Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - Az iskola elüldözése Sárospatakról
A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN 44 I. Rákóczi Ferenc már nem támogatta a Kollégiumot tást, 1663-ban Sárospatakra telepítették a jezsuitákat. A következő évben Buzinkai Mihály kénytelen volt kiköltözni lakásából, mert Báthory Zsófia földesúri jogon, felbecsült árát ugyan megfizetve, elvette a reformátusoktól és a jezsuitáknak adta. Ezek az intézkedések sérelmesek és meglehetősen kellemetlenek voltak, de a református egyház és a kollégium intézményes létét egyelőre még nem fenyegették. Igaz, hogy a jezsuiták teljes földesúri támogatással intenzív térítő tevékenységbe kezdtek a városban. A kollégium tanárai a korban egyáltalán nem szokatlan éles hangú teológiai vitákat folytattak a jezsuitákkal. Pósaházi sorra adta ki — név nélkül vagy álnéven — súlyos sértésektől sem mentes vitairatait. A jezsuiták nagy hatású, a térítést szolgáló színjátékait is megpróbálták ellensúlyozni, de tudtunkkal csak egyszer, 1666-ban tartottak vallásos tárgyú színjátékot a református diákok. Az évtized végén úgy tűnt, hogy kedvező fordulat állhat be a földesúr és a kollégium viszonyában. I. Rákóczi Ferenc, az uralkodóval szembeni mozgalom kiszélesítése érdekében, 1669-ben megegyezést kötött a felső-magyarországi protestáns nemesekkel. Ebben megígérte a reformátusoktól elvett támogatások visszaadását, sőt kártérítést is fizetett. A kedvező jelek ellenére a kollégiumon belül bizonyos gyengeségek mutatkoztak meg. Az iskolai fegyelem szétesőben volt. Egyes diákok gyakran töltötték az iskolán kívül az éjszakát, vagy pedig idegeneket fogadtak be és velük dorbézoltak, „szerelem éneket” énekeltek, kiáltoztak, szitkozódtak, gyanús társaságokkal tartottak kapcsolatot. A vezetésben sem volt meg a kellő összhang, a pataki lelkészek egymás között és a gyülekezettel sem éltek kellő békességben, s a tanárokkal sem volt felhőtlen a viszonyuk. Az iskola egyházi és világi vezetői sem voltak egy hullámhosszon több kérdést illetően. Az ifjúság ezt kihasználva kihágásai számonkérése esetén pártfogókat talált a kurátorok némelyikében, akik igyekeztek eltussolni támogatottjaik vétségeit. A külső állapotok bizonyos elhagyatottságról árulkodtak. Az 1669-ben Sárospatakon tartott egyházi gyűlésben orációt mondott Miskolci Szenei János, a kollégium seniora, melyben meglehetősen kritikus hangot ütött meg. Előadása szerint romladoztak az épületek, a kapuk, s a javításuk érdekében összehordott kövek hosszú ideje árván hevertek az udvaron. A látvány a nemtörődömségnek és a restségnek a vádját hangos szavak nélkül is kiáltotta. Komoly gondot jelentett Miskolci Szenei szerint a „kettős tiszteletre méltó Tanítóknak kevés számok” is. A szöveg összefüggéséből egyértelmű, hogy nem általában a lelkészhiányról beszélt, hanem arra célzott, hogy az egy évtizede még négy tanárral működő iskolában most csak két egyetemet járt professzor tanított. A fordulatot mégsem a belső egyházi és iskolai élet visszásságai hozták meg. A nemesi mozgalom elbukott, s az uralkodó azt keményen megtorolta. I. Rákóczi Ferenc szerencsésnek mondhatta magát, hogy megválthatta életét. Gigantikus összegű készpénz - négyszázezer forint - megadása mellett a császári őrségek váraiba való befogadásával fizetett. 1671 tavaszán Sárospatakot megszállta a német katonaság, augusztus 5-én elfoglalták a templomot, amit ugyan a földesúr rendelkezésére bocsátottak egy évvel később, de a reformátusok nem kapták vissza, a jezsuiták vették át. A kollégiumot I. Rákóczi Ferenc és Báthory Zsófia parancsára 1671. október 20- án foglalta el a császári-királyi őrség. Ennek épületeit is a jezsuiták rendelkezésére bocsátották, akik azonban nem rendezkedtek itt be, hanem azokat bérbe adták. A valaha református fejedelmi család maradéka ugyanekkor más birtokain is elkezdte a reformátusok üldözését.
