Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - Az iskola elüldözése Sárospatakról
volt, hogy új praeceptorokat állítanak és az alsóbb osztályok, valamint a nemesek tanításával folytatják a munkát, kirekesztve az iskolai életből a zendülésben leginkább érintett alumnus diákokat. A zsinat határozatát végrehajtani igyekvő elöljáróság és a tanárok azonban a szilárd testületi szellemet felmutató, végsőkig ellenálló diáksággal találták magukat szembe. A diákság nem tanárai ellen lázadt fel, a helyzet sajátossága eredményezte, hogy előjogainak védelme a tanárok érdekeivel ellentétes volt. A demokratikus hagyományok védelmében megnyilvánuló szilárd testületi szellem ekkorra „pataki öntudattá” érett, aminek később, az üldözés során nagyon komoly, pozitív következményei lettek. Ez az öntudat lett a magja a száműzetésben végig működő összetartó erőnek. A 17. század során Magyarországon és Erdélyben rendkívül megszilárdult a lelkész! rend szerkezete, méghozzá úgy, hogy az egyház szerkezeti keretei között volt biztosítva a papi kiváltságok folytonossága, nem pedig személyhez kötötten. Ezért reagált a kortársak többsége olyan érzékenyen azokra a kezdeményezésekre, amelyek ennek a szerkezetnek a megváltoztatását célozták (presbitériumok, püspöki-, esperesi tisztség eltörlése). E keretek között az egyházi vagyon a lelkészi rend „pat- rimoniumának”, sajátos, egyházon belül elnyerhető előnyének számított. Az egyházi rend szervezése és igazgatási struktúrája a világi nemesi rend és közigazgatási szervezet mintáját követte, volt bizonyos analógia a kettő között. Ugyanez mondható el a coetusba tömörülő diákság és a lelkészi közösség összefüggéséről. Ennek Patakon számos jele mutatkozott ezekben az években. Testületüket „nemes coetusnak” kezdték nevezgetni, öltözetüket megváltoztatták az egyházi előírásokhoz képest, s olyan ruhában jártak, amit a köznemesség és a gazdagabb lelkipásztori réteg viselt. Selyem övét, nyusztprémes süvegeket, ezüst kapcsokkal fűzött dolmányokat hordtak a nagydiákok. Önkormányzatiságuknak kereteit is szélesíteni igyekeztek, amit a puritanizmussal hozott összefüggésbe és egészen drámai színben tüntetett fel Tarcali Pál zempléni esperes: „Sem politicus sem ecclesiasticus magistratust [egyházi és világi elöljáróságot] nem ismernek, hanem undok independentismusra [függetlenségre] vetemedtek, amely independentismusnak minemű veszedelmes ártalmas consequentiái lehetnek, tanuljanak a főrendek az Angliai király példáján.” A pataki diákság a 17. század során féltékenyen őrizte kiváltságait. Egyre inkább hatása alá került annak a folyamatnak, mely az iskolát már maga mögött tudó, de a tanulás révén kiváltságos közösségbe került lelkésznemzedékek életében végbement. A század második felében annak mintájára önmagát is ilyen kiváltságos közösségnek, „rendnek” tekintette. A korcsmáltatás joga az egyik gazdasági alapja volt annak a közösségnek, melynek keretei között lehetőség nyílt a társadalmi felemelkedésre. Ezért annak védelmét az ifjúság alapvetőnek tartotta, s ha sérelem érte, következetesen ennek értelmében cselekedett. 43 Református diák ábrázolása a 17. században (2) AZ ISKOLA ELÜLDÖZÉSE SÁROSPATAKRÓL Lorántffy Zsuzsanna 1660. április 8-án, fia II. Rákóczi György június 7-én meghalt. Az özvegy Báthory Zsófia fiával, I. Rákóczi Ferenccel Sárospatakra költözött. Hamarosan mindketten katalizáltak. Sárospatakon 1660 őszén (szeptember 30. - október 1.) lezajlott az első katolikus-református hitvita, amelyen már bizonyos jelek azt mutatták, hogy a fejedelmi család elfordult a református hitvallástól. A következő években megvonták a pataki lelkipásztoroktól és a kollégiumtól a patrónusi támoga-
