Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1890
4 Az ember társadalom nélkül és viszont a társadalom emberek nélkül : tartalom nélküli fogalom. Az egymástól való függő viszony az a kötelék, mely az egyeseket az egészszel összetartja ; tehát a minden egyesnek jólléte, ereje supponálja az egésznek életrevalóságát. ^Abstract ember nincs. Minden embernek vannak életviszonyai. Minden embert, minden államot, minden társadalmat lélektanilag meghatároznak az életviszonyok. A vadembernek is vannak életviszonyai, csakhogy silányak, mint a terméketlen földbe vetett gabona; míg a civilizált embernek életviszonyait szemünk már a végtelenségtől nem tudja megkülönböztetni. Benn van az életviszonyokban a fegyházba zárt gonosztevő is, csakhogy körülötte ezen viszonyok egyformává dermedtek, mint a börtön falai.® A mai társadalom, az ő distinguált nézeteivel, mig ilyenné fejlődött sok mindenféle phasison és átalakuláson ment át. A hajdan divó nyers erőt és hatalmaskodó önkényt: fölváltotta az emberi méltóság becslése, s az őt megillető jogainak elismerése, s ennek eredménye lett a társadalmi formák, az erkölcsi törvények kialakulása, megszületése. Egy futó pillantás a vadnépek és a művelt társadalmi viszonyok között élő ember viselkedése, szokásaira : könnyen meggyőzhet bennünket e két ember moralis érzelmeinek óriási különbségéről. Mig a bushman fia, ha felnövekedik természetes ellensége lesz apjának, mint a vadállat állattársának, melynek alapja a létért való küzdelemben keresendő: addig a művelt társadalmi ember gyermeke, midőn vállai annyira megizmosodtak, hogy elbírják azon munkát és gondokat, melyek az egész család föntartásában azokra nehezednek; moralis kötelességének tarja agg-szüleit nemcsak a kenyérkereseti munkától felmenteni, hanem fiúi szeretet és gyöngédséggel adózni azoknak, kik annyit fáradtak az ő jóllétének és nevelésének eszközlésében. Vagy míg a hottentották az öregség által elgyöngült s dolgozni már nem bíró agg-férfit vagy vénasszonyt, teljesen kizárják a többi emberek társaságából, messzire elhurcolják s egy magányos kunyhóba zárják, hogy vagy az éhhalál, vagy pedig a vadállatok martalékává legyen : addig a művelt társadalomban az öregek és elaggodtak mindenhol a legnagyobb tisztelet tárgyai és a leggondosabb bánásmódban részesülnek. E példákban rá akartam mutatni azon kontrast moralis