Kónya Annamária: Szlovák reformátusok a XVI - XVIII. században (Sárospatak, 2013)
A SVÁJCI REFORMÁCIÓ MAGYARORSZÁGON - A Magyarországi református egyház területi felosztása és igazgatása
Szlovák reformátusok a XVI — XVIII. században kezetekben nem működtek a presbytériumok.102, melynek választott tagjai a lelkész segítették a gyülekezet kormányzásában és anyagi fenntartásában.103 A reformáció idején ezek a hatáskörök a földesúri joghoz tartozott, ezáltal nagy részben tőle függött a prédikátor működése is. A gyülekezett rendes és probléma mentes fejlődése pont a földesúr és prédikátor közti jó viszonytól volt nagyban függő. A lelkészi helyek elfoglalásánál viszont számított általános szokásnak erővel rákényszeríteni a gyülekezetre a prédikátort. A praxisba be lett vezetve egy éves próbaidő, mely alatt nem lehetett a prédikátort elbocsátani, de az év elteltével a gyülekezett szabadon dönthetett a prédikátor marasztásáról vagy elbocsátásáról. A lelkész általános kötelességein felül a 16. században még az egyházi anyakönyvek vezetése is tartozott. Ezekhez a kötelességekhez a 18. században még csatlakozott a házasságokról és temetésékről való feljegyzésék vezetése is.104 A prédikátornak kisseb, leginkább morális jellegű kihágások esetén diszciplináris hatásköre is volt, pld. a hívek előtti megrovás, büntetés fizetése, exkomuni- káció, tehát az istentiszteletek látogatásától való eltiltás és hasonló. Maga a prédikátorok is nagy morális és teológiai követelményeknek kellet megfelelni. Nekik is pontosan elő írt viselkedés és öltözési mód, családi élet volt megszabva. Ezek megszegése esetén, ők is legtöbbször pénzügyi büntetésre voltak ítélve. A svájci modelltől eltérően a magyar református egyházban hiányzott a konzisztórium intézménye (ez csak Erdélyben alakult ki), melynek leginkább az etika és morál terén volt bírói hatásköre. A református egyház alakulásának időszakában nem volt túl jó anyagi helyzete. Ezen a téren általánosan véve hasonló helyzet volt mint más or102 A presbytériumnak két jelentősége van. Az első egy olyan testület megnevezését jelenti, mely a református egyházban a lelkészek közül kiválasztotta az esperest. A másik értelmében a gyülekezeti tagokból választott „önkormányzat,,, mely a prédikátorral a gyülekezetei kormányozta. Ilyen fajta presbytériumok a 17. század folyamán jöttek létre elsődlegesen ott, ahol a világi hatalom nem volt református (városi tanács, földesúr), tehát a híveknek maguk közül választottak presbytériumi tagokat. Az első presbitérium 1617-ben alakult Pápán Pálfi Kanizsai János közbenjárásával, 12 tagja volt. 1630-tól a pápai zsinat kötelességé tette minden gyülekezetnek presbytérium alapítását. Az ország keleti részeiben ilyen igyekezeteket Lorántffy Zsuzsanna támogatott. Míg az ország nyugati részén (feltehetően a rekatolizáció erősödése folytán) a presbytériumok bevezetése probléma mentesen ment végbe, a többi országrészekben hosszú viták előzték meg és a folyamat sokkal tovább elhúzódott. Habár 1646-ban az ún. nemzeti zsinat Szatmárban (Erdély, Tiszántúl, Tiszáninnen képviselői) a presbytériumok bevezetését hagyta jóvá a valóságban csak nagyon lassan lett a döntés megvalósítva. BUCSAY, Mihály: A magyar református egyház története...., 143. ZOVANYI, Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest: Magyarországi református egyház zsinati irodájának sajtóosztálya, 1977, 487. 103 BUCSAY, Mihály: A magyar református egyház története...., 73. 104 RÉVÉSZ, Imre: Magyar református egyháztörténet 1520- 1608..., 208. 45
