Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936

6

szeti—esztétikai nevelés elmélyítését, nézzük talán előbb, hogy mit nyújtott e tekintetben a középiskola a múltban. Az ilyenfajta analógiáknak megvan az az előnyük, hogy a felfogások koronkénti szöges ellentétét éles megvilágításba helyezik s ezáltal lehetővé teszik a helyes középút megkeresését.

Nem célom retrospekcióm során visszamenni egészen a régmúlt időkig, bár nem volna minden érdekesség nélkül való annak vizsgálata, milyen szerepet játszott pl. a renaissance idején a rajz és művészeti oktatás a művelt ember kialakításában. Válasszuk első vizsgálódásunk tárgyává a XVIII. század utolsó negyedében bevezetett s kevés változtatással (1806.-Í pótrendelet) egy évszázadon át érvényben tartott tanrendszert, a Ratio Educationist. Vezérkönyvében, mely 1782-ben jelent meg, az alábbiak olvashatók : „A rajz haszna és befolyása a művészetek és iparágak fejlődésére, valamint az élet egyébb viszonyai között annyira fontos és elismert, hogy ezen oknál fogva a IV. elemi osztály két tanfolyamában mint rendes tantárgy van előírva. Ezen két tanfolyam tárgyai: a mértani rajz, mint mindennemű rajzolás alapja, az építészeti rajz körzővel, vonalzóval, főleg oszloprendek rajzolta- tása, a géprajzolás, a díszítményrajzolás, főleg művészekre és iparosokra szükséges.“ Amint a felsoroltakból látható, a rajzoktatás gerince a mértani rajz (az építészeti rajz és géprajzolás lényegében szintén mértani rajz) és a díszítményrajzolás volt. Célja ennek megfelelőn főleg a kézügyesség fejlesztése és szakismeretek szerzése, tehát túlnyomórészt gyakorlati irányú. Sokszor hallottuk a közelmúltban főleg szakemberek által emlegetni a régi rajzoktatással kapcsolatban a geometrizálást, a mintalapokról való örökös másoló rajzolást. Hát ez bizony — majdnem kizárólag — az volt, illetőleg lett volna, ha végre is hajtják. Amit azonban belőle végrehajtottak, az alig volt több a semminél. Nem is lehetett más a rajzpaedagogiai felkészültséggel bíró oktatók s a felszerelés hiánya miatt. Az a bizonyos pontozott füzet még élénk emlékezetében él az idősebb generációnak. Pontokat összekötni gépiesen, az alkotás örömének leghalványabb érzése nélkül, szkémákat rajzolni: erre zsugorodott össze mindaz, amit a Ratio Educationis a legalsóbb fokú rajzoktatásra vonatkozólag elrendelt. A kis elemi iskolai tanuló csillogó szemmel, lázban égve vette kezébe a ceruzát, azt hitte, hogy álomvilág nyílik meg előtte, a szép fehér papíroson ceruzája nyomán csodák fognak születni, eleinte bizonyára kusza ákom-bákomok, a korlátolt megfigyelőképesség primitiv reprodukciói, amelyek azonban az ő szemében mégis szépek és érdekesek lesznek, mert életet, mozgást varázsolnak a szűzi papírra.

Ehelyett mindjárt érthetetlen szerkesztéseket, szkémákat, sab-