Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1939

76 Jelentések. 1. Tanári értekezletek. Számuk 21; alakuló és záró, 4 ellenőrző­osztályozó, 3 érettségi, 6 szülői, 3 pedagógiai, módszertani, 2 módsze­res, 1 kát. főigazgatói. Az iskolai év újból a komoly tervszerűség je­gyében indult meg. A tanári testület az elmúlt két év különös célki­tűzését : a vallás-erkölcs, hazafias és szociális nevelést elmélyítő mun­kával ápolta és fejlesztette. A módszeres gyűlések a nevelői hivatás rendkívüli fontosságát, valamint az egyes tantárgyak kapcsolatainak ki­domborítását állították a nevelő-oktató munka tengelyébe. Az előbbi a tanár és tanuló bensőséges kapcsolatát, az utóbbi az egységes világné­zeten nyugvó tanári együttműködést eredményezte. Az ellenőrző-osztá- lyozó értekezletek a tanulók erkölcs-fegyelmi és tanulmányi állapotával kapcsolatosan szükséges intézkedéseket, az eredmény jobbítását célzó módokat és eljárásokat vitatták meg. A pedagógiai, módszertani érte­kezletek közül az első a tananyag számonkérését, mint a nevelő-oktató munka sikerének vagy sikertelenségének mérlegét ismertette, a máso­dik az új tanterv szellemében folyó magyar nyelvi és irodalmi tanítás­ról adott a tapasztalatok alapján bírálatot, a harmadik pedig értékes útbaigazításokkal szolgált a modern nyelvi dolgozatokat illetőleg. Mind a három értekezletet szakszerű hozzászólások követték, a vita során leszűrt eredmények viszont az új tanterv jól megfontolt elgondolásainak tisztázására vezettek. A Szülők Iskolája, az általános és osztályszülői értekezletek, témáik tervszerűségével és változatosságával voltak hivatva még szorosabbra fűzni a kapcsolatot az iskola, a szülők és a társada­lom között. A diákbarátkozásról szóló előadást Évkönyvünk is megörö­kítette. A francia nép vallásosságával foglalkozó alapos tanulmány a magasabb igényű közönségnek, a szülői ház ellenőrző szerepéről el­hangzott előadás a szülőknek és a pedagógusoknak nyújtott értékes felvilágosításokat. A modern testnevelésről, majd a leventeképzésről korszerű és eredeti megvilágításban tájékozódott a közönség. Végül a keresztény-magyar világnézet nagyvonalú ismertetése beszédes hitval­lást tett az iskolánkban folyó munka szelleméről. Az intézet belső mun­kájába való — talán szokatlan — betekinteni engedéssel nem a hival­kodás volt a célunk, de szükségesnek véltük e rövid tájékoztató köz­lését a tanári rend fokozottabb megbecsülése érdekében. 2. Vallás-erkölcsi nevelés. Vallás-erkölcsi nevelésünk eszménye három és fél évszázados rendi hagyományunkban, ez pedig az evangé­liumban gyökerezik. Ennek az eszménynek időszerűségét talán soha nem érezte annyira az emberiség, mint a mai háborús világban. Ami­kor homokra épített állam-tákolmányokat egymásután összeomlani lá­tunk és szilárdabb alapot akarunk; amikor emberi jogon alapuló szer­

Next

/
Thumbnails
Contents