vég­zett; de viszont nem szabad és nem lehet azt állitani, hogy az államélet legtöbb ágában megfe­lelt a szabadelvüség követelmé­nyeinek s különösen a demokra­tia fejlesztésének. Mert mig egy­felől a hatalom szolgálatában ál­lókat hivatali állásokkal sinecurak- kal, elmekkel és kitüntetésekkel honorálta, ami a közjó fogalmá­nak a párt javával való összeza­varása és sehogy sem fér össze a demokrácia alapelvét képező egyenlőség gondolatával, másfelől követte Tiszát abban is, hogy »aki bá'nt, egy helyett — ha le­het — kettőt ütök rajta« (1875- iki beszéd: Felelet Apponyinak) s nem a békeszeretet és kiengesz­Lapunlc 4- oldívl.

Next

/
Thumbnails
Contents