Felsőmagyarországi Hírlap, 1903. január-június (6. évfolyam, 2-51. szám)
1903-04-25 / 33. szám
Hatodik év 33. szám. Sátoraljaújhely, 1903. Szombat, ápr. 25. POLITIKAI ÚJSÁG. Megjelen minden szerdán és szombaton este. Kéziratokat vissza nem adunk. Szerkesztőség : Vekerle-tér 502. Felelős szerkesztő: Dr. Búza Barna Előfizetési ár: egész évre 10 korona, félévre 5 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér, — Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal: Landesmann Miksa és Társánál, Wekerle-tér 502. Hirdetéseket a legjutéinyosabk árban közlünk. Meghívás. A sátoraljaújhelyi függetlenségi kör tagjait f. é. április hó 26 ált vasárnap délután 4 órakor a kör helyiségében tartandó rendes évi közgyűlésre tisztelettel meghívom. o Napirend: 1. Évi jelentés és zárszámadás alapján a múlt évre való felmentvény megadása. 2. A folyó évi költségvetés megállapítása, 3. Lemondás folytán megüresedett két jegyzői állás betöltése. 4. Esetleges indítványok. Sátoraljaújhely 1903 április hó 18-án. Pekáry Gyula, a függetlenségi kör elnöke. T' fi szabadelvűsig kérdése. Irta: dr. Zsindely István. I. 28 éve annak, hogy Magyarországon az egykori Deák-párt s a volt balközép egyesüléséből megalakult a ma is uralkodó politikai párt, mely Tisza és Jókai inditvá- ványára eleinte a fusióra való emlékezésül, magát »egyesült szabadelvű pártnak«, utóbb egyszerűen »szabadelvű pártnak« nevezte és nevezi ma is. Az egykori Deákpárt, mely az ország pénzügyi zavarai, vezetőinek erélytelen kormányzati tevékenysége s főleg a magában a párt kebelében beállott belső decompositio miatt nem tarthatta magát, lehangoló érzések között oszlott fel, hogy egy uj pártban nyerjen uj életet. 1875 március 3-án megtartotta bucsuértekezletét s a nemrég elhalt Bittó, akkor lelépő kormányelnök kimondotta, hogy »a két párt egyesülése alapján létrejött uj parlamentáris korszak veszi kezdetét, egy erősebb és gyorsabb kor- mányactionak nézhetünk elébe, mint a minő, fájdalom, nekünk volt lehetséges az addig fennállott és törekvéseinkre nézve oly sok tekintetben zsibbasztólag hatott körülmények között.« A párt kimúlása után még ugyanaz nap mindjárt a feloszló gyűlést köve- tőleg tartotta meg a szabadelvű párt első értekezletét — Ghyczy Kálmán korelnök, utóbb Gorove István elnöklete alatt mindkét régi párt tagjainak nagy részvéte és érdeklődése mellett. A vezérszerepet az alakuló gyűlésen br. Wenckheim az uj miniszterelnök, Széli az uj pénzügyminiszter és Tisza Kálmán vitte, aki elhagyva régi pártállását, szakitva már előbb a bihari pontokba összefoglalt nemzeti követelésekkel, védelmezőjévé lett a közjogi alap épületének, melyet azelőtt épen ő ostromolt a leghevesebben. Az uj párt politikai hitvallását ő fejtette ki itt először, különösen hangsúlyozva a szigorú pártfegyelemnck a szükségességét, kívánatosnak tartva a párthiveknek nemcsak mindennapi együttlétét, a közös értekezletek fontosságát, hanem azt is, hogy a társadalmi téren is együtt kell működni az uj párt tagjainak, hogy a párt napról-napra erősbödjék és virágzást nyerjen a haza boldogitására. A válság tehát el volt intézve, a közvélemény nagy várakozással tekintett az uj párt vezéreire és az uj kormányzat iránya elé. Vájjon teljesíteni fogja-e a hozzá fűződő várakozásokat, kivezeti-e az országot a pénzügyi zavarokból, kiépíti-e ami után annyi kebel hiába sóvárgott a magyar haza függetlenségét. A A pártok egyesülésében Budapestet hamar követte a vidék is és bár néhol nehézségekkel járt (igy Zemplénben is, hol a szélső ba1 és a szélső jobb elemei nem he lyeselték a fusiót és csak március 31-én Szirmay Ödön alatt alakította meg egy része a szabadelvű pártot) általában a legtöbb helyen elég gyorsan hajtatott végre. De a fusio feletti öröm nem ragadott el akkor sem mindenkit, a tekintélyes hazafiak között sokan voltak, kik nem adták fel korábbi pártállásukat, s nem csak sok jót nem reméltek, de nem mulasztották el felemelni kárhoztató szavaikat a megtörtént egyesítés felett. Ezek közé tartozott a 48-as párt kiváló vezére Irányi Dániel, aki a március 4-én kiadott prok- lamációban élesen Ítéli el a régi iegyvertársakat, akik elhagyták a zászlót, mely alatt annyi időn át együtt küzdöttek s keserű hangon említi a fusiót, amely »uj jelensége nálunk a politikai erkölcsi- ség hanyatlásának;« Mocsáry Lajos a függetlenségi pártnak ma is élő kiváló és törhetetlen elvű tagja, a párt akkori alelnöke, aki a szabadelvű jelszót, melyet az uj párt uj zászlajára irt, bűvszernek mondotta, melylyel a párt csak szemfényvesztést fog űzni. De a függetlenségi politikusokon kívül erősen elítélték a fusiót a szélsőjobboldal — a későbbi Senyei-párt — tagjai is, igy grófApponyi Albertis, aki akkor ezeket mondotta.