Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929
12 tetben is teljes mértékben korának színvonalán állott, ismét kétségtelen hitelű történeti adatok állanak rendelkezésünkre. A legendákból és egyéb forrásokból tudjuk ugyanis, hogy mestere, Szent Gellért tökéletesen bevezette őt az úgynevezett szabad művészetek alsóbb tagozatába, vagyis jól megtanította a középkori tudományosság nyelvére, a latin nyelvre s a szükséges retorikai és filozófiai ismeretekre. Sőt ezenkívül a felső tagozat egyik-másik tárgyába, igy nevezetesen a zenébe is bevezette őt. Ezt onnét tudjuk, mivel a szentnek a legenda szerint a zsoltárok éneklése volt a legkedvesebb foglalkozása. De mindezeknél többet mond nekünk az a tény, hogy Szent István, a magyar állami élet célkitüzője és a magyar történelemnek mindmáig legnagyobb hérosza és legtermékenyebb politikai lángelméje utódjának szánta fiát. Kedvvel és szeretettel készítette őt elő az uralkodásra, állandóan figyelemmel kisérte fejlődését, sőt külön könyvet irt számára, melyben eléje tárta az uralkodás tízparancsolatát. Azt is tudjuk, hogy élete végefelé azzal a tervvel foglalkozott, hogy lemond fia javára a trónról. És a magyar urak, az uj társadalmi és állami rend oszlopai nemcsak, hogy nem ellenezték, hanem készséges örömmel hozzájárultak ebbeli tervéhez. Tehát ők is olyannak ismerték és olyannak tartották Imre herceget, mint aki minden tekintetben méltó folytatója lesz az atyja által megkezdett nagy műnek. Teljes félreismerése tehát a helyzetnek, ha valaki azt gondolja, hogy Szent Imre csak azért szerette és kereste a papok és barátok társaságát, mert érezte, hogy nem e világra való s viszont csak azért kerülte a vele egykorú lovagok társaságát, mert azok világát idegennek érezte a maga világától. Erről szó sem lehet. Ellenkezőleg minden okunk és jogunk megvan hozzá, hogy a szent herceget minden tekintetben jól fejlett, uralkodásra termett és uralkodásra hivatott ifjúnak képzeljük.
