Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929

27 intézetünknek. Az elmúlt tanévben pedig csónakot ajándékozott 650 P. értékben. Az értékes ajándékért e helyen is hálás köszö­netét mondunk. — Nagyon érezzük egy alkalmas játéktérnek a hiányát. Enélkül a harmadik testnevelési óra anyagául előirt ka­tonai gyakorlatok végzése igen nagy nehézségekbe ütközik. A har­madik testnevelési órát mind a nyolc osztályba bevezettük. A fel­sőbb osztályokban a céllövészetet is tanulták a tanulók. Hogy a sok nehézség dacára intézetünk komoly eredményeket tudott fel­mutatni, az Kudlicska Károly testnevelési tanár odaadó buzgósá- gának köszönhető. — A sportkör ez évben is megalakult, ennek működéséről a vezetőtanár az Értesítő más helyén számol be. 9. Látogatások. Ady Lajos, a debreceni tankerület kir. fő­igazgatója nov. 28—29. és ápr. 29.—máj. 1-ig látogatta meg hivata­losan intézetünket. Tapasztalatairól máj. 1.-én tartott főigazgatói konferencián számolt be. Harmadszor junius 23-án érkezett kö­rünkbe, mikor az érettségi szóbeli és a magán vizsgálatokon el­nökölt. Mélt. és Főtisztelendő Páyer Ferenc pápai prelátus úr, a kassai egyházmegye püspöki helynöke május 5-én elnökölt a VIII. oszt. tanulók hittanvizsgálatán. 10. A tanárok egyházi, irodalmi és társadalmi szereplése. Neuhauser Frigyes dr. igazgató német nyelv- és olvasókönyvet irt a polg. fiúiskolák III. és IV. oszt. számára. Kont- raszty Dezső Tihanyi Bélával, a szegedi kegyesrendi gimnázium igazgatójával történelmi tankönyvet irt a középiskolák VII. oszt. számára. Kudlicska Károly a Zemplénvármegyei Testnevelési Ta­nács tagja. Majtényi Géza Sátoraljaújhely megyei város képviselő- testületének tagja. Mihálcsik Géza a veszprémi TC. tb. örökös tagja. Nagy Vince a Cecilia egyházi énekkar karmestere. 11. Ifjúsági egyesületek, a) Kazinczy-Önképzökör az 1929—30. tanévben is megalakult Divényi Gyula kegyesrendi tanár vezetése alatt. Az ifjúsági tisztikar tagjai voltak: Urbán Lajos VIII. o. t. ifjúsági elnök, Nagy Béla VIII. o. t. főjegyző, Kálnai László VIII. o. t. titkár, Gajdosi Lajos VII. o. t. aljegyző, Gál Andor VIII. o. t. pénztáros, Dobay István ellenőr, Haraszthy László és Etlényi László VIII. o. t. háznagyok. A kör rendes tagjainak száma 72, a pártoló tagoké 63, ösz- szesen 134. Az első ülésen a vezető tanár kijelölte az önképzés helyes irányát és szorgalmas munkára buzdította az ifjúságot. A kör az év folyamán tartott 1 alakuló, 6 rendes, 4 ünnepi és 1 zárógyűlést. Ezeken kívül megünnepelte nagyobb költőink születésének évfordulóját. Az önképzőkör rendezte az iskolai ifjú­sági ünnepeket is. Ilyen ünnepélyek voltak: I. az október 6-iki, a következő műsorral: 1. Himnusz. Előadja a reálgimn. énekkara.

Next

/
Thumbnails
Contents