Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1906

5

amelyből az edény alakját rekonstruálhattuk. Egy a fenekétől hirtelen öblösödő s azután lassan szűkülő és felül kifelé kanyarodó peremű bögre-féle edény töredéke ez, amelyhez hasonló alakút szereztünk a bodrogszerdahelyi őstelepből. Az edény legkiszélesedőbb részéből széles, de vékony fül indul ki, amely a perem magasságán fölülemelkedve, ivalakban hajlik vissza a perem széléhez. E töredéken egy ujjhegy benyomásához hasonló bemélyedést láthatunk, s azonkívül még két, bekarcolás útján létesített mélyedést. Még néhány töredéken láthatunk, bekarcolt díszítést, míg a többin a díszítésnek — eltekintve a simításától — semmi nyomát sem láthatjuk. E cserép-töredékeken kívül más őskorú emléket nem találtunk s minthogy tudakozódásunkra azt a választ nyertük, hogy e helyen egész edényeket nem találtak, s a hegy más részein még cseréptöredékeket sem, azért is e kiemelkedést odahagyva tovább indultunk.

A tágabb értelemben vett Bakhegyből É.-i irányban egy kicsi vonulat nyúlik ki, amelyet Zompodnak neveznek. E vonulatot még pár évvel ezelőtt is futóhomok borította be, amelyből, midőn a szél egyes helyeken mélyebben kifújta, őskorú edények kerültek a napfényre. De mióta a terület egy részét művelés alá vették, s alig egy harmad része maradt a régi állapotban, az ily sajátságos módon napfényre kerülő urnák száma egyre kevesbedik. Egy más kirándulásunk alkalmával, két innen származott urnát kaptunk Berecz Károly alsóbereckii nyugalmazott tanító úrtól, akinek ez edényekért és szívélyes útbaigazításaiért e helyütt is őszinte köszönetemet fejezem ki. Mindkét edénynek anyaga iszapolatlan, s összetört kvarccal kevert agyag. Felületüknek kidolgozása is teljesen azonos, t. i. úgy belső, mint külső részükön finom sárgás színű agyagréteggel vannak bevonva, amelynek a simítása még az edény égetése előtt történt. Égetésük is megegyezik, mert mindkét edénynél a belső oldalon vastagabb réteg van megvörösödve az égetés hatása következtében, mint a külsőn, a mit esetleg a Virchow-féle1, az őskorú edények egy részének égetésére felállított elméletével lehetne megvilágítanunk. E szerint az edények égetése külső részökhöz helyezett és belsejükbe tett égő anyag elégetése révén történt. Az a körülmény, hogy az edényben az égés folytán keletkezett hő nagyobb hatást eszközölt, eredményez1 H. Schliemann: Ilios 582.