Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936
14 mára az igazi, a nemzeti értékek felismerését s megvédik őt káros befolyásoktól. A jövő magyar középosztályát ne csak száraz ismerethalmazzal, hanem fejlett ítélőképességgel s csiszolt ízléssel is el kell látni, hogy ne üljön fel fajunktól idegen művészi áramlatoknak s legyen áldozatos istápolója a sajátosan magyar értékeknek. A népek versenyében csak akkor tudjuk biztosítani magunknak a kultúrnépeknek kijáró nagyobb megbecsülést, ha sajátosan magyar kultúrát, magyar művészetet tudunk felmutatni. Ehhez elsősorban az kell, hogy a magyar művészeti élet minél nagyobb számban termeljen ki igazi magyar értékeket. Ehhez a művelt középosztály hozzáértése és támogatása kell. De hogyan legyen megértő a közönségünk, ha nem nevelik azzá ? Ez a pont az, ahol a középiskola belekapcsolódik a kérdésbe. Az előkészítő munkálatot a középiskolának kell elvégezni. A múlt bűneit korrigálnunk kell. Nem szabad engednünk, hogy azon a sokat emlegetett nagy magyar ugaron a magyar fajta legszebb virágait csorda népek továbbra is lelegeljék ! A középiskola szolgáltatja a középosztály zömét. Meg kell adni a lehetőséget, hogy a magyar középiskola e téren is teljesítse nemzeti értékmentő hivatását. A művészettörténeti oktatáson alapuló esztétikai nevelés sokat javíthat a bajon. Kornis őexcellenciája egyik hírlapi cikkének alábbi sorai megmutatják a helyes útat: „Közvetlenül vagy közvetve elsősorban az állam irányítja az iskolák életét; módjában van tehát az iskolákban, akár államiak, akár nem államiak, odahatni, hogy az esztétikai nevelés igényei csorbát ne szenvedjenek. Az érzékek helyes gyakorlása, a különféle kézimunkák, a rajzoktatás, az irodalmi oktatás, a műalkotások ismertetése, az ének- és zeneoktatás, a múzeumok és műemlékek látogatása, az iskolaépület és felszerelés művészi jellege mind az esztétikai nevelés hatékony eszközei. Vájjon lesz-e a műtermékeknek elég megértője, élvezője és fogyasztója, az jórészt attól függ, hogy fel tudja-e az iskola ébreszteni az új nemzedékben a művészet iránt való érdeklődést és fogékonyságot, meg tudja-e éreztetni vele a művészetek szellemének leheletét.“ Kézimunka a reálgimnáziumban nincs, műemlékek és múzeumok látogatásáról vidéken alig lehet szó, az iskolaépület művészi jellege is sok kívánnivalót mutat, az ének- és zeneoktatás a diákságnak csak egy részére terjed ki, maradna tehát az irodalmi oktatás és a rajzoktatás a műalkotások ismertetésével, mint az esztétikai nevelésre elsősorban hivatott stúdiumok. Az irodalmi oktatásban rejlő esztétikai nevelőhatás intenzívvé tételét az elegendő heti óraszám megengedi, a rajzoktatás és mű-
