Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
EPILÓGUS
„pataki reformkor”: II. József türelmi rendeletét követően oly mértékben megnövekedett az önfinanszírozásra berendezkedett, igazi patrónus nélkül működő iskola létszáma, amely már fenntarthatadansággal fenyegetett. A súlyos anyagi helyzetből újfent országos jelentőségű törekvésekkel (magyar nyelvű oktatás, részvétel a nyelvújításban, jogászképzés reformja, természettudományos tárgyak bevezetése stb.), az északkeleti protestáns középbirtokos nemesség igényeinek kielégítésével került ki a kollégium. A reformkori politizáló értelmiség színe-javát (pl. Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, Palóczy László, Teleki László, Fáy András) kinevelő kollégium a szabadságharc bukását követően megint veszélybe került. A neoabszolutizmus korában, az Entwurf központosító, németesítő, katolizáló tendenciáival szemben újabb nagy lépésekre volt szükség a végleges elszürkülést megakadályozandó. Ezekre a kihívásokra ezúttal az önálló pataki tanítóképzés megteremtése és Arvay József, továbbá az országosan elismert filozófus — irodalomtörténész Erdélyi János munkássága volt a válasz. De ekkorra tehető a dualizmus korában aranykorát élő jogi akadémia újraindítása és reorganizációja is. Az 1850-es évek végének fontos fejleményeként indult meg a Sárospataki Füzetek című folyóirat. A dualizmus éveiben a kiemelkedő tanáregyéniségek (az említetteken túl pl. Horváth Cyrill, Orbán József, Szinyei Gerzson, Zsoldos Benő) áldozatos munkájának dacára Patak valójában háttérbe szorult az egyre gyorsabban fejlődő, gazdasági és társadalmi értelemben is markáns szintváltáson áteső, s regionális vezető szerepre törő Miskolccal szemben. Ebben a helyzetben a pataki szellemiség országos pozícióinak fenntartásában kiemelkedő szerepe volt a helyi és regionális sajtónak. A Sárospataki Füzetek, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Sárospataki Ifjúsági Közlöny, a Sárospataki Lapok, a Sárospataki Református Lapok vagy az Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez olyan pezsgő szellemi élet fórumait biztosították, amelyet Sárospataknál sokkal nagyobb és polgárosultabb iskolavárosok is megirigyelhettek volna. Trianonról ugyanaz mondható el, mint ami a szatmári béke kapcsán is igaz volt. A nemzeti tragédiát, az I. világháború elveszítését, s a békediktátumok okozta károkat Zemplén esetében betetőzte a földrajzi fekvés. Patak csaknem a szélére került annak az országhatárnak, amely egyébként is kettészelte a kollégium befolyási övezetének legfontosabb megyéit. A térség periférikus helyzete éppen úgy fokozódott, mint a vidéki lakosság szegénysége, kiszolgáltatottsága. Ebből a helyzetből a pataki kollégium immár sokadszor olyan innovációk segítségével talált egérutat, mint például a Klebelsberg Kuno szívügyének számító Angol Internátus megszervezése, a Harsányi-féle tehetségmentés vagy a szintén modellértékűnek tartott Újszászy-féle falukutató mozgalom. Az utóbbi két kezdeményezéssel a kollégium egyértelműen a szegény vidékiek felé fordult, felvállalva a térség sokrétű, hagyományos szociális problémáinak kulturális eszközökkel való kezelését. Sárospatak kulturális pozíciójára az eddig ismert utolsó nagy veszélyt az államosítás és az államszocialista korszak hozta. Ezen a ponton Sárospatak szellemi bázisa heterogénné vált, s egy sajátos több lábon állás időszaka következett el. Miközben a pataki szellem hivatalosan csak a tudományos gyűjteményekben élhetett tovább, 195 A Pollack Mihály által tervezett és 1834-36 között felépült teremkönyvtár
