Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1938
21 bevésve. Valószínűleg ezt a pecsétet is összetörik az előbb említett két pecsét összetörése alkalmával. (L. Lector, L’ Election papale 60—62.) * A pápai szék üresedése a pápa halála vagy pedig annak hivataláról való lemondása miatt állhat be. V. Benedek volt az első, aki a pápaságról lemondott, mert I. Ottó császárral szemben nem tudta magát a pápai trónon fenntartani. IX. Benedek, aki VI. Gergelynek pénzért engedte át pápaságát, szintén lemondott arról, bár később ismét el akarta azt foglalni. VI. Gergely a sutri-i zsinatnak határozata előtt a korabeli jelentések szerint saját letételét kimondotta. V. Coelestinus a pápaságról teljesen szabad akaratából mondott le. Utána XII. Gergelyt lehet még megemlítenünk, aki az egyház békéjének helyreállításáért a pápaságról lemondott. Hogy a pápa lemondhat, azt V. Coelestinus kijelentette s ezt a kijelentést VIII. Bonifác joggyüjteményébe felvette (C. 1; in VI. de renuntiatione I. 7.). A történelem tanítása azonban arra is példát ad, hogy több pápát világi uralkodók és egyházi zsinatok trónjukról letettek. Ezt a tényt, bár az uralkodó viszonyokban leli magyarázatát, a legtöbbször jogtalan beavatkozásnak kell tekintenünk. A pápa iudex supremus fidelium (Cone. Vatic., Const. Pastor aeternus, cap. 3.) s éppen azért fölötte semmiféle földi bíró sem áll és tetteiért felelősséggel csak Istennek és saját lelkiismeretének adós. Philips, u. о. I. 245 s köv. Ámbár a történelem egyetlenegy példát sem tud felmutatni arra nézve, hogy a megválasztott a pápai méltóságot el ne fogadta volna, mégis megeshetik az, hogy valaki ezt a felelősségteljes méltóságot vonakodik elfogadni; tényleg a megválasztottak közül nem egyet kényszerítettek formálisan a tiara elfogadására. (Hurter: Innozenz III. К. I. 87 s köv.) így II. Paschalisról írják: Eo diu renitente... V. Pius 1566-ban a a pápaság elfogadásánál szintén nagy ellenállást fejtett ki, amelyet fel is jegyeztek róla: Se in monasterio viventem sibi et Deo optime de aeterna salute sperasse; creatum episcopum et cardinalen coepisse timere; electum pontificem pene desperare. (Cornel, a Lapid. In Eccles. 32. 2.) X. Kelemen (1670.) nyolcvanéves korára való hivatkozással vonakodott a pápaságot elfogadni. XI. Ince (1676.) megválasztásának könnyezve állott ellen. XI. Kelemen (1700.) csak négy hittudós kérésére engedett, akik lelkiismereti ügynek mondták ki a pápaság elfogadását. XII. Benedek (1724.) a tiarát csakis rendje generálisának határozott parancsára fogadta el. XIII. Leó ezen szavakkal — mivel Isten akarja, hogy én a pápaságot elfogadjam, úgy én nem mondhatok ellen! — fogadta el megválasztását. IX. Pius hasonló nyilatkozattal válaszolt a hozzá intézett kérdésre. X. Pius pedig 1903. évi aug. 2-iki scrutinium után — Sono incapace! Sono indegno ! szavakkal törekedett a bíborosok figyelmét magáról elhárítani. Aug. 4-én pedig, megválasztása alkalmával könnyhullatás közben s reszkető hangon válaszolt a hozzá intézett kérdésre, — hogy Isten akaratának magát aláveti. Ha a megválasztott nem volna a conclave-ban, akkor, ha az a közelben tartózkodik, oda viszik, amint ez VI. Orbánnal történt. Máskülönben küldöttséget menesztenek hozzá. A bíborosok időközben, míg a küldöttség visszatér, a megválasztott személyétől el nem állhatnak, mert a megválasztott már—ius ad rem habet. A középkorban az első diákonusbiboros tisztje volt az, hogy a
