Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1881
'7 Nem tudok, de valóban még nem is akarok megválni idézeteim, illetőleg felmutatható jeleseink ifjúkorától, mig a legnagyobb magyar, a korszakalkotó gr. Széchenyi István, és a költőkirály, Vörösmarty Mihály tanuló koráról egy-két vonásban meg nem emlékezem. Gr. Széchenyi István tanuló ideje hasznosan telt el; benne a szorgalom mellett a jóság, mint a szív egyik legékesb virága már korán nyilatkozott; szüleit gondos ápolásukért a leggyöngédebbcn szerette, engedelmeskedett nekik; ragaszkodását korához mért kedveskedésekkel törekedett bebizonyítani; ez okozta, hogy első írott művecskéjét is édes anyjának szentelé; már ebben kedvesen látjuk nyilatkozni a szüleinek mindent hálásan köszönő tiszta szív édes felbuzdulását, mely nem múló érzelemként a legjobbakra kész, s nagy és dicső tettek szent magvait fejtegetve sokasítja. Gyermekségében minden szépet hőn szeretett anyjáért, férfi éveiben pedig a közanya — hazája — üdvéért cselekedett. De hogy magasztos egyéniségétől nagy erényeket tanulhassatok, s érte hű magyarhoz illőleg lelkesülhessetek, tanulmányozzátok nemes életét. Elég szépen és bőven le van már írva élettörténete; ebből megtudhatjátok, a mit a költő is mond: Árpádunk óta nem volt nagyobb magyar ! Kövessétek tehetségeitek szerint, ha csak a legcsekélyebb mérvben is, ragyogó példáját! De ki is követhetné, vagy kinek kell a magyar dicsők erényeit elsajátítania s gyakorolva utánoznia, ha nem első sorban a magyar ifjaknak! f Hazám sarjadékai s hő szeretetem kedves tárgyai, magyar tanulók! titeket magyar anya szült, táplál és véd, figyeljétek meg hát iíjúságában másik nagyságát is keleti fajunknak, Vörösmartyban. O ugyan már, mint az előbb felhozottak is, rég az anyaföld enyhe kebelében aluszsza örök álmait; de nagy lelke közöttünk él; mert nem hal meg az soha, ki életét az emberiségnek, s honának szentelé Vörösmarty hona dicsőségére, mindnyájunk javára élt; épen azért »fenn van időtmuló szelleme műveiben,« hogy belőlök, mint a jó szent forrásaiból hasznos jókat meríthessünk. Terem nem engedi, hogy nemzeti művelődésünk e fénytornyának gyermek vagy ifjú korát bővebben rajzoljam itt, de annyit mégis irhatok, hogy fő példánya volt a jeles és becsületes tanulónak. Kitűnő ész és szorgalom, szerénység és becsülettudás jellemzik őt mint iskolás fiút; első volt nála mindig a kötelesség teljesítése; épen azért soha sem szorult rá, mint a renyhe tanulók, hogy nógassák, vagy épen tán érzékenyen megbüntessék; el is mondhatta büszkén és tisztes önérzettel, hogy a míg tanuló volt, térdig járt a rózsában. 2
