Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)

EPILÓGUS

196 EPILÓGUS az ideológiailag is újjászervezett tanítóképző főiskola (valamint az iskolakultúra ha­gyományaihoz csak lazábban kötődő Rákóczi Múzeum) kínált újabb lehetőségeket a helyben nevelkedő kiváló szakemberek Patakon maradására. A református teológia részéről a már említett Harsányi István és Újszászy Kálmán mellett mindenekelőtt a teológus Koncz Sándor, valamint Szentimrei Mihály és Takács Béla egyháztör­ténészek szereztek a pataki szellemiség megtartásában elévülhetetlen érdemeket. A Múzeumban főként Dankó Imre és Balassa Iván ért el meghatározó eredményeket, míg a főiskola Ködöböcz József neveléstörténész és az irodalomtörténész — helytörté­nész Kováts Dániel, valamint a ’80-as években megalakult Comenius Társaság révén emelkedett messze az országos átlag fölé. Nem kívánunk matematikai törvényszerűséget mesterségesen ráerőltetni a múlt­ra, de látható: időről időre, általában száz évenként kétszer óriási kihívás elé került a pataki (iskola)kultúra, és e nehéz helyzetekből rendre valami egészen jelentős vív­mány segítségével sikerült megmenekülnie. Egy ilyen erős hitű, református gyökerei­vel mélyre hatoló közegben magától értetődő a rejtély spirituális magyarázata. Emellett azonban kiemelünk még egy tényezőt. Ügy alakult ugyanis, hogy a nagy, megszűnéssel fenyegető kataklizmák és az azokra adott maradandó válaszok között általában nem telt el két emberöltőnyi idő. S ez megfelelően segítette a nemzedé­kek közötti közös nevező, a pataki identitás folytonos fennmaradását. Alig-alig nőtt fel olyan korosztály, amelynek legalább apái vagy nagyapái ne lettek volna tevékeny részesei vagy közvetlen megélői, haszonélvezői az addigi utolsó nagy korszaknak. S ennek a társadalom-lélektani értéke aligha túlbecsülhető. Egy jobbára súlyos hátrá­nyokkal küzdő térség szellemi központjában az értelmiségiek nemzedékről nemze­dékre átörökítik a megmaradásnak, a viszontagságokkal való sikeres megküzdésnek a hagyományokat tisztelő, de az újtól, az innovációtól sem megrettenő kulturális stra­tégiáját. Mindez önbizalmat, a jövőbe vetett hitet, s nem utolsósorban az összetarto­zásnak a kívülállót csodálatba ejtően erős érzését hívja életre. A diákhagyományok, pataki nóták és anekdoták vagy az öregdiákok és a Sárospatakról elszármazottak alma materükhöz való ragaszkodása évszázadok óta élő, századokon át túlélő szelle­mi kontinuitást mutat. óriási érték. A lényeges nézőpont mindig odafent van

Next

/
Thumbnails
Contents