Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Ismét egyházi kezelésben - a tanítóképző aranykora
A hosszan a tanítóképzőben maradt tanárok közül kiemelkedik az intézetet a két világháború között csaknem végig vezető Kovács Dezső (1881-1964). Csurgói és budapesti tanulmányok után, első tanári állomáshelyéről, Bajáról került Patakra. 1905-től szolgált a Bodrog partján - az 1915-1916. évi katonáskodás kivételével nyu- galmazásáig, 1937-ig megszakítás nélkül. A képző vezetését ideiglenesen 1919-ben látta el, majd azt 1923-ban végleg át is vette. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig igazgatta a pataki tanítóképzést. Energikus, nagy tekintélyű tanárnak ismerték. Előbb saját szakját, az ének-zenét emelte magas szintre. Patakon Kovács használta először az énektanításnál a szolmizálást. Bár csoportos foglalkozásokat tartott, minden tanórán ügyelt rá, hogy egyénileg is fejlessze diákjait. Ezáltal metódusa gyorsan híressé vált az országban. Igazgatóként különösen sikeres volt a nemzettudat ápolásában, a népi kultúra megjelenítésében az iskola falai között és a tanításban. Emellett páratlan lehetőségeket teremtett diákjai számára a testnevelésre, az egészséges életmódra szoktatásukra. Elősegítette tanárai önképzését, továbbképzését, továbbá szívügye volt, hogy munkatársai fontos társadalmi szerepvállalással erősítsék az intézmény regionális beágyazottságát. Elsősorban énekkari műveket publikált. A legtöbbek által forgatott tankönyve az „Orgonaiskola” című kötet volt, de a „Népiskolai dalgyűjtemény” is sokak zenetanítását segítette. Kovács mellett Egey Antal (1903-1994) és Tóth Mihály (1889-1964) működése emelendő ki külön. Egey Budapesten járt egyetemre, Eötvös kollégista volt, így szerzett természetrajz-vegytan szakos tanári diplomát. Aktívan bekapcsolódott az egyetem növényrendszertani kutatásaiba. Sárospatakra 1930-ban került, ahol nyugdíjazásáig, 1965-ig tanított. A tanítóképző államosítását követően másfél évtizedig a gimnáziumban tanított, azt megelőzően pedig 1937-től vezette a tanítóképző munkáját. Biológiaóráit legendák övezik Patakon. A tanulói aktivitásra alapozott tanítás híve volt. Ennek jegyében szisztematikusan újjászervezte az iskolai szertárat, a növénykertet, s szinte minden tanórát a tanulók kísérletező, megfigyelő tevékenységének szentelt. Az önálló felfedezés erejét használta a száraz tananyag megszerettetésére és megérttetésére. Ö vezette be az oktatófilmek alkalmazását is a tanításban. Mindezek révén Egey Antalt méltán tartották az ’50-es években a megye legjobb pedagógusai között számon. E szakmai erények annak fényében értékelhetők megfelelően, ha tudjuk, a képző talán legváltozatosabb, legdrámaibb időszakában látta el az igazgatói teendőket. Kortársa és a gyakorlóiskola meghatározó tanáraként szoros munkatársa volt a pataki tanítóképző neveltje, Tóth Mihály. Ugyan gyakran betegeskedett, ám páratlan közvetlenségével, pedagógusi tulajdonságaival, eredeti egyéniségével, „a hivatalos látogatók által is megcsodált nevelő hatású foglalkozásaival mintatanítóvá, az oktatás—nevelés művészévé lett.” Mindezek miatt generációról generációra örökítik át a nevét a hálás patakiak. Tóth Mihály pedagógiai szakíróként is kiemelkedő eredményeket ért el: „Szántás, vetés” című vezérkönyvsorozata a népiskolai tanítók közkedvelt szakmai sorvezetőjévé, ötlettárává vált. A tanítóképző betöltötte eredeti funkcióját. Valóban nagy többségében a környékbeli szegényebb gyermekek iskolájává vált. Ködöböcz József számításai szerint 1929-1944 között valamivel kevesebb mint 2500 diák tanult a képzőben. Közülük minden második földműves vagy egyszerű iparos munkából élő szegény szülő leszármazottja volt. A kisiparosok, kiskereskedők gyermekei együttesen mintegy 15%-nyi, a tanítók, tanárok és papok fiai pedig közel 28%-nyi részesedést tettek ki. Komolyabb társadalmi háttérrel, biztosabb egzisztenciával rendelkező diákok (katonatiszt, nagy- birtokos, középbirtokos szülővel) csak ritka kivételként jelentek meg a tanítóképző183 Kovács Dezső
