Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1906
10 nagyon is szemünkbe ötlött, hogy a fönsíkszerű környezetből minden oldalon meredeken emelkedik ki s igy természetes erőd lévén, az őskori emberek figyelmét akik nagyon szívesen telepedtek le olyan helyeken, amelyek ellenséges támadások esetén védelmet nyújtottak — valószínűleg magára vonta s rajta kétségkívül meg is telepedtek. A csúcs északi részén, amely igen sziklás, alig találtunk egy-két cserépdarabot, a délin azonban, amelyen egy hatalmas árok-féle feltárás van, 15—30 cm. vastagságú kul- túrrétegre bukkantunk, amelyből sok cseréptöredéket, édes vízi hagylóhéjat, kisebb-nagyobb csontokat, egy bronz fibulát és egy kicsi vaskést kapartunk ki. Egész napi kutatásunk legfontosabb eredménye e két utóbbi tárgy, amelyek segítségével megközelitőleg meghatározhatjuk a megismert őstelepek korát. A fibuláról kissé részletesebben fogok megemlékezni, mert e tárgy, amelyet még napjainkban is használnak, mindenkor általános használatnak örvendett, aminek természetes következménye az, hogy az archeológiában oly fontos szerepet nyert, mint a vezérlő csigák a geológiában.1 A ruha széleinek összeerősitésére a kőkorszakban fatüskét és vékonyra hasított csontot használtak.1 2 A csont hegyét a legtöbb esetben simára csiszolták. A fémek megismerése után ezekből készültek ez összeerősítő eszközök és pedig az eredeti alak hű utánzataként csupán tűféléket készítettek, amelyeknek feje gömb vagy spirális alakban végződött.3 Hogy az össze- erősités biztosabb legyen, a tű hegyes végét meggörbítették, majd pedig amikor az egyik végére ruganyos szerkezetet alkalmaztak, s a másikat egészen a fejig hajtották, amelyet most már úgy alakítottak, hogy a tű hegyének beakasztására is alkalmas legyen, kialakult az az eszköz, amelyet fibulának nevezünk. A fibulának négy lényeges alkatrészét különböztethetjük meg: „1- a tüske (a tűnek meghajlított része), melyet az öltözeten keresztül szúrtak ; 2. a rúgós hajlás, amely a hátba átvezeti ; 3. a hát (a tűnek eredeti helyzetében megmaradt része), mely a ruházaton kivül marad és merev, hogy a ruharánc ellent- állását ellensúlyozza és 4. a hát tövén levő kainpós behajtás vagy láb, melybe a tüskét beleszorítják.“4 E négy alkatrész közül a tüske sohasem változtatta meg alakját, mig a többi három idő és hely szerint különböző változásokon ment keresz1 Hampel József: A bronzkor emlékei Magyarhonban. III. 132. 2 Hampel József: U. o. 130. 3 Dr. H. Schliemann: Troja 55. 3 Hampel József: U. o. 111. 131.
