Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1902
12 melyek kedvező hatással lehettek volna a drámairodalom fejlődésére. Az állandó színpad és színészet hiánya miatt e műfaj nem is tökéletesedhetett. A magyar nyelv darabos, tökéletlen, úgyszólván alkalmatlan a fordulatos, élénk színpadi dialógusra. E körülmények meggondolása arra a következtetésre juttat, hogy a magyar színészet hivatva volt a magyar drámairodalmat megteremteni. Az irók lelkesedéssel és nemes buzgalommal fogtak új hivatásuk betöltéséhez. Maecenás is akadt Péczeli József személyében, ki húsz darab császári aranyat bűzött ki jutalmul annak az írónak, a ki magyar nyelven „hazánk históriájának valamely czikkelyéből egy olyan szomorújátékot fog készíteni, melyben a szomorújátéknak minden regulái feltaláltassanak s a mely oly velős és hathatós ékesen szólással legyen irva, hogy az idegen nyelvekre leendő lefordításában semmi szépségét el ne veszítse. “ Mennyi követelés a kezdet kezdetén! A pályázat — mint előre látható volt — teljesen eredménytelen maradt. Péczeli tökéletes drámát követelt, de meg kellett győződnie arról, hogy színészet nélkül még kecsegtető ajánlatokkal sem lehet drámaírókat elővarázsolni. De a lelkesedés mégis megvolt. Ha tökéletes eredeti darabokat nem tudtak írni, fordították a külföld java termékeit. Vállalkoznak Shakespeare, Moliére, Racine művei fordítására, habár a buzgó fordítókban inkább csak az akarat, mint az erő és tehetség van meg a munka teljesítésére, íróink abban a meggyőződésben éltek, hogy az e téren mutatkozó rendkívüli hiányokat rövid idő alatt pótolhatják. Rózsás jövő lebegett lelki szemeik előtt, melynek minél hamarábbi bekövetkezését várták. A legszebb reményeket fűzik a közel jövőhöz, melynek ők az apostolai. Valami szent ihletség szállta meg az irodalmi megújhodás Íróit, mely mintegy megbűvölte őket. Lehetetlen megindulás nélkül olvasni az e korból származó, idevonatkozó följegyzéseket. Kazinczy Ferencz nagybecsű önéletrajza (Pályám emlékezete. 101. lap.) érdekes képét nyújtja e korszak törekvéseinek: „íróink és olvasóink száma mindinkább szaporodik és ha az ügynek uj munkás barátja tűnne fel, kicsinységgel ugyan talán, talán csak egy alkalmi verssel, de a mely lelket mutata s reménységet hagyott, hogy az iró ott meg nem áll, mely öröm vala mindenfelé! Mint röpüle az új név egy szájról más szájra, az uj társ felkereső a régibbeket, kiterjesztett karral jövőnk az új elebe“. — Mily meghatóan emlékszik meg Péczeliről, ki nem gondol a névé
