Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
Ugrai János: „A NEMZETI ELŐHALADÁS NEVEZETES IDŐSZAKA” 1777-1849 - Szervezeti változások - a püspöki hatalom körvonalazódása
biztosan azonosítható 252 iskola. Ezeknek legalább az egyharmadában (85 iskola) jellemzően nem academia promotiót vett fiatalok szolgáltak. Ennek megfelelően elkülöníthető a partikuláknak egy olyan típusa, amely korszakunkat megelőzően letért a tradicionális protestáns iskolaszervezés útjáról. SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK - A PÜSPÖKI HATALOM KÖRVONALAZÓDÁSA A 18. század első harmadának végén megalakult Tiszáninneni Református Egyházkerület berkein belül korszakunkban egy meghatározó folyamat, a szakszerű intézményesülés erősödött fel. Ennek részeként egyre fontosabbá vált a püspöki (szuperintendensi) hivatal. Az egyházkerületet a korábbiakban jellemző irányítási heterogenitás mindinkább visszaszorult, s a 19. század közepére viszonylag jól elkülönültek a szervezeten belüli hatáskörök. Ez az „institucionalizálódás” több irányban is érvényes volt. Egyrészt az egyházkerület egyházi (szuperintendens) és világi (főgondnok), másrészt az egyházkerületi, egyházmegyei és egyházközségi, harmadrészt az egyházi és kollégiumi vezetésre háruló jogok és feladatok különültek el egyre szabályosabban. Ez azonban nem volt töretlen, egyenes irányú folyamat. Általában igaz a megállapítás, miszerint egy-egy meghatározó személyiség aktív időszaka sokat erősített az adott tisztség fontosságának növekedésén, majd az illető visszavonulása, halála némi visszalépést jelentett a folyamatban. így például Szalay Sámuel szuperintendens (1770-1792) idején egyértelműen a püspöki kezdeményezés került előtérbe, majd utána a szerepét más poszton vették át tőle az utódok: elsősorban Vay József és Lónyay Gábor világi főgondnokok. Ez a személy- és egyéniségközpontúság még a régi szokások, hatalmi mechanizmusok továbbélésének a jele. Ám a reformkorban mindez egyre gyorsabb tempóban szorult vissza. Részben a protestánsok közös országos zsinati kezdeményezéseinek és a reformkori országgyűléseken való közös fellépéseinek, részben az egyre tagoltabb belső működésnek köszönhetően az 1840-es évekre már hosszú távra elkülönültek a tisztségek, s e tisztségek befolyása, presztízse immár kevésbé függött az éppen aktuális tisztviselő habitusától, megítélésétől. Szépen szimbolizálja, egyben kiegészíti ezt a folyamatot a „püspöki székhely” lassú megszilárdulása. Ilyen a 19. század elejéig nem volt a tiszáninneni kerületben. Ellentétben a tisztántúli szuperintendenciával, ahol Debrecen primátusa a kezdetektől megkérdőjelezhetetlen volt, ebben az egyházkerületben a mindenkori szuperintendens lelkészi szolgálati helye számított központnak. Ez még a korszakunk elején is így volt: Szathmári Paksi Ábrahám Mezőkeresztesen (1792-1799), Őri Fülep Gábor pedig Sajószentpéteren (1799-1823) szolgált. így egy-egy átmeneti időre e két település lett a kerület igazgatási centruma. Ez a szokás 1823-ban szűnt meg, hisz az ekkor hivatalba lépő Szathmári Paksi József a miskolci gyülekezet lelkészeként nyerte el a tisztséget, 1848. évi halálát követően pedig újra miskolci lelkipásztor, Apostol Pál került a püspöki székbe. Az egyházkerület szervezeti fejlődésének fontos állomása volt az egyházmegyei határok 1799. évi átrendezése. A korábbi hatalmas tractusokat (Abaúj, Bor- sod-Gömör-Kishont, Zemplén) többfelé osztották, s összesen hét esperességet (Abaúj, Alsó-Borsod, Felső-Borsod, Alsó-Zemplén, Felső-Zemplén és Ung egyesített egyházmegye, Gömör, Torna) alakítottak ki. A lépés nem véletlenül váltott ki heves ellenkezést például a borsodi és abaúji esperesek részéről: befolyási övezetük Szem ere Miklós (1802-1881) pataki diák verselte meg a lukai (bodroghalmi) református papot, aki II. Józsefért így könyörgött: És ki ünnepére itten Összegyűltünk, áldd meg, Isten! Áldd meg a magyar királyt! Ne nézd, Uram, hogy ő német, Ah, ne nézd azt, kérünk Téged, Mert őt is Te alkotád
