Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Évtizedes küzdelem a jogakadémiáért
ban etikát, bölcseletet és neveléstant tanított. 1851-ben a bécsi egyetem protestáns hittudományi fakultása hívta meg, s a magyar protestánsok számára különösen sötét esztendőket a császárvárosban töltötte. 1855-ben tért vissza anyaiskolájába. Ekkortól haláláig a dogmatika tanszék állását töltötte be. Egyik alapítója volt a Sárospataki Füzeteknek. A Füzetek mellett az Atheneumban publikált rendszeresen, jellemzően teológiai és filozófiai tárgykörben. Filozófusként Hegel egyik első hazai követője volt. 1862-ben a bécsi protestáns fakultás teológiai doktorrá avatta. Filozófiai, neve- léstani, vallástudományi, földrajzi és jogbölcsészeti tankönyvei igazolták: noha tudósként már nem feltétlenül, tankönyvíróként azonban még ő is a pataki polihisztorok utolsó képviselői közé tartozott. Némileg hasonló életutat járt be Zsarnay Lajos (1802-1866), aki szintén nemcsak a pataki tanári működése miatt válhat érdekessé az utókor számára. Pataki tanulmányait Losoncon és Göttingenben egészítette ki. Németországba már a kollégium megválasztott teológiatanáraként utazott ki, s céltudatosan a katedrára készülve gyarapította ismereteit. 1831-ben tért haza. De tanári működését hamarosan felfüggesztette, mivel a következő évben kezdődő országgyűlés papjává választotta a tiszáninneni egyházkerület. 1848-ban az egyházkerület főjegyzőjévé, majd 1860-ban püspökké emelték — így előbb Apostol Pál szuperintendens közvetlen munkatársaként, majd első számú vezetőként küzdötte végig a neoabszolutizmus éveit. Püspöki megválasztásával egyidejűleg foglalta el a miskolci gyülekezet papi pozícióját, így élete utolsó hat évében már nem tanított Patakon. Halotti prédikációi mellett három egyháztörténeti, teológiai tankönyve, valamint többekkel együtt szerkesztett, országszerte híressé vált görög-magyar szótára őrzi a nevét. Elsősorban nem tudományos eredményeinek elismeréseként, sokkal inkább politikai állásfoglalásként értelmezhető, hogy 1858-ban az Akadémia levelező tagjává választotta Zsarnay Lajost. A teológia meghatározó tagja volt idősebb Mitrovics Gyula (1841-1903). A sátoraljaújhelyi születésű, Patakon, majd Heidelbergben, Göttingában és Zürichben tanult Mitrovics 1868-ban lett a főiskola tanára és lelkésze. A következő évtized közepétől egyházkerületi al-, majd főjegyzői tisztséget viselt, többször volt az egyetemes konvent jegyzője, rendszeresen részt vett az egyetemes tanügyi bizottság munkájában. 1895-ben távozott Patakról: ekkor debreceni lelkésszé választották. A szabadelvű teológiai irány képviselője volt, imái és prédikációi, valamint teológiai tankönyvei jelentek meg. Alapítója volt az 1881-ben indult Sárospataki Lapoknak. Láthattuk fentebb, a bölcsészeti és teológiai szakon is fontos szerepet töltött be Radácsi György (1846-1928). Az abaúji születésű Radácsi hosszú pályáján végig Sárospatakon szolgált: előbb a főgimnázium, majd 1877-től a bibliai tudományok katedrájának tanára volt. Tizenöt éven át szerkesztette a Sárospataki Lapokat, választmányi tagja volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak, s részt vett az egyetemes konvent tanügyi bizottságának munkáiban. Aktív egyházi közéleti működése inkább csak szerény publikációs tevékenységgel párosult, emlékbeszédek, ünnepi megemlékezések és kisebb cikkek jelentek meg a tollából. A keresztyén egyház történelme című kötetével alkotott maradandót Warga Lajos (1835-1900). A Kolozsvárról Patakra került Wargát 1868-ban a hódmezővásárhelyi iskolából csábította el a főiskola. A következő három évtizedben hűségesen végigszolgálta a Bodrog-parti főiskolát, de amolyan szürke eminenciásként többnyire visszavonultan, háttérbe húzódva élt. Mindenesetre liberális racionalizmusra épülő teológiai felfogása meghatározóan jellegzetes volt ekkoriban a pataki akadémián. 139 Zsarnay Lajos pataki tanár, majd tiszáninneni püspök Warga Lajos
