Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936
5 egyformán és egybehangzóan fejlesszük. Ne essünk korunk nagy hibájába, az egyoldalú intellektualizmusba, mely csak az értelmi ismeretekben, a tudományos kultúrában és az abból fakadó technikában hajlandó értéket látni. A művészet, mint a szép kultusza, egészen egyenrangú a tudománnyal, mint az igazság kultuszával. A művészeti nevelés azonban nem merülhet ki pusztán az irodalmakban rejlő esztétikai értékek megérezteté- sében és ápolásában úgy, amint arra a régebbi középiskolának, a schola litteraria-nak művelődési anyaga hajlott. A képzőművészetben, elsősorban a rajzban szunnyadó művelődési és didaktikai értékek nem kisebb jelentőségűek, mint az irodalmiak.1,‘ E szavak igazsága elvitathatatlan. De ha igazságukat elismerjük, akkor a felismert igazsághoz vezető út megkeresése elől sem térhetünk ki. Ez az út pedig nem lehet más, mint az 1924. évi középiskolai törvény reformja, mely a rajzoktatásnak a középiskola felső osztályaiban ismét heti 2 órára való emelése által lehetővé teszi, hogy az általános műveltség nyújtására hivatott magyar középiskolában a rajzoktatás s ezen belül a művészeti (esztétikai) nevelés fontos érdeke a multihoz hasonló csorbát ne szenvedjen. Kornis őexcellenciájának fentebb idézett szavai közel tíz esztendővel ezelőtt hangzottak el. A Rajzszakos Magyar Tanárok Országos Egyesülete nála tisztelgő küldöttségének adta ezt a választ 1927. novemberében az 1924. évi középiskolai reformnak a középiskola felső osztályaiban való életbeléptetése előtt. A küldöttség a középiskolai rajztanárság nevében azt a kérelmet terjesztette elő, hogy maradjon meg a középiskola felső osztályaiban is a heti 2 órás rajztanítás. Ennek kivívása — a döntésre hivatottak egy részében megnyilvánuló minden jóakarat dacára — nem sikerült. A modern kultúra nagy gazdagsága, a kultúrjavak megnövekedése tagadhatatlanul súlyos feladat elé állította azokat, akik az új középiskola tantervének megállapítását intézték. De ha igaz is, hogy a mai 10—18 éves tanuló befogadó képessége semmivel sem bővült s a rendelkezésre álló heti összóraszám nem szaporodott, mindez talán mégsem gördített áthághatatlan akadályt a tanterv ökonomikusabb megállapítása elé abban az értelemben, hogy a művészi oktatás fontos érdeke olyan nagymérvű csorbulást ne szenvedjen, mint amilyen művelődésbeli devalvációt jelentett a rajzoktatásnak a gimnáziumok felső osztályaiban való teljes eltörlése s a reálgimnáziumokban heti 1 órára való lecsökkentése. * Mielőtt annak a vizsgálatába bocsátkoznánk, hogy a már említett általános művelődésbeli szempontokon kívül milyen speciálisan magyar érdekek teszik szükségessé a középiskolai művé-
