Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
SZELLEMISÉG ÉS HANGULAT - Évtizedes küzdelem a jogakadémiáért
135 szítette ki. Görög és latin nyelvtant, illetve a kisgimnazisták számára magyar történeti tankönyvet állított össze. Szophoklészt, Cornelius Nepost, Phaedrust adott ki és fordított. Szintén a reformkorból az üldözetésen át a konszolidációig tartó átmenet egyik meghatározó személyisége volt Soltész János (1809-1879). Az orvos és természettantanár Soltész 1834-1872 között tanított a gimnáziumban. Ez alatt az idő alatt számos tankönyvet állított össze az állat- és növénytanhoz, a fiivészethez, de az ő nevét dicséri a népszerű orvosi tankönyv és egy magyar-latin szótár is. Zsindely István (1829-1891) mennyiségtani és természettani tanár szintén korszakunk első felének meghatározó tanára. Bécsi, göttingai, bázeli és zürichi tanulmányokat követően előbb a tanítóképzőben, majd haláláig a gimnáziumban tanított. Tantárgyaihoz tankönyveket készített, s egy népiskolai tervezet is született a tollából. Alkotó tevékenységének szerves részét képezte, hogy a gazdasági választmány tagjaként hosszan irányította a főiskola gazdasági ügyeit. A FŐISKOLA BIZTOS OSZLOPA - A BÖLCSÉSZETI -TEOLÓGIAI KÉPZÉS Alább látni fogjuk, hogy korszakunkban a jogakadémia és a tanítóképző is rendre sok fejtörést okozott a főiskola elöljáróinak. Ezt tapasztalhattuk a gimnázium történetének áttekintésekor is. Ehhez képest az akadémia bölcsészeti és teológiai ága akár a béke szigetének is tekinthető. Ez persze nem véletlen, hisz egyfelől ez az oktatási feladat a legtradicionálisabb a kollégium történetében - a lelkészképzés volt sokáig a fő funkciója az intézménynek. Másfelől pedig a teológiai akadémia sorsának alakításában az egyházkerület a legtovább élhetett autonómiájával. Itt kellett a legkevésbé igazodni az állam oktatáspolitikai törekvéseihez, a központi törvényekhez és végrehajtási rendeletekhez. Mindez - kisebb kivételektől eltekintve - továbbra is szavatolta a szerves, belső fejlődés lehetőségét. Persze ennek voltak árnyoldalai is. Épp az állam által jobban szabályozott képzési ágak, intézetek kényszerű fejlesztése miatt időnként előfordult, hogy ez a nyugalom háttérbe szorulással, a szükségszerű lépések halogatásával párosult. Összességében azonban kétségtelen, szellemiségében és lelkiségében a teológiai akadémia továbbra is a nagyívű intézményfejlesztés biztos támaszaként szolgált. A relatív kisebb figyelemnek köszönhetően időről-időre beszámoltak a főiskola vezetői ki- sebb-nagyobb gondokról. így például arról, hogy lanyhul a teológushallgatók körében a meghirdetett tudományos pályázatokra irányuló figyelem. Emiatt 1891-ben elhatározták a tanárok, hogy bevezetik a máshol már bevált, a tudós elmélyülést szolgáló szemináriumi munkaformát. Az I. világháború utolsó esztendőiben szintén a teológusok tanulmányi fegyelmezetlenségei okoztak gondot — a leírások szerint a jogászokéval vetekedett a körükben a kollokviumi kötelességek mulasztása, illetve általában a tudományos alkotás, gondolkodás iránti közömbösség. Márpedig a pataki „kollégiumi folklór” ismeretében az nem csekély vádnak számíA Teológia tanári kara és végzős hallgatói 1905-ben
