Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936
9 rajz lehetővé tette a középiskolai tanulók nagy többségének (a görögöt tanulók országszerte elenyésző kisebbségben voltak), hogy kifejlessze kézügyességét s a rajz mesterségbeli részét, a forma- nyelvet elsajátítsa. A legújabb rajzoktatási elgondolások nálunk az 1924. évi középiskolai törvényben jutottak érvényre. Az életbeléptetése óta eltelt tíz esztendő tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a reform célkitűzései s az azok elérésére előírt módszerek helyesek voltak. Sajnos, megvalósításuk csak a négy alsó osztályban sikerült hiánytalanul, a felső osztályokban — a középiskolák zömét képező reálgimnáziumok felső osztályaiban a rajznak heti 1 órára való redukálása miatt —vajmi kevés eredményt hozott. A törvény szerint a középiskolai rajzoktatás célja: „készség a rajzolásnak, mint kifejezési módnak használatában s mások rajzi közlésének megértésében“, továbbá „egyszerűbb művészeti feladatok megoldása, az ízlésnek és művészeti érzéknek műalkotások útján való fejlesztése“. Mindezt vonalírási és foltfestési gyakorlatok, síkformák (naturális és stilizált formák, magyar népművészeti díszítő elemek, stb.) rajzolása, díszítő tervezés, emlékezet és elképzelés alapján való rajzolás, szerkesztő- és vetületi rajzolás, nagy és kistérformák rajzolása és műalkotások ismertetése által kívánja elérni. A tanterv felöleli a rajzoktatásnak úgyszólván minden ágát s alkalmas arra, hogy úgy gyakorlati, mint lelki képzést adjon a középiskola tanulóinak. Ez azonban mégsem érhető el, mert a felső osztályokban engedélyezett heti 1 órás rajz a fent részletezett tanítási anyagnak csak a kisebb részét foglalja magában, nagyobbik — nem kisebb fontosságú — részét a rendkívüli rajz tantervébe utalja, már pedig a rajzi gyakorlati és művészeti—esztétikai műveltség teljessé tételének sikerét csak a középiskola rajzoktatási anyagába besorozott gyakorlatnemeknek az összessége s oszthatatlansága biztosíthatja. Ehhez azonban legalább heti 2 rajz- órára van szükség. Ma az a helyzet, hogy az alsó négy osztályban szélesen, szilárdan rakjuk le a rajzi és művészeti műveltség alapjait, a felső osztályokban azonban nincs megfelelő folytatás és befejezés. Valahogy úgy vagyunk vele, mint az az építtető, aki modern, minden kényelemmel ellátott, rendeltetési céljának mindenben megfelelő s amellett még művészi ízléssel is kiképzett házat akar építtetni, de mire elkészül az alap s a falak felhúzására kerülne a sor, az építtető meggondolja magát s a tágas, sokszobás lakáshoz készített alapra egy szoba-konyhás kis vityillót rakat. A reálgimnáziumi rajzoktatásnak erre a mostohasorsa juttatása szintén „korunk egyoldalú intellektualizmusának a következménye, mely csak az értelmi ismeretekben lát értéket.“ Erről az egy-
