Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1881
ι8 Tisztelet, hála és őszinte szeretet csatolta mindig szüleihez; anyjáról híres ember korában, gyöngéden s kitelhetőleg gondoskodott; mélyen érző szivével s fenkölt szelleme egész hatalmával ember- és fajszerető volt; épen azért »szivéből gyűlölte a hízelgést, igazságtalanságot és csel- szövényt.« A mily jó fiú volt, épen úgy szerette fivérét Jánost, kivel egymás iránt mindig megőrizték azt a gyöngédséget, mely a testvéreket oly igen nagy tisztelet- és szeretetre teszi méltókká. Szeressétek véreiteket! De elhagyjam-e, vagy fölemlítsem, hogy önművelését soha sem mulasztotta el? Mihelytt leczkéit megtanulta, vagy gyakorlatait igen csinosan megírta, magányba vonult, s ott hasznos olvasmányaiban gyönyörködött; vagy ha szerét tehette, népdalokat gyűjtögetett, s a munkások észjárását tanulmányozta. Nemde szebb az ilyen mulatság a haszontalan csavargás s egyéb időt rabló foglalkozásoknál? Tegyetek úgy, mint ő tett! Hogy azonban egész életével megismerkedhessék minden tanuló, szép életrajza- és remek művei olvasgatására útasítok mindenkit. Igen csinos kiállításban mind életrajza, mind összegyűjtött művei el vannak már terjedve úgy hazánkban, hogy minden tanodái könyvtárból megszerezheti a szép- és gyönyörködtetőért lelkesedni tudó. Forgassátok kedves ifjak nemes műveit; ezekkel mulassatok! A mi szépsége van a nagy Árpád ezredéves és zengzetes nyelvének, Vörösmarty műveiben jó részben egyesítve, öszszehordva van. Hogy a tanuló valódi gyönyörét lelhesse bennök, lankadatlan szorgalommal gyarapítsa ismereteit, élesítse értelmét s gyakorolja ízlését; a közönséges, a műveletlen csak kis részben ízlelheti azon édességeket, melyeket a nagy költő művei úgy egyes részeikben, mint általában oly dúsan tartalmaznak. Reményiem és szeretem hinni, hogy korunk ifjai közül nem akar lenni egy sem olyan, ki nemzete legerősb költőjét fejlettebb korában teljes gyönyörrel nem kívánja olvasni. E hitem és reményemben ringatódzván, azt tartom, czélomnál vagyok ; mielőtt azomban előadásom fonalára csomót kötnék, megállók még egy kevéssé, s átpillantom lelki szemeimmel a leírtakat. Az igaz kegyelet bárki által és bárhol nyilvánuljon is, valami fen- sőbb gondolkodásra s mélyebb érzésre mutat; innen lehet az aztán, hogy a valóban kegyeletes szívből eredt cselekedetet, mint kedves nyilatkozatát az ember belsejének, nem csak szépnek, de vonzólag követendőnek is tartjuk. A ki tiszta kegyeletre képes, méltán mondható többnek a magában terjedő és fogyó állatnál; mert jelezi embertdicsőitő ténye által, hogy Isten képmását hordja; legyen azért neki tisztelet a szentlélek foszlékony sátorában is.