- »Melyik azon eszme, melyet a kormány felállított, hogy a párt a körül csoportosuljon, hogy a párt oly szövetséget alkothasson, mely ne tisztán csak hatalmi coalitió, hanem valóságos politikai párt legyen? Ilyen eszmét nem tudok feltalálni Talán a fusió volt ilyen eszme? A pártok fusiója csak tény, mely a maga jogosultságát épen azon eszmében keresi melynek keresztülvitelére létesült. Vagy talán a kormány és pártja által nagy erélyességgel kifüggesztett ezég volna ezen eszme?« s hivatkozik Somsi h Pálra, aki kimutatta, hogy mennyire nincs jelentősége e szónak Hasonló szellemben nyilatkozik Sennyey Pál br. is, aki több ízben kifejti, hogy azon feladatok, melyeket az uj párt irt zászlójára, nem képezik egy párt kizárólagos monopóliumát s hogy a liberálizmus értelme felett magában az uj pártban is a legnagyobb fogalomzavar uralkodik. S midőn Tisza Apponyi beszédére reflektálva (1875 május 4.) tiltakozik az ellen, amit Apponyi állított, t. i. hogy a szabadelvű párt egy ephemer testület, melyben semmi sincs, ami összetarthatná, a hatalmon kívül, (mennyire igaz pedig Apponyinak e nyilatkozata ma is) a szabadelvüségnek részletes magyarázatát mellőzi, — megelégszik általában annak kon- statálásával, hogy a pártnak szabadelvű elnevezése a dolgok természetéből nőtte ki magát. Pedig a pártnak »szabadelvű« elnevezése épen nem volt akkor annyira érthető, mint Tisza és Jókai mondották (aki büszkén jelenté ki, hogy joguk van erre), sőt közel három évtized múlva is feltehető a kérdés, hogy ez a nagy párt, mely annyi küzdelem után ma is civakodik, mennyire valósította meg a szabadelvüség követelményeit? Azt a feladatot, amelyet Tisza az uj párt megalakulása alkalmával megemlített, hogy a pártfegyelem megóva~sék és a társadalmi téren is együttes munkásság fejtessék ki, az uj párt fényesen megoldotta. A társadalmi erőknek, a társa dalmi körök jó részének egyesítését, pártpolitikai célokra való felhasználását valóban nagy ügyességgel hajtotta végre. E pártfegyelem a pártnak mindenkor életföltétele volt, ez tette, teszi ma is lehetővé, hogy a nagy pártban, hol a legellentétesebb felfogású politikusok vannak egyesítve, ezek jól megférnek egymás mellett, agráriusok és merkantiliusok, liberális és conservativ gondolkozásuak és hogy e fegyelem milyen erős volt, annak legfényesebb bizonyítéka, hogy két évtized múlva a párt szervezése után a Bánffy kormány alatt, eljutott a párt a hires Tisza-lexig, amelynél erősebb támadásra és kísérletre a parlamentarizmus alapelvei ellen alig találhatunk példát Magyarországon. A szabadelvű párt s annak eg) - mást felváltó vezérei megértették és híven követték az első vezér intentióit, összetartották a nehéz viszonyok közt is a pártot igére- retekkel, biztatásokkal, ha kellett a hatalom eszközeivel; elkövettek mindent, hogy erejét növeljék, számát emeljék s mint a választások története bizonyítja, gyakran az eszközökben sem igen voltak válogatósak. E nagypolitikai párt, mely kérlelhetetlenül verte vissza és üldözte mindig a vele ellentétben állók törekvéseit (a volt nemzeti pártiak elleni elkeseredett küzdelem is erről tesz bizonyságot), három évtized alatt a politikai hatalom monopólizálására vezetett, megingatta a nemzet leg- becsebb kincsét, önállósági hitét, megteremtette a legszomorubb politikai állapotokat, a politikai erkölcsök meglazulását, a társadalmi korrupciót. Ezt tagadni nem lehet, hisz a hivatalok tele voltak a Tiszák familiáreseivel és inti- musaival, a hatalom úgy volt or- ganisálva, hogy egy erős érdekhálózat létesült, egy erős hierar- chicus láncolat, melynek a legelső szemeit a jegyzők és szolgabirák képezték. A Tiszák, Dégenfeldek, Percelek, Talliánok, Móricok, stb. ezek képezték az akkori hivatalos Magyarországot, s jaj volt annak, aki ezek ellen vette fel a harcot. A kortespolitika óriási pusztítást vitt véghez a közerkölcsökben, a politikai meggyőződés, a politikai lelkiismeret eladóvá lett, mint egykor Rómának szomorú napjaiban. A hagyományokat az utódok híven követték, a kortespolitikát nemcsak Tisza, hanem követői is nagy sikerrel alkalmazták. Emlékezzünk csak a Szapáiy- fél hires téli választásokra ; minő hivatalos pressió működött akkor is, emlékezzünk csak azon heves küzdelmekre, melyeknek választó- kerületünkben szegény Kun Béla, a függetlenségi párt e nemes gon- dolkozásu és nagy tanultságu tagja lett áldozatává. A Bánffy- kormány e kortesuralmat még inkább szervezte és fokozta, alkalmazván a legdurvább erőszakot, összevásárolva egy hatalmas töb- séget, ami nem sokára meg is boszulta magát és Bánfifynak is sírját ásta. »Diffilcile est jam citó oblivisci.« Emlékezzünk csak a Dessewffy Lapunk 6 oldal.
