Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Évtizedes küzdelem a jogakadémiáért
136 1JÜ FŐGIMNÁZIUM ÉS FŐISKOLA tott, ha valaki a joghallgatók féktelenségével vetette össze más diákok rendetlenségeit - a jogot tanulók szabados viselkedéséről (kávéházi kicsapongások, vizsgakötelezettségek elmulasztása stb.) évtizedek óta közszájon forogtak az elrettentő, erősen túlzó történetek. Sokkal nagyobb és tartósabb gondot okozott, hogy a jogakadémia fejlesztését kikényszerítő központi előírások aránytalanná tették a főiskola belső szerkezetét. A 12 akadémiai tanár közül hat—nyolc jogot tanított, s így a bölcsészet és a teológia is tanárhiánnyal küzdött. Különböző megoldásokkal igyekeztek a problémát némileg csökkenteni. Így például néhány tanár munkaidejét megosztották a jog és a bölcsészet között, egyfajta áttanítási szisztémát alakítva ki ezzel. A 19. század legvégén az ötödik teológiai katedra alapításának költségeit úgy próbálták előteremteni, hogy kétezer forintért lemondtak a kollégium jövőbeni szupplikációs jogairól. A szoros gazdálkodás és a szerény fejlődési lehetőségek persze felerősítették a tanárok vándorlási hajlandóságát. így például 1895-ben a jogi és a teológiai akadémia is fontos szakembert veszített: egyszerre távozott Debrecenbe Bartha Béla és Mitrovics Gyula. A később szintén híres tudóssá vált Makkai Sándort pedig egy év után, 1918-ban csábította el a kolozsvári egyetem. A bölcsészeti ág karbantartásának, az ott folyó színvonalas munka fenntartásának fontos feltétele volt, hogy hosszú évtizedek után végre biztosítsák az élő idegen nyelv és az ahhoz kapcsolódó irodalom rendszeres tanítását. Ezt a 18. század második felétől aktuális feladatot évtizedekig csak megszakításokkal és nagyon változó megoldásokkal tudták teljesíteni. A néha diákok, máskor néhány évig Patakon maradó felnőtt alkalmazottak, esetleg más tudományok tanításáért felelős, a német nyelvvel is megbízott professzorok hosszú távon nem bizonyultak a némettanítás megfelelő letéteményeseinek. Ennek a kétségtelenül fontos, a polgárosodó társadalomban elengedhetetlen ismeretkörnek a tanítását persze nem segítették elő a politikai fejlemények sem. Az önállóságot féltő sárospatakiak sem a reformkorban, sem a neoabszolutizmus éveiben nem tekintették elsődleges céljuknak a német nyelv kollégiumi térnyerését. Ezért továbbra is gimnáziumi tanárokat bíztak meg a némettanítással: az 1860-as években például Szinyei Gerzsont és Kérészy Istvánt. 1867-ben Kun Pál meghívásával viszont angol- és franciatanárra is szert tett az iskola. Néhány év múlva pedig egy ideiglenes német és francia nyelvi katedrát állítottak, amelyre elsőként Kesselbauer Oszkár személyében új tanárt szerződtettek. Ugyanakkor a VKM által ösztönzött újabb intézkedést már elutasították: a német nyelv szóbeli használatát elősegítő tantárgyi módosításokat az egyházkerület nem támogatta. Érvelésükben az állt, hogy az iskolai németoktatásnak arra kell irányulnia, hogy a német irodalmat megértse az ifjú, s képes legyen mindkét irányban a fordításra. A köznapi nyelvhasználatot nem az iskolában, hanem a családban, a magánéletében kell elsajátítania - az ezzel kapcsolatos igények távol esnek egy kulturális célokat követő iskolától. Emellett inkább csak kisebb tantervi korrekciókat említhetünk ebből a korszakból. így például — minisztériumi ösztönzésre — az 1880-as években bekerült a teológusok tantárgyai közé a közegészségtan. Ezzel egyidőben a nevelés- és oktatástan tanítását is új alapokra helyezték, s a tárgy tanárául Dezső Lajost hívták meg. 1910- ben további három költséges változtatást határoztak el. A miniszterelnök személyes indítványának megfelelve vették fel a tárgyak sorába a nemzetgazdaságtant. A protestáns egyháztörténettől elkülönítették a magyar protestáns irodalomtörténetet, valamint mind a négy évfolyamra kiterjesztették a lelkipásztori és belmissziói tevékenységet tanító gyakorlati órákat. Az akadémián egyébként szabadon oszthatták
