Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929
26 pontosságot, az iskolai felszerelés kímélését. Súlyos problémája az intézetnek a bejáró tanulók, mert a tapasztalat szerint a vasúton való bejárás tanulmányi, fegyelmi és egészségi szempontból egyaránt káros. A jövőben csak a közelebbi községekből engedjük meg a bejárást. A fiatalos könnyelműségből származó eseteket leszámítva súlyosabb fegyelmi eset nem fordult elő. Ifjúságunk fegyelme általában kielégítő. A tanulmányi eredmény kevésbbé kielégítő, minek az a magyarázata, hogy a felsőbb osztályokba több olyan tanuló jött vissza, kinél sem a tehetsége, sem a szorgalma nem indokolja, hogy középiskolát végezzen. Ezek gyakorlati pályán inkább boldogulnának, de az igazgatóságnak és a tanári karnak ily irányú tanácsa hiábavalónak bizonyult. 6. Érintkezés a szülőkkel. Minden adandó alkalommal hangsúlyoztuk az iskola és a szülői ház együttműködésének szükségességét. A tanárok a fogadó órákat rendesen megtartották, a látogatottság azonban az I. félévben igen gyenge volt. Az I. félévi szülői értekezleten sikerült a szülőket meggyőzni arról, hogy a fogadó órákat nemcsak az I. és a II. félév végén kell látogatni, mikor ennek gyakorlati eredménye már alig lehet. A II. félévben a fogadó órák látogatása már rendszeres volt. Az osztályfőnökök gyakran értekeztek az osztályaikban tanító tanárokkal és igy a hozzájuk forduló szülőknek gyermekükről teljes képet adhattak. A szülők érdeklődése az iskola munkája iránt megnyilvánult abban a nagy látogatottságban is, melynek az iskolai ünnepélyeink örvendettek. 7. Egészségi állapot. Az ifjúság egészségi állapota a tanév folyamán kielégítő volt. Hosszabb ideig csak néhány tanuló volt beteg. Leginkább meghűlésből származó kisebb megbetegedések fordultak elő. Az intézet belső higiéniáját azzal mozdítottuk elő, hogy a tantermek padlózatát az év folyamán kétszer olajoztuk és havonkint petróleummal portalanitottuk. Safir Zoltán dr. iskolaorvos az I. oszt. tanulókról egészségi törzslapot fektetett fel s ezt a jövőben folytatni fogja. Madzsar Károly dr. városi tiszti orvos szemvizsgálatot tartott. Trachomás beteget nem talált. A tanári kar egészségi állapota sem volt teljesen kielégítő. Majtényi Géza betegsége miatt, dec. 1.-én vehette csak át az óráit, addig a tanári kar szakszerű helyettesítéssel vitte az óráit. A tanári karban néhány napos megbetegedés gyakran fordult elő. Majtényi Géza máj. 17.-én ismét megbetegedett és azóta az óráit ismét helyettesítéssel látjuk el. 8. Testi nevelés. Az erkölcsi és szellemi nevelés mellett nagy gondot fordítottunk a testi nevelésre, jóllehet az eszközök nem állottak kellő mértékben rendelkezésünkre. A tornaterem állapota nem felel meg a szerényebb igényeknek sem. A felszerelés a követelményeknek nagyjában megfelel. Az előző tanévekben a nagymélt. V. K. Minisztérium jóindulata sok uj tornaszert juttatott